2014. augusztus 6., szerda

Írói utószó

Sziasztok Királylányok! :3
 
2013. augusztus 3-án nyitottam meg ennek a blog a kapuját. Nem igazán értettem, hogy az oldalon mit, hogy kell csinálni, de hozzá kezdtem és szépen lassan belecsöppentem a Blogger világba. Ahogy teltek a hónapok, úgy nőttek az olvasók, oldalmegjelenítések és visszajelzések száma, amitől a boldogságom az égig ért. Élvezettel írtam Ashley és Zayn szerelmi történetét, ami sok mindenkinek tetszett, azért a lelkesedésem nem látszott múlni. Két blogversenyt indítottam el, amik sikeresen zárultak és számtalan versenyen vettem részt, ahol helyezést igaz nem értem el, de örültem, hogy a saját blogommal nevezhettem és szerencsét próbálhattam. 
Ez a történet teljes egészében a fejemből született meg, órákat ültem a gép előtt, hogy feltudjam nektek tenni a legfrissebb részeket. Rengetegen támogattatok, ami minden egyes alkalommal boldoggá tett, rettentő boldoggá. Mindent köszönök nektek, amit nem tudok elégszer leírni, mert mesések vagytok! Hatalmas hála, hogy több, mint egy éven keresztül követtétek a blogon történteket! <3 *.* 
Remélem a mostani blogomon is velem lesztek, ami igaz nem Zayn-ről és annak a barátnőjéről szól, de azaz oldal is sokat jelent számomra, azért örülni fogok, ha ott is írhatok ismerős lányoknak! 
A blog linkje, ahol elérhetitek, már, ha érdekel benneteket; You'll never be alone... 
Utoljára írom ezen az oldalon, ami nehezemre esik, hogy imádlak titeket és nagyon vigyázzatok magatokra! További szép nyarat és, aki még csak most megy nyaralni, annak jó szórakozást és kikapcsolódást kívánok! <3


Have a nice day: Fanny

 

