Sziasztok Drága Olvasóim! (: Feltettem a 25. részt, ami annyit jelent, hogy a történet felénél tartunk. Nagyon sok kedves lánnyal ismerkedtem meg azóta, mióta Bloggerina vagyok és remélem továbbra is így lesz. Köszönöm a komikat, a pipákat, imádlak titeket! Szám a fülemig ér, amikor olvasom a soraitokat és nagyon-nagyon jól esnek, azok a dolgok, amiket írtok! :) Még egyszer mindent köszönök nektek! Vigyázzatok magatokra és további szép hetet!
Hatalmas puszi: Fanny
**Zayn Malik**
Miután Louis elég rendesen kioktatott, inkább bementem a szobámba és az ágyon fekve figyeltem a plafont. Nem tudom mit csináljak, teljesen össze vagyok zavarodva és a tudat, hogy Ashley-t megint elveszítettem megőrjít. Nem tudom, hogy kérjek tőle bocsánatot, azt meg főleg nem, hogy akkor mit csinálok, ha többet nem kér belőlem és véglegesen megszakítja velem a kapcsolatot. Ő az, aki elfogad úgy, ahogy vagyok, mindenben megért, meghallgat és nem a híres Zayn-t keresi bennem, hanem aki valójában vagyok. Bátran kimerem jelenteni, hogy lányt még soha nem szerettem úgy, mint őt és ekkora szükségem se volt eddigi életemben senkire, mint rá. Minden porcikámmal kötődök hozzá és ha abba belegondolok, hogy őt és a bátyját is megaláztam, mikor semmi jogom nem lett volna hozzá, elkap az ideg és mindent, ami körülöttem van szétvernék. Egy hét múlva jön az egyik koncertünkre Németországba és már látom magam előtt megvető pillantását, még ha tudom is, hogy nem ilyen, mivel Pezz-el is úgy viselkedik, mintha mi sem történt volna, de nagyon is megérdemelném, ha olyan lenne velem, amilyen én vele. Felemelő érzés volt mellette felkelni, látni csillogó szemeit, simogatni selymes bőrét és csókot nyomni formás ajkaira, de ezt már nem tehetem meg. Elrontottam mindent és viselnem kell a hülye felfogásom miatt okozott károkat.
Telefonom a földön heverve kezdett el hangosan zenélni, ami miatt muszáj voltam felkelni és magamhoz venni. A képernyőn anyum képét fedeztem fel, ami egy kicsit felvidított, mert tudtam, hogy ő megért, akármekkora nagy hülyeséget csináltam is.
- Szia anyu - köszöntem neki egy kis kedvet hangomba véve.
- Szia Kicsim - üdvözölt ő is, de érződött a hangjában, hogy valami nem volt rendben.
- Mi a baj?
- Figyelj Zayn - sóhajtott egy nagyot. - Nem akarlak kioktatni, mivel már felnőtt vagy és magad intézed az életedet, de akár hogy próbálok rajtad eligazodni, nem bírok. Összetöröd egy olyan lánynak a szívét, aki kedves, aranyos és rettentően szeret. Mi is, a barátaid is nagyon szeretjük és elmondásod szerint te is, de akkor miért csinálod ezt vele?
Hosszú percekig nem válaszoltam, mert nem tudtam, hogy mit mondjak. Tisztában vagyok azzal, hogy anyunak és a többieknek is igaza van, de a féltékenység nagyobb úr. Elborult az agyam, aminek nem szabadott volna még akkor se ha a bátyja valójában nem is az lenne, mert nem tudom neki megparancsolni, hogy engem szeressen, miközben ez nem lenne így.
- Tudom, hogy hülye voltam, de nem akartam megbántani, mert tényleg szeretem és nem akarom elveszíteni. Azt hittem, hogy Zac a barátja, miközben nem is és még az is rátett egy lapáttal, hogy a szemem láttára ölelgette - fakadtam ki, ami nálam nagyon ritka volt.
- Persze, hogy ölelgette, mivel 20 éven át nem látták egymást és örülnek, hogy végre együtt lehetnek, mint két testvér - mondta nyugtató hangom és semmi megvetés nem érződött róla. - Ne csináld ezt Kis fiam, szépen kérlek. Ashley-nél szebb és jobb leányzót soha nem fogsz találni és meg kellene becsülnöd.
- Tudom, megértettem, de mindent elrontottam és nem fogom tudni helyre hozni - sóhajtottam fel. - De te honnan tudtad meg, hogy mi történt?
- Waliya beszélt Ash-el és feltűnt neki, hogy milyen rossz kedve van és addig nem hagyta békén, amíg el nem mondta, hogy mi bántja. Szerintem most jobb, hogy távol vagy a testvéreidtől, mert eléggé haragszanak rád - nevetett fel szórakozottan, amitől nekem is egy kicsit felfele görbült a szám.
- Ezt valahogy gondoltam - nevettem fel morcosan. - Ebből is látszik, hogy mennyire szeretik.
- Mind a hárman odáig vannak érte meg vissza, de nem is csodálom - hallatott kedves hangot. - Hétvégén mennek hozzá és Safaa kikönyörögte, hogy ott aludhassanak. Lassan már szegénykémnek az agyára mennek.
- Hogy-hogy ennyi ideje van? Nem fotózásra kell menni-e? - lepődtem meg, mert eddig úgy tudtam, hogy kezd beindulni a karriere.
- Visszamondta a fotózást, mert az utazás meg egyéb dolgok miatt nem akarja elveszíteni a barátait és a testvérét. Zac-et is most ismerte meg és szeretne vele minél több időt tölteni - mondta és érződött hangján, hogy mosolygott.
Anyámmal még egy jó darabig beszélgettem, miközben azon gondolkodtam, hogy felhívjam-e Ashley-t vagy ne. Az egyik vállamon csücsülő angyal azt mondta, hogy igen, mert mindenkinek adnia kell egy második esélyt, de az a baj, hogy már azt is eljátszottam és kétséges, hogy adna egy harmadikat. A másik vállamon lévő ördög meg azt tanácsolta, hogy ne csináljak semmit, mert utál és inkább hagyjam, hogy nyugodtan élje tovább az életét. A tűzben élő lénynek akartam igazat adni, de még is a csillagokkal játszó angyalra hallgattam és ismételten kezembe vettem a kicsiny tárgyat, de ezúttal a Londonban lévő, gyönyörű lánynak számát tárcsáztam és kis idő elteltével fel is vette.