2014. augusztus 4., hétfő

Epilógus

10 évvel később 


~Zene~
Egy ember élete napról-napra változott, volt jó és rossz dolog is, ahogy a mi családunkban is így történt. 36 éves fejjel az ember máshogy gondolkodott, főleg, úgy, hogy volt egy 14 és 10 éves lánya. Amíg kicsik voltak a a napom minden percét betöltötték, de úgy, hogy nagyobbik lányom ballagott az iskolából, a kisebbik pedig a felsősök közé készült kerülni, így minden másabb volt. Rengeteget jelentett, hogy mire Zayn-el haza mentem a munkából rendet raktak a házban és olykor Zoe még vacsorát is főzött, mivel a nagymamái gondoskodtak arról, hogy menjenek neki az ilyen dolgok. Mind a ketten nagyon ügyes és tehetséges lányok voltak, ezért az apjukkal dagadó mellkassal beszéltünk róluk. Lehet, hogy Zoe-nak továbbra sem én voltam az anyja, de egy cseppet sem bántam, hogy hozzám adta a sors és úgy szerethettem, mint a saját gyermekemet. Az énekléssel felhagytam, mivel nem bírtam volna ki azt, ha úgy nőttek volna fel, mint én. Legalább az egyik szülőjükre szükségük volt, ezért képes voltam feladni azt, amit szerettem, mert a családom számomra mindennél fontosabb volt. A banda tovább ragyogta be az egész világot, ezzel elérve azt, hogy felnőtt koruk ellenére mind a felnőttek, mind a gyerekek imádták őket. Sok nemzedék nőtt velük fel, ahogy velem is tehették volna, de inkább elvégeztem az orvosit, amit egykor akartam és gyermek orvosként dolgoztam egy rendelőben, ami számomra elég volt, mert így mindig a lányaimmal és a férjemmel lehettem. Az utóbbi személlyel talán kevesebbet, de amikor tudtunk, időt szakítottunk egymásra, olykor nem is kevés időt. 
- Anyu! - hallottam meg nagyobbik lányom hangját az emeletről, amitől kibillentem gondolataimból és fejemet enyhén megrázva vissza cseppentem a jelenbe. 
- Tessék? - álltam fel a dolgozó asztalomtól és menésre bírtam magam, hiszen továbbra is ugyan az a lány maradt, aki soha nem találta a dolgait és szeleburdi volt. - Megyek! - válaszoltam inkább fejcsóválva és sietős léptekkel mentem a lépcső irányába. 
- Baj van? - ugrott ki a konyhából Zayn maszatos arccal, mivel éppen reggelizett. 
- Nem, csak már megint nem találja a dolgait  vagy alkotott magával valamit, mint mindig - legyintettem, mire elnevette magát mély hangján és orrát szokásosan és aranyosan felhúzta szórakozottsága közben. 
- Ez nem meglepő - forgatta meg a szemeit lemondóan, mire rám került a sor, hogy felkacagjak. 
- Ahogy az sem, hogy tiszta mocsok az arcod - böktem felé, mire oda kapott egyik kezével a szóban forgó testrészéhez, de meg is bánta, mert a pirítósról rákenődött lekvárba nyúlt.
- Fúj! - húzta vicces fintorba az arcát, mire hangosabban kezdtem nevetni, majd magára hagytam a gondjaival. 
- Köszi az együttérzést! - illetett meg cinikus hangjával, de csak halkan hallottam, mert már a lépcső közepén tartottam. 
- Szívesen! - válaszoltam neki, mikor már az utolsó fokot is magam mögött tudtam. 
- Anyu! - hívott sokkal hangosabban Zoe, mint az imént, mire az ajtajába állva halkan válaszoltam. 
- Itt vagyok, Csillagom, nem vagyok süket - rebegtettem meg szempilláimat, mire felnevetett. - Mi a gond? - mentem beljebb a halvány lila birodalomba, aminek falain rengeteg kép szerepelt a családunkról, mivel nagyon családcentrikus leányzó volt, aminek csak örülni tudtam.
- Összerúzsoztam az ingemet - mondta mérgesen és ágyára vágta a fehér ruhadarabot, amin elég nagy foltban ékeskedett az élénk színű festék. 
- Bent van egy másik a szekrényedben - böktem a nagy bútorra, mire egyből oda szaladt és mikor kezei között tudta a ruhát megnyugodva felsóhajtott. 
- Köszönöm - ugrott a nyakamba és egy nagy cuppanós puszit hagyott az arcomon. 
- Szívesen, de azt ha lehet, akkor ne kend össze, mert nincs másik - simogattam meg az arcát, mire engedelmesen bólogatott, majd nagyot sóhajtva leült a szintén lila színű takarójára, ami a nagy francia ágy tetejét takarta el. - Baj van, Kicsim? - foglaltam mellette helyet, mire fejét az ölembe helyezte és barna szemeivel felnézett rám. 
- Izgulok - vallotta be halkan, miközben kezeimet maga köré helyezte, ezzel ösztönözve arra, hogy öleljem. - Nem akarok el menni egy új iskolába - nézett maga elé és úgy beszélt. 
- Én is ilyen helyzetben voltam régen, de utána rájöttem, hogy felesleges volt szomorkodnom - biztattam mosolyommal, mikor újra szemeimbe nézett. - A középiskola is lesz olyan jó, mint az általános. Folyamatosan nősz és még rengeteg változás lesz az életedben. Új barátok, iskola, tanárok, de ha hiszel nekem, akkor jó lesz, talán még jobb, mint az eddigi iskolád - babráltam selymes hajával, mire hálásan rám mosolygott.
- És a barátaim? Velük mi lesz? - csuklott el a hangja, amitől megsajnáltam és ismét magamhoz vontam. 
- Ha elég erős a barátságotok, akkor mindent kifogtok bírni. Lehet, hogy sokáig nem tartjátok majd a kapcsolatot, de egy idő után újra összehoz titeket a sors és minden olyan lesz, mint régen - néztem le rá, miközben simogattam az arcát, de nem tudtam tovább azt tenni, mert törökülésbe helyezte magát és teljes figyelmét nekem szentelte. 
- Dina-val, Jason-nel és veled is így volt? - kérdezte kíváncsian, mire halványan elmosolyodtam legjobb barátaim nevei hallatán. 
- Igen - bólintottam egy nagyot. - Mind a hárman más-más iskolákba jártunk, de az nem volt akadály. Annak ellenére, hogy már nem mindig, de továbbra is sokat voltunk együtt, mert tudtuk, hogy a barátságunk örök és semmi nem állhat közénk, lehetett az akár egy új iskola is - kulcsoltam össze lábaimat én is, mint lányom és úgy nézhettünk ki, mint két tinédzser lány, de a téma cseppet sem volt olyan gyerekes, mint amilyennek képzelték volna.
- És így is maradt - mosolyodott el gyermetegen, ami felettébb jól állt neki. - Már hosszú éve egymás mellett vagytok - beszélt lelkesen, amit élvezet volt hallgatni. 
- Veletek is így lesz és majd öregasszony koromra kántálhatom azt, hogy "Én megmondtam!" - nevettem el magam, ahogy ő is, majd csak azt vettem észre, hogy teste az enyémnek simult. 
- Szeretlek, Anyu! - mondta szinte suttogva, amitől a szívem kétszer gyorsabb tempóban kezdett el dobogni, ami a boldogság hatására jött elő. 