- Szia Zayn - szólt bele semleges hangon, de megmondom őszintén erősen meglepődtem azon, hogy felvette első próbálkozásomra.
- Szia Ashley - nyögtem ki, de mást nem bírtam mondani csak azt vártam, hogy ő kezdjen beszédbe.
- Miért hívtál? - érdeklődött ugyan azzal a hangnemmel.
- Nem tudom - adtam meg neki azt a választ, ami a fejembe kavargott, mert minden volt a fejembe csak az nem ami kellett volna, mondjuk észnek.
- Érdekes, pedig lenne mit mondanod, nem? - nevetett fel halkan, amiről tudtam, hogy nem a jó kedve miatt csinált. - Tudod mit? Inkább kezdem én - könnyítette meg a dolgom és beszélni kezdett. - Nem tudom mit követtem el ellened, de ahogy tegnap, vagyis ma hajnalban te is mondtad, nem érdekel, hogy mit csináltam, amiért ilyen vagy velem. Igaz, hogy elsőnek zsarolás miatt, de félre léptél, amit ha jól tudok meg is bocsájtottam. Úgy tekintettem az egész dologra, mintha meg sem történt volna, de tegnap kérdőre vontál és csitrinek neveztél, miközben ezzel a jelzővel egyáltalán nem nevezhetsz, mert nem csaltalak meg. Zac a bátyám és ha nem hiszed el akkor ha gondolod oda adom apámnak a telefont, hogy megbizonyosodj arról, hogy igazat mondok és nem fekszek fűnek-fának az ágyába. Egy kapcsolat nem a bizalmon alapszik Zayn? - hagyott egy kis szünetet. - Nem is várom el, hogy válaszolj, mert így van. Messze vagy és még sokáig messze leszel, még is bíztam benned és egy cseppnyi kétségem sem volt arról, hogy félrelépnél vagy becsapnál, de a legutóbbi viselkedéseddel elegem lett. Részemről befejezem ezt a kapcsolatot, mert attól félek, hogy a végére ténylegesen is összetörök és azokat a személyeket is elveszítem, akiket nem is akarok. Téged se akarlak és még most is szeretlek, de nem bírom ezt tovább csinálni. Ha rendbe jönnek köztünk a dolgok, akkor megint lesz valami gond, ami közénk áll. Melléd egy olyan lány kell, aki eltudja viselni ezeket és bírja a táv kapcsolatot - sóhajtott egy nagyot.
- Akkor mindennek vége? - lábadtak könnybe szemeim és a szívem, akár egy cukorka összezsugorodott.
- Igen - csuklott el a hangja. - Így mind a kettőnknek jobb lesz, hidd el.
- De szükségem van rád, ne csináld ezt velem légy szíves - rekedt be a hangom és a könnyek megállás nélkül szántották végig arcomat.
- Sajnálom Zayn. Vigyázz magadra, szia - köszönt el és bontotta a vonalat.
Megsemmisülve ejtettem magam mellé a telefont és üresnek éreztem magam. A szívem kettétört, a lelkem elveszett. Ő az, aki életem szerelme, őt akarom feleségemnek és gyermekeim anyjának és vele akarok a földbe feküdni idős korunkban. Nélküle egy senki vagyok a nagyvilágban és félek, hogy elfogok veszni. Elveszek a bánatban és a magányban. Amióta megismertem miatta keltem fel reggelente, magam előtt láttam csinos, karakteres arcát, fülembe csengett lágy hangja és aranyos nevetése, ahogy most is. Megszeretném ölelni, csókolni és bebizonyítani neki, hogy mennyire szeretem és többet nem teszek ilyet. Nem akarom birtokolni, de meg kell érteni-e, hogy szeretem és nem bírom elviselni, ha számomra ismeretlen fiúk ölelgetik. Nélküle minden más lesz, de remélem, hogy a továbbiakban legalább barátok lehetünk, ha már nem mondhatom a szerelmemnek.
**Ashley Roberts**
Ma reggel Ashley Roberts-et -Zayn Malik barátnőjét- egy ismeretlen fiúval láttuk. Nem tudjuk, hogy mi van az álom pár kapcsolatával, de biztosan nincs minden rendben, hamár Ash kisasszony más férfiak társaságát keresi. A páros nagyon jól elvolt, sokat nevettek, miközben a leányzó többször is megállt a Directioner-ekkel fényképezkedni. A kávézóban nem töltöttek sok időt csak pár percre mentek be, amíg vásároltak, de addig is szorosan egymást követték és összekulcsolt kezekkel álltak be a sorba a pultnál. Nem lehet tudni mi van a Zashley páros háza táján, de reménykedjünk abba, hogy továbbra is együtt lesznek és nem törik össze rajongók millióit a szakításukkal. Továbbá a gyönyörű lány belekezd a modell karrierébe, ami tökéletes szakma számára, mert szép, csinos és elbűvölő. Nem régiben csiripelte twitter profilján az öröm hírt, miszerint hamarosan megkezdi a fotózásokat és járni fogja a nagyvilágot. Sok sikert kívánunk neki a jövőben, biztosan még hallhatunk felőle és értesülünk a vele történt dolgokról.
Az újságot teljesen nyugodtan tettem vissza az asztalra, miután elolvastam a cikket, mert tudtam, hogy Zac-ről azt fogják hinni, hogy az újdonsült barátom. Már gondolkodtam azon, hogy kiírom twitterre, hogy testvérek vagyunk, de most már biztos, hogy megkell tennem, mert nem szeretném, ha elfajulnának a dolgok és teljesen ránk szállnának. A modellkedést pedig nem fogom elkezdeni, mert most kaptam vissza, vagyis most ismertem meg a testvéremet és az örökös utazgatás miatt nem akarom megint elveszíteni. Annyi időt szeretnék vele tölteni, amennyit csak tudok és a barátaimat sem akarom hanyagolni. Biztosan nagyon jó lenne, ha járhatnám a világot és díj átadókat, piros szőnyegen közlekedhetnék és rajongók milliói szeretnének, de a családom mindennél fontosabb. Rob-nak is megmondtam, hogy nem szeretnék ebben a körben forogni, amit nehezen, de elfogadott. Megértette, hogy mit, miért csinálok és azt mondta, hogy jól döntöttem.