- Én is téged, Kicsim! - hintettem egy csókot kiengedett hajára, ami szépen begöndörítve omlott a vállára. - Lassan kezdjél öltözködni, mert már 8 óra és 10-re az iskolában kell lennünk - figyelmeztettem, mire eltávolodott tőlem és engedelmesen biccentett egyet. - Szerintem nem pizsamában akarsz megjelenni a ballagásodon - csíptem meg enyhén az arcát, mire akárcsak az apja, felhúzta az orrát, mint egy kis manó. 
- Nem terveztem - húzta el a száját, de nem bírta tovább és hangosan felkacagott.
Az autóval férjem leparkolt az iskola bejáratához lévő legközelebbi helyre, ami nehezen sikerült, mert a parkolónak kinyilvánított terület teljesen zsúfoltan várt minket. A kocsikon és szaladó embereken kívül nem láttunk mást, amit érdekes tekintette vehettem figyelembe, mivel a volán mögött ülő Zayn elnevette magát. 
- Elszoktál már ettől - állapította meg, mire helyeslően bólintottam, mert tényleg így volt. - Vissza kellene szoknod rá, nem gondolod? - húzta fel a szemöldökét somolyogva. 
- Nem! - válaszoltam határozottan, majd az ajtót kinyitva kiszálltam a járműből, mivel nem akartam megint azt végbe hallgatni, hogy nekem újra színészkednem és énekelnem kellett volna, mert arra a döntésre senki nem tudott volna rávenni.
- Úgy se adom fel! - jelentette ki, mikor mellém ért, miután kivette a csomagtartóban pihenő, hatalmas ballagási csokrot, majd egyik kezemet az övé közé vette és összekulcsolta ujjainkat.
- Micsodát? - szaladt mellénk Cloe és szép szemeivel minket kémlelt. 
- Hogy nekem újra a reflektor fényben kell lennem - forgattam meg a szememet felháborodva, mivel szerettem hanyagolni ezt a témát, még ha nehezen is ment. - Valahogy beszéljétek le apátokat erről az ostoba ötletről, mert ahogy mondtam; az elmúlt és jött helyette egy másik, ami ugyan úgy szeretek csinálni csak ezt nem bírja felfogni a pici agyával - simogattam meg a férfi fejét, mire grimaszolva adta tudtomra, hogy akkor lehet én nyertem, de a harcot és nem a csatát.
Két lányom csak jót szórakozott szócsatánkon, ami már sokszor botrányossá vállt, ezért inkább nem mondtak semmit csak mellettünk ballagtak. Ahogy beértünk a hatalmas épületbe, a két lány egyből az osztályához, barátaihoz szaladt, amit mosolyogva néztem, majd az ajkaimon lévő görbület még nagyobb lett, mikor mind a ketten legjobb barátaik nyakába borultak. Akaratom ellenére Dina, Jason és én jutottam az eszembe, mikor még mi is ennyi idősek voltunk és bennünk volt a kétely, hogy a ballagás után mi lesz velünk. Sokszor visszamentem volna abba az időbe, akár egy percre is.
- Min gondolkodsz már megint? - éreztem meg férjem leheletét a fülem mögött, majd hangját vettem figyelembe, ahogy hozzám beszélt. 
- Emlékek - mondtam el azt a egy szót, mire mindent megértett és mosolyogva ölelt magához. 
- Azok jó dolgok, szerencsére nekem is sok van - ölelte át a derekamat hátulról, mikor megálltunk az udvaron, ahol már minden készenlétben állt az ünnepség kezdéséhez.
Mondatára nem mondtam semmit, csak fejemet arca felé fordítottam, majd hagytam rajta egy csókot, amitől egy pillanatra lehunyta a szemét. Tekintetem ismét a nagy teret figyelte, ahol már számtalan ember tartózkodott kezükben egy vagy akár több virágcsokorral, ami az én kezemben is látható volt. Ahogy nekem, úgy Zoe-nak is a fehér rózsa volt a kedvenc virága, amit akkor szeretett meg annyira, mikor az apjától nő napra kapott egy szálat. Csodálta, őrizte és teljesen rajongott a fehér színű növényért.
- Sziasztok! - hallottam meg Perrie hangját, mire egyből megfordultam és megláttam, ahogy bátyám mellett állt és kezében tartotta kisfiukat, Taylor-t, mire arcomra hatalmas mosoly kerekedett, hiszen mindenki ott volt, aki számított.
Liam Danielle és fia, Nick kezét fogta, Harry védelmezően ölelte magához kedvesét, Louis Eleanor-ral, fiával és lányával, a hét éves Mira-val érkezett, Niall felesége vállát karolta át, miközben másik kezében első gyermeke, Ally foglalt helyet, aki egy öt éves, meseszép leányzó volt és végül két legjobb barátom is jelen volt, Dina és Jason, gyönyörű 12 éves lányuk társaságában. Édesanyám, Lucas, Édesapám, Emma, férjem családja, valamint Miranda is eljött az ünnepségre, aki azért nem velünk érkezett, mert már nem lakott a házunkban, mivel szeretett volna egy saját házat és saját életet, amit nehezen, de elfogadtunk.
Ahogy vége lett a ballagásnak Zoe és Cloe eszeveszetten szaladva vetette bele magát szeretteik közé, akik nevetve ölelték őket közre és nagyobbik lányom nem is foglakozott a virágokkal, inkább azokkal, akiket szeretett. Zoe hivatalosan is új élet előtt állt, míg a Cloe további nehézségek küszöbén, amiről tudtam, hogy bírni fogja, hiszen nagyon okos volt. Bágyadtan mosolyogva dőltem férjem vállának, aki államnál fogva felemelte a fejemet és édes csókot hagyott az ajkaimon, amitől minden porcikám felforrósodott. Lassan váltunk el egymástól, majd figyelni kezdtük azokat az embereket, akik rengeteget jelentettek nekünk. Boldogok voltak, annyi idő után is olyanok maradtak, amilyenek voltak és mindenben kitartottak egymás mellett. 
Belegondoltam abba, hogy mi lett volna akkor, ha nem jöttem volna Londonba, ha nem mentem volna abba a szállodába, amit a taxi sofőr ajánlott, ha nem találkoztam volna életem szerelmével, ha nem fogadtam el volna Zayn ajánlatát, miszerint költözzek hozzájuk, ha nem szakított volna Perrie-vel és még rengeteg tényező és a 'volna' szó volt, ami akkor sokat jelentett, de utána nem. Boldog voltam, rettentő boldog, minden rossz ellenére az életem tökéletessé vált és úgy érezhettem magam, akár egy hercegnő a mesében. Fantasztikus barátaim, szeretteim, testvérem, szüleim, gyermekeim és férjem volt, amiért nem bírtam elégszer hálát adni a sorsnak, hogy őket adta nekem. Annyi baj, gond volt már életem során körülöttem, hogy azt elmondani nem lehetett, de valami csoda folytán ez megváltozott. Megtaláltam a hihetetlen szerelmet Zayn Malik-ban, aki a mindenséget vagy még annál is többet jelentett számomra. Az én történetemnek vége lett, lezárult egy fejezett, de mindig van következő, amiről nem lehet tudni, hogy mikor jön. Jön és akkor mindent elsöpör, de elsőnek a szívedet veszi el, mert azt félted a legjobban. Egy szerv, ami irányít és arra ösztönöz, hogy a jót cselekedd és ne az ellenkezőjét. Én így tettem, amit egy pillanatra sem bántam meg, mert odajutottam, ahova akartam. A végtelen boldogság és szerelem mezejére, ahol nem voltak fekete fellegek, hogy gátolják a Nap sugarait.