Amióta beszéltem Zayn-el minden más lett. Nem érzem a lelkemben az a mindent betöltő érzést, hanem az ürességet. Magával vitte a boldogságomat és a szerelem, ami bennem volt, eltűnt. Nagyon szeretem és mindig is szereti fogom, de tudom, hogy így minden jobb lesz. Ha együtt is leszünk csak baráti viszonyt fogunk ápolni, semmi többet. Nehezen űzöm ki magamból az iránta érzett szerelmemet és nehezen verem ki a fejemből, de muszáj lesz és el kell engednem. Neki nem olyan lány kell, mint én, hanem egy harcias, kitartó lány, aki eltudja viselni a hiányát. Én nem ilyen típus vagyok és soha nem is voltam. Csendes, visszafogott vagyok és hosszú ideig nem bírnám elviselni, hogy nincs velem. Belebetegednék a hiányába és abba, hogy nem bújhatok hozzá, nem csókolhatom meg. Lehet, hogy soha nem tudom elfelejteni és örökre szeretni fogom, de az fog a legjobban nyugtatni, ha megtalálja maga mellé azt a személyt, akire várt és boldog lesz vele. Inkább én legyek szomorú, minthogy őt lássam magányosnak és elhagyatottnak. Idővel nekem is jobb lesz és talán rátudok más fiúra nézni úgy, mint a szerelmem.
A kanapén ülve néztem a telefonon a vele készült képeket és videókat, a könnyeim szüntelenül folytak és amikor megláttam kisfiús mosolyát elállt a lélegzetem. Imádtam és most is imádom, ahogy mosolyog és nevet. Engem is nevetésre késztet és sokszor volt olyan, hogy egymásra borulva nevettünk azon, hogy mennyire és hogyan tudunk kacagni. A telefonom tele volt olyan képekkel, ahogy átöleljük egymást, megpuszilja az arcom és még sok aranyosabbnál-aranyosabb képek. Lehet, hogy mérges vagyok rá, de el kell könyvelnem, hogy hozzá hasonló fiút még soha nem láttam. A képekből kiléptem és a kicsi, vékony készüléket magam mellé ejtettem. Arcomat kezeim közé fogtam, hangosan zokogtam és vele megtörtént emlékek gyorsan cikáztak a fejembe, amitől még jobban sírni kezdtem. Magam előtt láttam hatalmas, barna szemeit, amikkel már első nap megbabonázott, mikor a szállodában találkoztunk és becézései, megnyugtató hangja olyan erősen hallattszódott, mint ha mellettem ült volna és tényleg nekem mondaná. A szívem majd megszakadt, mikor a telefonban sírós hangon kérte, hogy maradjunk együtt, de ha azt mondtam volna neki, hogy "Rendben, biztosan minden rendben lesz" akkor semmire nem mentünk volna és továbbra is szenvednék. Érzem, hogy velem semmi nincs rendben, de idővel úgy lesz. Kitudja mi lesz még a jövőben és mi lesz velünk.
- Ashley? - hallottam meg Zac hangját a hátam mögött, mire felé fordultam.
- Tessék? - töröltem le kibuggyanó könnyeimet pulóverom ujjával.
Nem mondott semmit csak mellém ült és szorosan magához vont. Nem is kellett semmit mondania, mert ezzel a gesztussal többet elért, mert éreztem, hogy velem van és tudtam, hogy számíthatok rá. Arcomat fekete pólójába rejtettem és nagyot szippantottam jellegzetes illatából. Tegnap ismertem meg, de olyan, mint ha mindig is tudtam volna róla és vele nőttem volna fel. Pedig ez sajnos nem így volt, amit jól láthatóan próbál bepótolni és minden kérésemet, mozzanatomat figyeli. Nem mondom ki neki azt a szót, amivel ilyenkor meg kellene illetnem, mert korainak tartom, de tudom, hogy hamarosan ennek is eljön az ideje. Hátán a textilt erősen markoltam és úgy zokogtam, akár egy két éves kislány. Az a hiány, ami bennem van, felemészt és csak sírással tudom csillapítani. Életemben most sírok először ennyire egy fiú miatt, méghozzá egy ilyen kivételes és pótolhatatlan fiú miatt. Zayn számomra az és mindig is az marad, mert ez a kötelék, ami hozzá köt nehezen szakad el. Lehet az idő múlásával gyengülni fog, de nem fog elmúlni.
- Hugi. Nyugodj meg, hidd el minden rendben lesz - simogatta a hátamat, ami némileg megnyugtatott. - Te is szereted Zayn, ő is szeret téged és ha hiszel nekem, akkor még együtt lesztek, mert nem lehet titeket olyan könnyen elszakítani egymástól, ahogy ti azt hiszitek.
Fejemet felemeltem mellkasáról, mire egyből arcomhoz nyúlt és letörölte könnyeimet. Számat arcára nyomtam és egy hosszas puszit adtam rá. Mind a ketten mosolyogva néztünk egymásra és ismét megöleltük egymást. Nem tudok betelni védelmező ölelésével és legszívesebben egész nap ölelném, ha lenne rá alkalmam.
- Minden rendben van Ash? - jött le a lépcsőn Dina és Jason kézen fogva, amit tesómmal kimeresztett szemekkel néztünk.
- Fogjuk rá - mosolyogtam rájuk halványan. - Látom kibékültetek. Most már akkor, megint legjobb barátok vagytok?
- Nem igazán - nevetett fel barátnőm és Jas mellkasához bújt.
Egyből felpattantam a helyemről egy hatalmas mosoly kíséretében és a nyakukba ugrottam, amit nevetve fogadtak.
- Tudtam, tudtam - csápoltam össze-vissza és hangosan nevettem. - Tudtam, hogy szeretitek egymás.
- Örülök, hogy örülsz nekünk - fogott kezei közé Jason és megpörgetett, majd mikor letett a biztonságos parkettára egy nagy puszit nyomott a homlokomra.
- Legalább ti boldogok vagytok és nem kell a hisztimet elviselnetek - öleltem meg még egyszer őket és visszaültem Zac mellé vagy is csak akartam, mert az ölébe húzott.
- Olyan aranyosak vagytok együtt - mutatott ránk Di és szorosan barátja mellé ült.
Egy kicsit fura, hogy a két legjobb barátom egy párt alkot, de kétségtelenül nagyon összeillenek és remélem nekik a kapcsolatuk nyugodt lesz, nem úgy, mint az enyém és Zayn-é volt. Végig mosollyal az arcomon figyeltem, ahogy egymás kezét fogták és néha-néha megajándékozták egymást egy puszival.
- Tudjuk - nevetett fel bátyám. - De ti se panaszkodhattok. Gratulálok nektek és legyetek jó sokáig együtt.
- Köszi - mondták egyszerre, majd egymásra néztek.
- Ashley mondani szeretnénk valamit - bizonytalanodott el Dina hangja, amit nem tudtam mire vélni.
- Mondjátok csak - mosolyogtam rájuk, ezzel jelezve, hogy nem kell tőlem félniük, nem harapok.
- Szeretnénk Jason-el elköltözni egy saját házba - nevetett fel feszülten. - Nem akarunk a nyakadon lenni, ez a ház a tied és nem a miénk.
Egy kicsit meglepődtem az elgondolásukon, de tudom, hogy nem lesz velük gond és nem kell azon aggódnom, hogy felrobbantanák a házat vagy valami hasonló és most már az is biztos, hogy nem lesz köztük veszekedés.
- Tudjátok, hogy nem vagytok a nyakamon és szeretem, ha velem vagytok, de ha így gondoljátok, akkor rendben. De aztán nem messze költözni, mert megharagszom - nevettem fel és láthatóan megkönnyebbültek mondatom hallatán.
- Rendben, meglesz - bólogatott erősen Jason, akár egy szófogadó kisgyerek. - Elmondtuk a családunknak is és amíg itt lesznek Londonban, meg is vesszük a házat, amit kinéztünk.
- Ti aztán gyorsak vagytok. Már meg is van, hogy melyik házat szeretnétek? - lepődött meg Zac és az a kérdést tette fel, ami én is akartam.
- Szeretünk biztosra menni - kacsintott Di és egy puszit nyomott a mellette ülő fiú arcára.
Örültem, hogy megtalálták a boldogságot és végre bevallották saját maguknak, hogy régóta szeretik egymást. Aranyosak együtt és úgy néznek ki egymás kezét szorongatva, mint egy álom pár. Erről a szóról mindig Zayn és én jut az eszembe, mert minket is ezzel a jelzővel illettek. Szeretem a srácok rajongóit, mert nagyon aranyosak és rengeteget írnak kedves üzeneteket és nagyon jól esik. Kezd minden helyre jönni, de mégse. Visszakaptam a bátyám, elvesztettem a barátom, a szüleimmel összevesztem, a legjobb barátaim szerelmesek egymásba és végre együtt vannak. Erre szokták azt mondani, hogy minden rosszban van valami jó. Vannak barátaim, akiket imádok és családom is, akikkel jelenleg nem a legjobb a kapcsolatom, de remélem minden helyre jön és az életemet tökéletesnek mondhatom.
Sziasztok Manócskáim! :) Megint hétvége van, ami annyit jelent, hogy ismét jelentkezek egy friss résszel. A múltkori nem lett a legjobb, mivel rettentően rosszul voltam, de még is próbálkoztam a legtöbbet kihozni magamból. Én úgy érzem nem nagyon sikerült, de tetszik, hogy a soha nem látott testvér felbukkanása néhányótokat meglepett és izgatottá tette. Valami ilyen hatást akartam elérni és ebben a részben ki derül, hogy mi a helyzet Ashley-vel és Zac-kel.
Jason Morgan karakterét átváltoztattam Zac Efron-éra, mert úgy érzem, hogy jobban illik hozzá ez a külső, mint a másik.
Vigyázzatok magatokra és további szép hetet! :)
Hatalmas ölelés: Fanny
**Ashley Roberts**
Ahogy az ideg rendszerem feladta a szolgálatot és az elmémbe jutó dolgok majd szétrobbantották az agyam, se szó, se beszéd felmentem a szobámba és bezárkóztam. A könnyek megállás nélkül folytak a szememből, a torkomon egy morzsa darab se ment volna le, úgy összeszorult és nem vágytam senki másra csak Zayn-re. Ő mindig tudja, hogy ilyenkor mit kell csinálni, kedves szavakkal és az arcomra halmozott puszikkal olyan szinten megtud nyugtatni, mint senki más. Az egész fejem lüktetett, gyorsan kapkodtam a levegőt és hallgattam, ahogy apu meg Zac felváltva kopognak az ajtón és kérik, hogy engedjem be őket. Eszem ágában sem volt ezt megtenni, mivel az előbbi személyre rá se bírok nézni, míg tstvéremnek meg nem tudnák mit mondani. Most gondolom érdekel titeket, hogy miért vagyok ennyire mérges és csalódott. Egész életemben szerettem volna egy testvért, aki bármi is történjen velem marad és összetartunk, ezért is ragaszkodtam ennyire Dina-hoz és Jason-höz. Ők a tesóm helyett tesóim voltak és tudtam bármi gondom van ők támogatnak és segítenek mindenben. Azzal a tudattal nőttem fel, hogy egyke vagyok, de most 20 évesen rájövök, hogy van egy 25 éves bátyám, aki próbálta velem felvenni a kapcsolatot, de apám nem engedték. Amikor megszületett Spanyolországba vitte anyám szüleihez, mert nagyszüleink ragaszkodtak hozzá és elvállalták, hogy felnevelik. Apám nem akart fiú gyermeket, mert lányt szeretett volna, de most ha jobban belegondolok, akkor én is így végeztem volna, ha fiúnak születek. Zac-re nem is haragszom és nem hibáztatom semmivel, mert nem tehet arról, hogy apánk ennyire szívtelen valaki. Nem gondoltam volna róla soha olyat, hogy a saját vérét csak úgy eldobja magától és úgy tesz, mintha meg se lenne. Átbírom érezni, hogy testvérem mit érezhetett, mikor megtudta, hogy a szülei mit csináltak vele és a húga, aki minden bizonnyal vele akart volna lenni nem engedték, hogy találkozzanak. 20 év az rengeteg idő és félek, hogy mi lesz kettőnkkel, hogy tudunk-e testvérekként tekinteni egymásra és elfeledve ezt a sok rossz dolgot, ami miatt nem lehettünk igazi testvérek előröl kezdeni azt, amit el se kezdtünk. Amikor kicsi voltam nagy szükségem lett volna rá, hogy megöleljen, támogasson és ne kelljen a minden napjaimat egyedül élnem, hanem vele. Látszik rajta, hogy kedves, aranyos fiú és rettentően hasonlít rám. Le se tudnánk tagadni, hogy egy vérűek vagyunk, mert a szemünk, az orrunk, a szánk, egyszóval szinte minden porcikánk megegyezik. A torkom ismételten elszorult, ahogy bűnbánó szemeit látva magam előtt, neki is könnyek gyűltek a szemébe és megakart volna ölelni, de eltaszítottam magamtól, pedig nem kellett volna. Egyedül apu a hibás mindenért és Zac nem érdemli meg, hogy így viselkedjek vele, mikor ő végig tudott róla és hosszú időn keresztül próbált velem lenni, de csak most jött el ennek az ideje, hogy megtudjam az igazat és elmondhassam, hogy van egy bátyám. Szépen kezdődik az új évem mondhatom! Az apám úgy mond semmiben nem néz, mert arra se volt képes, hogy elmondja van a világ másik felén egy tesóm, aki mellesleg mindent eltekintve szeret. Fáj, hogy Emma se mondta el, miközben mindenről tudott és rá is haragszom, mert azt hittem bízhatok benne és ténylegesen is az anyám lett, még ha nem is az igazi.