 Vége
 
An Incredible Love Zayn Malik


Sziasztok Drágáim! :) Utoljára köszönök így nektek, nem lesz több rész, végéhez ért a történet. Nem bírtam tovább magammal, muszáj volt feltennem a mai napon a történet zárását. Ahogy visszaolvastam, patakokban hullottak a könnyeim, mert rettentően fáj a szívem, hogy befejezem Ashley és Zayn történetét. Az egész blogot én alkottam meg, sokaknak nincs nagy jelentősége, de nekem igen, hiszen a szívemhez nőtt! 
Egy utolsó szívességet kérek tőletek, ami csak annyi lenne, hogy akik olvasták ezt a történetet és tetszett nekik, azok mondják el a véleményüket! Nem kérek nagy dolgot, csak ennyit, remélem sok mindenkitől kapok visszajelzést, mert kíváncsi vagyok arra, hogy mit gondoltok! :)
Jó olvasást kívánok így utoljára és vigyázzatok magatokra nagyon! <3


                           Nagyon szeretlek titeket: Fanny

2014. augusztus 1., péntek

Ráadás rész - Akarlak!

Sziasztok Drágucáim! :) Ime a ráadás rész, amit Zayn szemszögéből írtam, mert így gondoltam helyesnek és jónak. Hihetetlen, már csak epilógus és vége! Nem kezdem el ecsetelni, hogy mennyire frenetikus lányok vagytok, mivel írni fogok egy írói utószót, amiben minden benne lesz. 
Jó olvasást, szeretlek titeket! <3

                                    Bye-bye: Fanny
                  

     ** Zayn Malik **

Sok minden történt velem már életem során, de az volt a legjobb dolog, mikor életem szerelmétől megszületett a második lányom. Cloe Lilia Malik-nak neveztük el, ami angol és arab nevek keveréke volt. Míg feleségem a Cloe-hoz ragaszkodott, addig én a Lilia-hoz. Nem tudtuk eldönteni, hogy melyik legyen, ezért mind a két nevet megkapta, ami együtt jobban, hangzott, mint külön-külön. Azt a napot soha nem felejtettem el, mikor teljes sokkban felhívott Miranda és könyörögve kérte, hogy siessek haza, mert Ashley-nek elfolyt a magzat vize. Senkivel és semmivel nem foglalkozva rohantam ki a stúdióból és padló gázzal mentem egészen hazáig. Mindenem remegett, az egész világ forgott velem és ez csak fokozódott, mikor szerelmemet az emeleti fürdőszobában lévő kád szélén szenvedni láttam. Megállás nélkül hullottak a könnyei, hangosan kiabált, mert akkora fájdalmai voltak. Zoe rémülten figyelte anyját és nem igazán tudta, hogy mi történt, ezért dadáját megkértem, hogy vigye a szobájába és maradjon is vele. Gyorsan szaladtam be a hálószobába, ahol egyből magamhoz vettem azt a táskát, amiben minden szükséges dolog benne volt, ha már eljött az idő és menni kellett. Vállamra akasztottam a nehéz tárgyat, majd visszaszaladtam Ash-hez és óvatosan kezeim közé vettem, mert nem bírt volna mozogni. Egyik pillanatról a másikra, már a belvárosi kórházban voltunk, ahol feleségemet meglátva, egyből oda hoztak hozzánk egy tolókocsit, amibe figyelmesen ültettem bele, mert nem akartam, hogy még jobban ártsak neki. Egyszer azt a helyzetet már átéltem, de az  akkori még is más volt. Azt a nőt vitték a szülő szobába, aki a világot jelentette számomra és nem egy olyat, akit ittasan ejtettem teherbe. Akkor is izgultam, idegeskedtem és féltem, de akkor minden másabb volt. Sokkal másabb. Idő érzékemet teljesen elvesztettem és csak ültem a szülő szoba ajtaja előtt, mikor egy fehér köpenyes, kedvesen mosolygó férfi lépett oda hozzám. Együtt érzően gratulált és elmondta, hogy mennyire gyönyörű lányom született, majd elkísért, oda, ahol igaz csak ablakon keresztül, de láthattam a lányomat. A doktor magamra hagyott, aminek örültem, mert nem szerettem volna, ha teljesen elérzékenyülve látott volna. Nagy betűkkel volt kiírva a neve, ezért könnyen megtaláltam és mikor apró termetét, nagy haját és édes arcocskáját megláttam, egyből zokogni kezdtem. Mind a két kezemet rátettem az üvegre és hiába volt körülötte több apróság is, csak őt tudtam nézni, a lányomat. Ő volt a legszebb és a legtökéletesebb, még úgy is, hogy a bőre nem volt teljesen sima, piros volt és továbbra is összehúzta magát, mint az anyja hasába, de akkor is mese szép baba volt.
Miközben ezen gondolkodtam, rájöttem, hogy már eltelt egy hónap. Lányom kiságya mellett álltam és szinte pislogás nélkül figyeltem nyugodt arcát és hallgattam halk szuszogását. Imádtam nézni, a szobájában lenni és beszívni azt a finom baba illatot, ami az egész helyiséget átjárta. Mélyen aludt, semmire nem volt gondja, hiszen édesanyja tisztába tette és meg is etette. Kezeimet ágya rácsára tettem és oldalra döntött fejjel, bágyadtan mosolyogva figyeltem meg minden porcikáját. Míg Zoe én rám hasonlított, addig Cloe az anyjára. Pisze orra, dús, barna haja, aranyos mosolya és világos bőre mind ezt mutatta. Nem találtam benne egy hibát sem, ahogy feleségemben sem, mind a ketten hibátlanok voltak. Az apróságért az egész családból talán nagyobbik lányom rajongott a legjobban, mivel tisztában volt azzal, hogy ő volt a nagy, a nővér. Énekelt neki, fogta a pólyában és minden percben megpuszilta, mikor a közelében volt. Nagyon szerette, le se tagadhatta volna és emiatt Ash és én voltam a legboldogabb. Nem volt Cloe-ra féltékeny, egyszer sem tette szóvá, ha a húgával többet foglalkoztunk, mert már régebben elmagyaráztuk neki, hogy a testvére még pici volt és nem volt olyan ügyes és önálló, mint ő.
- Apa? - hallottam meg a gondolt lányka halk hangját hátam mögött, mire lassan megfordultam.
- Tessék, Angyalom? - mosolyogtam rá, mert tudtam, hogy mit akart.
- Bejöhetek én is? - tette fel a várt kérdést, mire halkan nevetve bólintottam egyet. - Olyan aranyos - beszélt teljes ámulattal húgáról, mikor a kiságyhoz ért és pillantásával szüntelenül nézte az apró babát.
- Akárcsak te - húztam oldalamhoz vállánál fogva és lehajolva hozzá nyomtam egy puszit a feje búbjára.
- Én is ilyen pici voltam? - meresztette rám hatalmas szemeit és apró kezeivel körül ölelte a derekamat.
- Még kisebb - mosolyodtam el szerényen, ahogy visszagondoltam első lányom születésére. - Nagyon apró voltál. A pólyában is úgy néztél ki, mint egy játék baba - vettem kezeim közé a mára már nagyocska lányomat és nyomta egy nagy puszit az arcára.
- Úgy szeretem. Alig várom, hogy játszhassak vele - döntötte fejét az enyémnek és mosolyogva beszélt testvéréről, miközben szüntelenül figyelte Cloe nyugodt pihenését.
- Biztos, hogy ő is nagyon szeret téged - suttogtam a fülébe, mire kezei szorítása erősödött a nyakam körül.
- Ma jönnek Harry bácsiék? - nézett rám, miközben halkan beszélt.
- Nem biztos, de már én is mondtam meg ők is, hogy ne bácsizd őket - csíptem meg az orra hegyét, mire kuncogva a nyak hajlatomba bújtatta az arcát. - Nem szeretik, főleg Niall - beszéltem tovább szórakozottan.