Könnyes arcomat felemeltem a párnáról és az ajtóhoz mentem, hogy megnézzem van-e még valaki az ajtóban. Ahogy kinyitottam azt senki nem volt ott, ezért a lépcsőn lementem a nappaliba, ahol megláttam, hogy mindenki csöndben ült, de apám még így is gyűlölködő pillantással jutalmazta Zac-et. Nagyot grimaszoltam a viselkedésén és a társasághoz csatlakozva a kanapénak dűlve tűrtem a tekintetüket.
- Kicsim - állt fel egyből helyéről apám, de intettem neki, hogy nem szükséges.
- Belőled mára elég, a tesómmal szeretnék beszélni - mosolyogtam rá a kétsébeesett fiúra, aki gesztusomat viszonozva követett vissza a barlangomba.
Ahogy beléptünk, az ajtót szorgosan visszazártam még mielőtt apánk betört volna és kérdőre von, hogy hogy merészelek a saját testvéremmel beszélgetni.
- Aranyos szoba - ült le az ágyra, miközben mindent szem ügyre vett. - Tükrözi, hogy kié.
- Köszönöm - ültem le mellé és bár én akartam vele beszélni, nem tudtam mit mondani.
- Örülök, hogy végre megtaláltalak, mert nagyon hiányoztál - fordult felém még mindig aranyosan mosolyogva.
- Én is örülök csak az a baj, hogy én nem tudtam rólad semmit - tördeltem az ujjaimat. - Elképesztő, hogy apu mire képes. A saját gyereke vagy és még is nagyiékhoz vitt pár naposan csak, mert nem akart fiú gyereket - ráztam meg a fejem.
- Figyelj hugi... - állt meg a mondandójával. - Már, ha nevezhetlek így vagy nem tudom... - szabadkozott, mire felnevettem és hozzá bújtam.
- Persze, hogy nevezhetsz huginak - simultam széles mellkasához és beszívtam finom illatát.
Erős kezeit körém fonta és arcát a fejemhez nyomta. Szemeimet lehunytam, mert boldogság járt át, amiért tudatosultam, hogy van nekem és végre velem van. Mit megadtam volna, ha már sok éve megtehettük volna ezt a cselekedetünket és mindent átvészelve szerettük volna egymást. Az a baj, hogy mindig felbukkan az a 'volna' szó, ami mindent elront.
- Rengeteg képet mutatott rólad nagyi és ámulattal néztem, hogy minden év elteltével mennyit változol. Gyönyörű lány vagy és büszke voltam rád, még ha tudtam is, hogy sok ideig nem láthatlak - távolodott el tőlem és kezeimet az övéi közé vette. - Számtalan levelet küldtem, mikor már tudtam, hogy iskolás vagy és tudsz olvasni, de Alex biztosan tett arról, hogy nem olvashasd el őket - sóhajtott egy nagyot.
- Sajnálom - hajtottam le a fejem, mert apám helyett én szégyelltem magamat.
- Neked nem kell semmit, mert ez egyedül a szüleink hibája - emelte fel a fejemet.
- Te végig tudtál rólam mindent? - gyűltek könnyek a szemembe, mire halványan mosolyogva bólintott egyet.
A könnyek magától buggyantak ki a szememből és már csak azt vettem észre, hogy ismét erősen ölelt és nyugtató szavakat súgott a fülembe. Már kezdtem védelmező karjai között elaludni, mikor a telefonom hangos morajjal jelezte, hogy valaki keresett. Bátyám öléből sóhajtva másztam ki és ballagtam az íróasztalomhoz, ami a szoba másik végében kapott helyet. A kedvem egyből jobb lett, ahogy barátom képét megpillantottam a kijelzőn.
- Szia Kicsim - szóltam bele, de a bánatomat nem tudtam elrejteni és egyből észre vette.
- Szia Angyalom, mi a baj? - váltott boldogból aggódó hangnembe.
- Telefonon hosszú lenne elmondani, nem jössz inkább skype-ra? Már ha nem vagy túl fáradt - nevettem fel erőltetetten és a falon lévő órára pillantva tudatosultam arról, hogy hajnali 2 volt..
- Tudod, hogy hozzád soha nem vagyok elég fáradt. Két perc és elérhető leszek - mondta kedves hangján, majd bontotta a vonalat.
A laptopot elővéve az éjjeli szekrény fiókjából, elhelyezkedtem az ágyon, hátamat neki döntöttem a támlájának és mutattam Zac-nek, hogy csatlakozzon.
- Kivel beszélsz? - ült mellém kíváncsian és példámat követve hátát a támlának döntötte.
- A barátommal, Zayn-el - mosolyogtam rá és a nevet és jelszót beírtam a kijelölt mezőbe.
- A One Directon egyik énekese - mosolygott ő is és átölelte a vállamat.
- Te tényleg mindent tudsz rólam - nevettem fel és fejemet vállára borítottam.
A monitoron hamarosan megpillantottuk Zany-t a többiekkel egyetemben, akik meglepődve, de mosolyogva néztek minket. Barátomról nem is beszélek, mert akárcsak apámnak, mikor meglátta Zac-et szemei villámokat szórtak és látszódott rajta, hogy ellepi az ideg.
- Szia Hercegnőm - villantotta rám Niall fehér fogsorát. - Boldog új évet kívánok mindegyikünk nevében.
- Sziasztok Szupersztárok - integettem szorgosan a kamerába. - Nektek is ezt kívánjuk - mutattam rá a mellettem ülő fiúra.
- Ki az a gyerek? - kérdezte lenéző hangnemben barátom és kamerán keresztül felé bökött.
- Lehet, hogy nem fogjátok elhinni, mert én is csak ma tudtam meg és még igazán fel se tudtam fogni, de a bátyám - kezdtem el nézni a billentyűket, miközben éreztem, hogy testvérem a vállamon helyezkedő kezével gyengén megszorítja a felkarom.
- Te tényleg ekkora hülyének nézel? - mondta mérgesen, miközben Liam amennyire csak tudta próbálta nyugtatni. - Soha egyszóval sem mondtad, hogy van testvéred, most érdekes módon hirtelen lett?
- Nagyon jól tudod, hogy soha nem találnék ki ekkora hülyeséget, de tényleg igaz - mondtam hangosabban, mert idegesített, hogy nem hitt nekem.
- Miért nem bírod egyszerűen bevallani, hogy a barátod, engem egyből leváltottál, mert nem vagyok ott veled és nem bírlak kielégíteni? - köpte felém szavait, mire ma már sokadjára könnyek gátolták a látásomat.
- Ez nem hiszem el Zayn? - kiabáltam. - Egy ribancnak tartasz, aki képes megcsalni, miközben nagyon jól tudod, hogy mennyire szeretlek? Mennyi rosszat okoztál már nekem, még is képes voltam megbocsájtani és azt is nagyon jól tudtam, hogy a kapcsolatunk mivel fog járni, még is elvállaltam, mert szeretlek - zokogtam fel a végére.
- Nem úgy veszem észre, de ha így belegondolok nem is érdekel - rántotta meg a vállát nem törődöm stílusban. - Legyetek boldogok, de engem ne keress többet - nézett a szemembe erősen és felállt a helyéről, majd egy hatalmas csapódás jelezte, hogy kiment a szobából.
- Nem gondolta komolyan - ült a helyére Louis és teljes komolysággal idézte elém szavait. - Túlságosan szeret, ahhoz, hogy ilyen könnyen elengedjen. Féltékeny és nem bírja felfogni, hogy ez a srác tényleg a testvéred - mosolygott rá barátságosan Zac-re.
- Sziasztok Zac Roberts vagyok - intett nekik egyet szabad kezével, amelyikkel nem ölelt.
- Szia - köszöntek egyszerre, szintén mosolyogva.
Szememet egy zsebkendővel megtöröltem, miután még tisztábban láttam aranyos arcukat és engem vizslató, aggódó pillantásukat. Örömmel fedeztem fel, hogy Harry is a társaság része, amit nem bírtam szó nélkül hagyni.
- Mi van Bongyorka helyére ment az agyad?
- Mondhatjuk úgy is - nevetett el. - Köszönöm, hogy beszéltél ezzel ott bent - veregette meg kobakját.
- Szívesen, de nem szeretném még egyszer megtenni - csóváltam meg a fejemet rosszallóan, de egyben mosolyogva.
- Minden rendben lesz Ashley, ne aggódj - utalt ezzel Liam az előbbi veszekedésünkre Zayn-el. - Holnapra rájön, hogy mekkora barom és majd csak magát fogja ostorozni - húzta el a száját.
- Én már nem tudom, hogy mit gondoljak - nevettem fel bánatomba. - Valami oknál fogva a sors nem akarja, hogy normális kapcsolatban legyünk, mindig történik valami, ami mindent elront. Ha igazán bízna vagy esetleg hinne nekem, akkor felfogná, hogy Zac a bátyám és nem a barátom. Gondolom pont nektek nem kell elmondanom, hogy mit érzek Zayn iránt - mosolyodtam el.
- Tudom, hogy azt akartam, hogy ne legyetek együtt, mert szerelmes voltam beléd és még most is ezt érzek irántad, de tisztában vagyunk azzal, hogy mennyire vonzódtok egymáshoz és szükségetek van a másikra - pislogott Harry nagyokat a kamerába és szavai a szívemig hatoltak.
Több, mint egy óra hosszát beszélgettünk még, ami idő alatt segítettek kiverni fejemből a ma megtörtént rossz dolgokat, de ahogy elköszöntünk egymástól és bátyám kezei között a sötétbe burkolódzva feküdtünk az ágyba a gondolataim megint útra keltek. Bántott a tudat, hogy a szerelmemnek hitt személy nem hisz nekem és fa képnél hagyott, miután alaptalanul megalázott mindenki előtt azzal a jelzővel, amit nem mondott ki, de tudom, hogy azt gondolta, hogy egy rossz csitri vagyok, akinek a szeretkezésen kívül nem számít semmi más. Nem értem mit értett azzal, hogy nem tud kielégíteni, mikor még a kapcsolatunk alatt egyszer se történt meg köztünk az a dolog. Nem tudom mit higgyek vagy bízzak-e még a csodában, ami segít, hogy a kapcsolatunk normális legyen és felhagyjon a féltékenykedéssel és egyéb hasztalan dolgokkal. Úgy gondolom, hogy nekem lenne meg erre a jogom, mivel ő járja a világot, ő találkozik nap, mint nap több száz lánnyal és nem én.
Zac halk, nyugtató szuszogását megéreztem nyak hajlatomba, ami álmot szórt szemhéjaimra és ezáltal elaludtam és egy másik világba csöppentem.
**Zayn Malik**
Reggel hatalmas fejfájással, karikás szemekkel keltem fel, ami az egész éjjeli alvás hiánya miatt jött ki rajtam. A forgolódáson kívül nem tudtam mást csinálni vagy felültem és bámultam a sötét falakat és Ashley szavai jártak a fejembe. Nem tudom, hogy mi ütött belé, de egyszerűen nem bírom felfogva vagy inkább elhinni, hogy az a gyerek a testvére. Mindig is híres voltam az önfejűségem miatt, de nem tudok mit tenni. Ash az, aki tartja bennem a lelket és egy mosolyával lelket önt belém és ha akárcsak egy hímnemű személy közelében látom elkap a féltékenység, ami ellen nem tudok tenni. Még azt se bírom elviselni, ha beszélgetnek, de az a gyerek ölelte, amihez semmi joga nincsen csak is nekem. Olyan dolgokat mondtam neki, amiket nem kellett volna és legszívesebben szemen köpném magam, de tudom, hogy már megint elcsesztem mindent és teperhetek, hogy ismét magaménak tudhassam. Egész este magam előtt láttam könnyes szemeit, görbülő ajkait és hallottam fülembe hangos beszédét, miszerint ténylegesen is a tesója a srác és csak engem szeret. Lehet másoknak undorító, pöffeszkedő alak vagyok, amiért nem hiszek a saját barátnőmnek, de szerintem más is így fogadná a hírt, hogy hirtelenjében lett egy testvére. Elég elcsépelt szövegnek hangzik és még most se tudom, hogy mit higgyek.