- Jó, de mindig elfelejtem - sütötte le szemeit kislányos zavarában, ahogy eltávolodott tőlem. - Megyek segíteni anyának - kezdett el fészkelődni kezeim között, mire letette, majd nyomtam egy puszit dús hajába.
- Rendben, de ne forgasd fel a konyhát, mint múltkor - dünnyögtem halkan közelebb hajolva hozzá, mivel újra húga ágyához lépett és nézni kezdte őt.
- Okés - mosolygott rám angyalian, majd halk és apró léptekkel elhagyta a szobát.
Magamba nevetve leültem a Cloe ágya mellett lévő fotelba és onnan figyeltem tovább az angyali kislányt, miközben Zoe tojásosan, lisztesen és morzsásan lebegett előttem. Segített az anyjának vacsorát csinálni, de nem jött össze, mert mindent magára borított és a végeredmény egy teljesen maszatos lányka lett, akit Ashley nehézségek árán tudott megtakarítani a fürdőszobában. Kezeimet a fehér ágyra tettem és államat azokra támasztva élveztem kisebb lányom társaságát. Álmában néha elmosolyodott, szempillái megrebbentek, amin nem tudtam nem mosolyogni. Úgy volt aranyos, ahogy volt és a tudat, hogy az Ashley-é és az én gyermekem volt, attól minden részem boldogságban úszott. Az ajtón halk kopogást hallottam, mire annak irányába kaptam a fejem és megpillantottam a világ legszebb nőjét; a feleségemet.
- Minden oké? - bújt beljebb a faszerkezeten, amit egyből be is csukott, miközben nagy mosolya jelen volt hibátlan arcán.
- Igen - bólintottam egy nagyot, majd mikor közelebb ért hozzám, kinyújtottam felé egyik kezemet, amit egyből meg is fogott, így könnyedén az ölembe tudtam húzni. - Így meg pláne - mormoltam a fülébe, mire megéreztem, hogy kirázta a hideg, ezért arcomra önelégült mosoly kerekedett.
- Milyen jót alszik - beszélt lányunkról, akit csillogó szemekkel nézett, mint mindig. - Olyan, mint az apja - tette hozzá, mire reflex szerűen csíptem bele csinos fenekébe, amitől enyhén megugrott. - Most miért? - nézett rám kikerekedett szemekkel. - Te is imádsz aludni.
- Az lehet, de mást is szeretek csinálni... - pusziltam végig a nyakát, mire egy nagyot felsóhajtott.
- Te meg a mocskos fantáziád - rázta meg a fejét kuncogva, majd megfordult a lábamon és szembe fordult velem.
- Szeretlek - döntöttem homlokomat az övének, mire bágyadt mosolyával ajándékozott meg.
- Én is téged, Zayn - vezette bele ujjait a hajamba, amitől egyből hideg szaladt végig a gerincemen. - Te vagy a legjobb dolog az életemben és a lányaink - puszilta meg az arcomat, majd a fülem mögötti, érzékeny pontot, amivel elérte, hogy kezdjem elveszteni a fejemet.
- Köszönöm - leheltem ajkaira, mire meglepődve hátrább hőkölt.
- Micsodát? - vette kezei közé arcomat.
- Azt, hogy vagy nekem, megajándékoztál egy fantasztikus kislánnyal és azt, hogy mindig itt vagy velem és a hibáimmal együtt szeretsz - tettem hatalmas kezeimet az övéire. - Nem sok mindenki tudna mellettem megmaradni ennyi ideig - döntöttem oldalra a fejemet és figyeltem, ahogy hibátlan mosolyával illetett meg.
- De én igen, mert fantasztikus ember vagy, mondjon bárki, bármit - hintett egy apró csókot a homlokomra. - Úgy szeretlek, ahogy vagy - mondta ki lassan, mire nem bírtam tovább és ajkaimat az övére illesztettem.
Vadul csókoltuk egymást, az én esetemben alig bírtam kontrollálni magam és selymes hajába mind a két kezemet belevezettem. Cselekedetemre halkan felmordult, majd ő is így tett, de az övénél jóval rövidebb tincseimet egy kicsit meg is húzta. Morogva adtam tudatára, hogy tetszett, amit csinált, miközben nyelveink szüntelenül táncoltak egymással. Nem bírtam betelni az érintésével, közelségével és a tudattal, hogy ez a gyönyörű nő az enyém volt. Csak is az enyém. Ajkáról áttértem a nyakára, mire fejét enyhén hátra vetette. Haját hátára sepertem és csókokkal fedtem be illatos bőrét, ami parfümjének aromájában úszott. Míg én így kényeztettem, addig ő a hajamat dúrt vagy hosszú körmeivel pólóval fedett hátamon szántott végig. Egy pillanatra megálltam minden mozdulatommal, mire ő is így tett, ezáltal láthattam halvány mosolyát, vágytól csillogó szemeit és duzzadt, piros ajkait, amik szinte hívtak, hogy újra megérintsem őket. Fenekét megmarkolva értem el, hogy még közelebb került hozzám, a mellkasunk szinte egyé vált. Melegítőbe bújtatott lábain lassan húztam végig nagy kezeimet, majd arcára tértem és újra csókolni kezdtem. Egy pillanatra sem ellenkezett, egyből viszonozta közeledésemet és alsó ajkát enyhén megharapva, újra bejutást engedett.
Az ajtón kopogást hallottunk, mire pihegve váltunk el egymástól és engedélyt adtunk a zavaró személynek. Pillanatokon belül megláttuk Miranda mosolygós arcát, aki helyzetünket meglátva még szórakozottabb lett.
- Bocsánat, Madárkáim, de valamelyikőtök jöjjön, mert nem bírok Zoe-val - mondta nagyot sóhajtva, mire halkan nevetni kezdtünk, mind a minket ért megszólítás és lányunk viselkedése miatt.
- Megyek - szállt le lábaimról feleségem, de ahogy menni akart, kezénél fogva visszahúztam magamhoz.
- Nem felejtettél el valamit? - súgtam a fülébe, mire nevetve megrázta a fejét és édes ajkai az enyémeken landoltak. - Így mindjárt jobb - döntöttem oldalra a fejemet, mire mosolyogva megsimogatta az arcomat és gyors léptekkel követte a gondterhelt nőt, aki mindig alkotott valamit, lányommal egyetemben.