Fehér, mintás pólóba és egy fekete melegítő nadrágba léptem ki idéglenes szobám ajtaján és a konyhába ballagtam, hogy igyak egy pohár kávét, ami helyre tesz és javít a hangulatomon. Harry, Liam és Niall már rég reggeliztek és ahogy csatlakoztam hozzájuk mindannyian rám emelték tekintetüket. Fejemmel biccentettem egyet köszönés képen, ahogy ők is és tisztába voltam azzal, hogy ennél többet ne várjak el tőlük. A ávézási hajlamomat meggondolva, inkább a hűtőhöz lépve kivettem egy doboz tejet, amiből töltöttem egy kisebb tálba, majd adagoltam hozzá jó sok csokis-meggyes müzlit. A fiókból kivettem egy kanalat és leültem az asztalhoz a többiekhez, akik még mindig engem néztek. Nagyokat kanalaztam reggelimből és tűrtem átható tekintetüket, amit csak akkor szakítottak meg, mikor egymásra néztek egy pillanatra.
- Louis hol van? - kérdeztem rájuk, mert furcsálltam, hogy nincs jelen barátunk, aki már minden bizonnyal fent volt.
- Ashley-vel beszélget - emelte ki Niall a lány nevét és beleharapott a kezében tartott tűzpiros almába. Hirtelen felkaptam a fejemet és vártam, hogy folytassa tovább és elmondja mi a téma, de nem nagyon foglalkozott kíváncsi szemeimmel.
- Mi a bajotok velem? - tetettem a tudatlant, miközben tudtam mi a harag oka, de tőlük akartam hallani.
- Én már nem mondok semmit - legyintett feladóan Liam, majd kiment a nappali irányába, mire a másik két fiúra néztem, akik kezüket felemelve követték a banda apját.
Mérgesen dobtam az üres, porcelán tálat a mosogatóba a fém kanállal együtt és a szekrénynek dűlve merültem el elmémben. Nem tudom ezek után mi lesz, de megint egy tapló voltam és félő, hogy a viselkedésemet, a kapcsolathoz való hozzáállásomat Ash megunja ezt az egész hülyeséget, mivel a szerelmünket nem lehet annak mondani. Mindig, mindent elrontok, hülyeségeket beszélek és a legrosszabb, hogy nem bízok meg benne. Amióta eljöttünk Londonból sokszor gondoltam arra, hogy neki milyen nehéz lehet elviselni azt, hogy lányok ezrei ölelgetnek, puszilgatnak, de még se mond semmit, mert megbízik bennem, míg én az ellenkezője vagyok. Tényleg azt mertem neki mondani, hogy megcsalt és kimondani nem mondta ki, de utaltam arra, hogy csitri, miközben sokszor kimutatta és okot adott arra, hogy tényleg mennyire szeret. Én vagyok a világ megtestesült marhája, aki a bajon kívül nem tud mást csinálni és a féltékenysége miatt elveszíteni azt a személyt, aki a világot jelenti neki. Most ténylegesen elveszítettem, ma repülünk Németországba, mivel ott következnek a turné állomásai és még messzebb lesz tőlem.
- Csá - zökkentett ki külön világomból Louis semmitmondó hangja.
- Hello - viszonoztam üdvözlését és figyeltem, ahogy egy nagy csomag gumi cukorral leült az egyik székre és majszolni kezdte.
- Már reggel édességet eszel? - nevettem fel, ezzel is helyre billenteni a köztünk fennálló feszült hangulatot, de mérges szemeit látva, inkább leszedtem arcomról a vigyort.
- Én nem venném ilyen viccesnek ezt a helyzetet Malik - dűlt hátra a székben, miközben maga előtt összefűzte kezeit.
Nem tudtam semmit mondani csak hallgatni és elfogadni azt, hogy utálnak, ami teljesen jogos volt. Mindegyikőjüknek Ashley olyan, mintha a testvérük lenne, Harry-nek még továbbra is több, de nem csinálok belőle nagyobb bajt, mert örülök, hogy minden rendbe jött, de megint kezdődik előröl vagy inkább folytatódik.
- Nem igaz, hogy nem tudod megbecsülni azt, amid van! - emelte fel a hangját. - Most beszéltem Ash-el és lelkileg teljesen összetörted. Számomra egy érthetetlen fogalom vagy, komolyan mondom. Egyik galiba után csinálod a másikat és még tanulni se tanulsz belőle. Senki, ismétlem senki nem szeretett még annyira, mint ő és még ilyen gyönyörű és kedves lányt se tudhattál magad mellett. Komolyan azt vágod a fejéhez, hogy egy csitri?! - állt fel helyéről és közelebb jött hozzám erősen mutogatva.
- Én..., nem.., - dadogtam összevissza, de ahogy leintett egyből csöndbe is maradtam.
- Mit takar neked az a szó, hogy TESTVÉR? - vezette el szemei előtt kezét, ezzel mutatva, hogy teljesen bolond vagyok. - Zac nem a barátja, hanem a bátya, akit 20 év után megismerhetett - folytatta tovább ugyan abban a hangszínben, mire kitágultak a szemeim és ténylegesen belém ragadt a szó és még a levegő is.
A semmi miatt beszéltem vele úgy ahogy, a semmi miatt kaptam fel a vizet és a semmi miatt veszítettem el, vagyis nem semmi miatt, hanem az idióta, nagy, hülye fejem miatt. Elvesztettem és örüljek majd, ha egy bizonyos idő elteltével legalább barátként fog velem viselkedni. Nem tudom, hogy fogok a szemébe nézni, hogy fogok a közelében lenni, de az biztos, hogy nem lepődnék meg, ha egy marha nagy pofont lekeverne, amitől helyre megy az eszem. Kibírhatatlan lesz, hogy nem érinthetem meg, nem csókolhatom meg, nem beszélhetek vele és nem mondhatom, hogy a barátnőm.