***

Halkan ültünk az asztalnál, miközben vacsoráztunk és az evőeszközök használata közben felmerülő hangokon kívül nem lehetett mást hallani. Egyedül kisebbik lányom hiányzott körünkből, mivel már megvolt fürdetve, etetve és a szobájában mélyen aludt, a banda társaim pedig azért nem jöttek el hozzánk, mert nem értek rá.
- Képzeld Apa, én paníroztam a húst - mondta boldogan Zoe, miközben aranyos mosolyát felém intézte. - Igaz, Anya segített, de azért én csináltam - nevetett fel, amin mindannyian elmosolyogtuk magunkat és kicsit sem értelmes mondatán.
- Ügyes vagy, Kicsim, nagyon finomat csináltál - fogtam meg asztalon keresztül apró kezét és hintettem rá egy csókot, majd újra kezembe vettem a villát.
- Köszönöm - húzta ki magát büszkén, majd anyja felé fordult. - Anya? - vette elő a megszokottnál is angyalibb hangját, mire magamban hangosan felnevettem, mert ismertem és tudtam, hogy akart valamit.
- Tudom - kezdett beszélni feleségem, miután lenyelte a szájában lévő falatot. - Elég volt a vacsora, egészségedre - simogatta meg a mellette ülő leányzó arcát, ahol nekem kellett volna ülnöm, de amióta önálló volt, kibitorolta magának az édesanyja melletti helyet, mivel csak az ő közelében akart lenni. - Felmehetsz a szobádba.
- Köszönöm és finom volt minden - ugrott le székéről, majd elkezdett kilépkedni a konyhából.
- Egészségedre - mondtam egyszerre Miranda-val, aki mellettem foglalt helyet.
Ahogy elfogyasztottuk az ételt, a mosogatóba tettük a mocskos tálakat, majd az étkező asztalt eredeti állapotába varázsoltuk, amin már nem volt morzsa, piszkos szalvéta és további oda nem való dolog.
- Megyek megfürdetem Zoe-t - jelentette ki Ashley, de már csak a hangját hallottuk, mivel a teljesen kinyitott ajtó jelezte távozását.
A társaságomban maradt nő nagyot sóhajtva ült le az egyik közelében lévő székre, mire felhúzott szemöldökkel néztem rá. Cselekedetét én is követtem és leültem mellé, mire mosolyogva fordult felém, de az inkább volt nevezhető egy erőltetett gesztusnak.
- Valami baj van? - fúrtam tekintetemet az övébe, mivel soha nem volt ilyen, vagyis én nem ilyennek ismertem.
- Dehogy - válaszolt egyből és hevesen megrázta fejét, ami mozdulatot a kontyából kikandikáló tincsek hűen követtek. - Nincs baj, csak fáradt vagyok - fordította el a fejét és a padlót kezdte szuggerálni, amiből egyből rájöttem, hogy többről volt szó.
- Miranda! - szóltam rá erélyesebben, mire pillantását újra rám vezette. - Régóta ismerlek és tudom, hogy valami nincs rendben - lágyult el végére a hangom és kezeim közé vettem egyik kezét. - Mondd el, hidd el jobb lesz - biztattam mosolyogva, mire feladóan leeresztette vállait, majd felsóhajtott.
- Nem vagyok ide való - bökte ki gyorsan, mire szemeim kikerekedtek, mivel nem igazán étettem, hogy mire vonatkozott a mondata.
- Hova? - szökött feljebb a hangom, mire cinikusan felnevetett, amit előttem még soha nem csinált, ezért meglepett.
- Közétek - mondta halkan és lesütötte szemeit. - Olyan szép család vagytok, ti ketten Ashley-vel egymásnak vagytok teremtve, van két gyönyörű lányotok, én meg kikandikálok a képből - vette kezei közé arcát és előre dőlt. - Nincs rám szükségetek csak nyűg vagyok a hátatokon - emelkedett újra egyenes helyzetbe és szemeit a plafonra emelte, amik könnyben úsztak.
- Ezt most fejezd be! - illettem meg olyan hangnemmel, amivel nem kellett volna, de nem bírtam tovább hallgatni a szavait, badarságokat beszélt. - Olyanokat találsz ki és ostorozod velük magad, amik nem is igazak. Régóta velünk vagy, aminek nagyon örülünk, mert szeretünk. Egyáltalán nem vagy nyűg, ellenkezőleg, néha mi gondoljuk azt, hogy eleged van belőlünk. Imádunk, Miranda és ez így is marad! - álltam fel a helyemről és elé guggoltam. - Már a családunk része vagy! - mosolyodtam el, mire ő is hasonlóan tett és erősen magához ölelt. 
- Köszönöm, Zayn! - súgta a fülembe akadozó hangon, majd éreztem könnyeit a nyakamon. 
- Ha lehet, erről ne beszélj Ashley-nek, még gondolni se gondolj rá, mert nagyon elfogod keseríteni - hajoltam el tőle és mélyen a szemébe néztem. - Nagyon szeret és így csak neki fogsz ártani. Úgy tekint rád, mint a második anyjára - simogattam meg kezeim között lévő végtagjait. 
- Rendben - bólintott óvatosan, majd kezeit kikapta az enyéim közül és letörölte az arcát borító nedvességet.
- Menj és pihenj le - álltam fel és megsimogattam kissé piros arcát, majd ő is így tett. 
- De még el kell mosogatni - kezdett ellenkezni, de nem hagytam neki, mert látszott rajta, hogy tényleg nagyon fáradt volt. 
- Majd holnap megcsináljuk - mosolyogtam rá, mire csak sután bólintott egyet. - Jó éjszakát!
- Neked is! - fordult felém egy pillanatra, majd folytatta útját a szobája felé.
Ezúttal én sóhajtottam fel és a konyha pultnak dőlve, visszhangoztak a fejemben Miranda szavai. Még hogy nem ide való volt! Nélküle nem tudtunk volna semmit csinálni, rettentő sokat jelentett, hogy ő itt volt nekünk, főleg az én részemről. Rengeteget dolgoztam és amíg én azt csináltam, amit kellett, addig helyettem ő volt a kicsikkel. Feleségemnek mindenben támasza volt és ha így belegondoltam, akkor rájöttem, hogy nélküle semmi nem lett volt olyan, mint most. Fantasztikus nő volt, hatalmas szívvel, amit előttünk és velünk szembe mindig is kimutatott. Rettentően szerettünk és hatalmas hálával tartoztunk neki.
Lassú léptekkel mentem ki a konyhából, menet közben lekapcsoltam a villanyt és folytattam utamat az emelet felé. Mikor felértem lányom szobája felé mentem, ahova mikor benyitottam, egyből megláttam Ashley-t, ahogy az egyik fotelban ült, mese könyvel a kezében és halkan szuszogva aludt. Zoe és így tett, befele fordulva és a Liam-től kapott teknősét magához szorítva álmodott. A látványtól elmosolyodtam, majd feleségemhez mentem olyan halkan, amennyire csak bírtam, mivel Zoe a legkisebb nesztől is képes volt felkelni. 
- Kicsim - szólítottam meg és enyhén megráztam a vállát, mire szemeit lassan kinyitotta. - Gyere át a helyedre, ne itt aludj - vettem el tőle a könyvet és halkan letettem a lányom ágya mellett lévő éjjeli szekrényre.
Bólintott egyet, majd felállt addigi helyéről és már lépni akartam, de nem tudtam, mert nyakam köré fonta kezeit és mellkasomhoz bújt. Levegő vétele még pólón keresztül is csikizte a bőrömet, hajának finom illata egyből elvarázsolt, az meg még jobban, hogy annyira közel tudhattam magamhoz. Kezeimet dereka köré helyeztem és ahol felcsúszott a felsője, ujjaimmal simogattam bőrét. Egyre jobban eluralkodott rajtam azaz érzés, hogy még többet akartam, sokkal többet. A fejem ennyi kis gesztustól is kezdett ködössé válni és egy dolog volt, ami ezt tette velem; Ashley. Nem bírtam neki ellenállni és az igazat bevallva, nem is akartam, hiszen az enyém volt már hosszú évek óta. 
- Akarlak! - súgtam a fülébe, mire felsóhajtott és egy csókot nyomott a nyakamra. - Most azonnal! - tettem hozzá akadozva, mire elvált tőlem és hatalmas szemeivel rám nézett, amik még a sötétben is úgy csillogtak, akár egy csillag. 
- Én is téged! - mosolyodott el, majd egyik kezemet megfogva elkezdett kivezetni lányunk szobájából. 
Ahogy átléptük a küszöböt, becsukta az ajtót, majd nem bírtam tovább a távolságot, ezért derekát megfogva emeltem fel, mire lábait derekam köré fonta. Mindenét, amit tudtam pusziltam, miközben ő a hajamba dúrt és halkan felsóhajtott. Ahogy beértünk a hálószobába, lábával berúgta az ajtót, ami egy kattanással adta tudatunkra, hogy becsukódott, mire megfordulva a hátát annak döntöttem. Egyszerre ugrottunk egymás ajkának, úgy csókoltuk egymást, mint akik már hónapok óta nem látták a másikat, amitől a szívem erősen kalimpált a mellkasomban. Óvatosan leeresztettem lábait a padlóra, mire kezeit használatba véve, megszabadított a pólómtól. Én se haboztam tovább, a testét borító vékony textilt eltávolítottam róla, mire megláttam hibátlan alakját, amitől még jobban akartam. Egyből csókolni kezdtem a nyakát, majd kulcscsontját és áttértem melleire, amiktől kéjesen nyögött egyet. Derekánál magamhoz húzva vezettem magunkat az ágyhoz, amire ledöntöttem és felé tornyosultam. Egy pillanatra megálltam és láttam szemeit, amik szerelmesen néztek vissza rám, ezért tudtam, hogy nem ellenezte, amit csináltam. Egész felső testét bejártam számmal és ahol tudtam, puszit adtam rá, de neki nem volt elég, ezért fordított helyzetünkön. Hosszú ujjaival simogatni kezdte felsőtestemet, majd körmeivel szántott rajta végig, amitől kirázott a hideg és teljesen elvesztettem a fejem. Ha akartam se tudtam volna megálljt parancsolni magamnak. Ajkaival mindenemet behintette csókokkal, amit nem bírtam tovább és magam alá gyűrve vadul csókolni kezdtem. Ahogy a pólók, úgy a nadrágok is lekerültek rólunk, majd háta alá nyúlva kikapcsoltam a melltartóját és ahogy kezeim között volt a ruhadarab, az egyik sarokba dobtam. Nem bírtam betelni a látvánnyal, de azt tudtam, hogy fantasztikus éjszakát tudok magam mögött. Minden értelemben érezhettem azt a nőt, akit annyira szerettem, akiért az életemet is odaadtam volna, mert ő volt az, aki ezt tartotta bennem. Ha ő nem lett volna, akkor én sem, de volt és csak is az enyémnek mondhattam. Elfogadott úgy, ahogy voltam, támogatott, mellettem volt, amikor kellett és oly' hihetetlenül szeretett, mint még senki soha. Boldog volt, jobban nem is lehettem volna az, mert itt volt nekem Ő, a lányaink és minden család tagunk, akiket annyira szerettünk.