Sziasztok Drágáim! :) Ismételten itt vagyok és jelentkezem egy újabb résszel, ami nem lett a legjobbbb és a legérdekesebb, de remélem tetszeni fog. Ma ugyebár vasárnap van és már az iskola is elkezdődött "hatalmas örömünkre" 6 napja. Hétfőn szépen bealudtam és nem akaródzott kiszállni az ágyból, de muszáj volt. Még soká lesz a tavaszi szünet, de én még is arról álmodozok, hogy milyen jó is lesz, megint itthon lenni. :)
Feltettem a blogra a 2. novellát, ami Harry-ről szól. Akit érdekel nyugodtan olvasson bele.
Köszönöm a támogatásotokat, nagyon jól esik. A kommenteket hatalmas örömmel olvasom és mosollyal az arcomon válaszolok. Ahogy az új évi köszöntésben is mondtam, fantasztikusak vagytok!
Jó olvasást és további jó hetet kívánok! :)
Puszi: Fanny
U.i.: Nagyon-nagyon sok boldog születésnapot kívánok a világ leghelyesebb és legaranyosabb fiújának, Zayn Malik-nak, aki nem mellesleg a blog főszereplője és ihlet adóm! :) 21 éves, érett férfi lett, akinek menyasszonya van, - aki hamarosan felesége lesz- és rettenő tehetséges és ő is részese, annak a bandának, akik megváltoztatták az életünket, akár egy mosollyal.
**Ashley Roberts**
Nem tudom, hogy és miként tűri valaki azt, hogy a két legjobb barátja szüntelenül piszkálja és csúfolja a másikat, de én nehezen. Amióta a brit fővárosba jöttek ezt csinálják és kisgyerekeket megszégyenítve viselkednek. Jason még csak-csak, mivel próbálja leállítani Dina-t, de nem sok sikerrel. De ha nála is kiborul a bili, akkor szépen megmondja a zsörtölődő lánynak a maga véleményét. Nem tudom megérteni és rájönni, hogy mi ez a hirtelen változás, mivel soha nem csinálták ezt. Összetartó barátok voltak, akik mindig kiálltak a másikért és szerették egymást. Nem lehet rajtuk eligazodni, mert egyszer tiszta szívből gyűlölik egymást, utána meg, mintha mi sem történt volna, nevetgélnek, hülyéskednek. Az utóbbi időben, inkább a gyűlölet az úr és ez rettentően bosszant. Akárhova megyünk vagy ha itthon is vagyunk, azt kell hallgatnom, hogy sértőbbnél-sértőbb megjegyzéseket tesznek, haraggal teli pillantással vizslátják egymást és komolyan már sokszor azt várom, hogy mikor ugranak össze. Fura így látni őket, hogy kerülik egymást és nem beszélgetnek úgy, mint két barát. Úgy mond köztük most én vagyok a fekete bárány, mivel én mind a kettejük oldalán állok és próbálom kivenni a kezükből a fegyver, de mind hiába. A fejükbe vették, hogy nyírják egymást és hiába szólok rájuk, mint ha nem is mondtam volna semmit. Nem szeretek felettük atyáskodni, mivel semmi jogom hozzá, de nem szeretnék és nem is akarok két barátommal együtt élni, akik csak egy pillantásukkal megölik a másikat. A testvéreimként szeretem őket és nem a legjobb dolog őket ilyen viszonyban látni. Emlékszem, mikor még kicsik voltunk sok gyerekes dolgon összevesztünk és olyankor én mindig egyedül voltam, mert ők ketten együtt voltak és igazat adtak maguknak. Akkor mérges voltam és rosszul esett, hogy ennyire pártolják a másikat, de most hogy ez a kötelék nincs meg köztük mindennél jobban szeretném, hogy az legyen, mint 5 éves gyerkőc korunkban.
Amióta haza jöttünk ismételten nem hallok mást, mint hogy Dina az emeletről üvölt torka szakadtából Jason-nek, utána meg visszafele. Hatalmas öröm járt át, mikor megtudtam, hogy elfogadták a porfóliómat és modell leszek, de ahogy újra meghallottam a veszekedésüket ez elmúlt. Én az ételekkel és a süteményekkel foglalkoztam, míg nekik csak annyi volt a feladatuk, hogy ketten pakoljanak össze és varázsoljanak rendet, mire jönnek a vendégek, de ez is nehezükre esett. A szennyes ruhák, amik a földön hevertek, nem a mosógépbe kerültek, hanem dobálták egymáshoz hangosan kiabálva. Híres vagyok a körükben a hatalmas türelmemről, de úgy érzem, hogy hamarosan nekem is annyi és én fogok üvöltözni, nem ők. Elegem van abból, hogy hetek óta nincs más sláger csak az üvöltözés, ocsmány szavak, duzzogás és még sorolhatnám. Egy idő után nekem is sok lesz, de úgy vagyok vele, hogy kellően sokáig bírtam idegzettel, amit csinálnak. Ezzel a viselkedésükkel nekem is elveszik a kedvem és rendszerint nem szeretek haza jönni. Jobban szeretek Danielle és Eleanor társaságában lenni, mert ők legalább nyugodtak, nem akarják megölni egymást és teljes egészében barátnők és csak úgy árasztják magukból a jókedvet. Utána ennek vége, belépek a házba és a kedvem a béka feneke alá süllyed. Rossz lesz a hangulatom és az a legnagyobb baj, hogy ez mind a két legjobb barátom miatt van. Úgy gondolom, hogy azokkal az emberekkel, akikkel felnőttem és testvérekként szeretem őket, akkor velük jól kellene éreznem magam, jókat nevetnem és a harag és a szomorúság egy szikrájának se kellene a levegőben lenni, de bánatomra és mérgemre nincs így.
Éppen a réteseket tekertem össze, amiket már megtöltöttem dióval, almával vagy egyéb finomsággal, mikor ismét meghallottam Jason kiabálását a nappaliból. A félig felgöngyölt süteményeket ott hagyva az asztalon, rontottam ki a konyhából és éreztem, hogy akkor és most telt be pohár. Az egész testemet átjárta a düh, ami rég óta bennem terjengett és tudtam, hogy ha most kinyitom a számat, akkor annyi.
- Elmondanátok, hogy mi a fészkes fene bajotok van? - kiabáltam hangosan, mire mind a ketten megdermedve álltak előttem.
- Jason nem adja ide a távirányítót. - fonta össze a kezeit maga előtt Di.
- De azért miért kell üvölteni? - böktem rá. - Mi vagy 3 éves, aki minden hülyeség miatt hisztizik? Elegem van abból, amit csináltok. Minden napomat tönkre teszitek a gyerekes már-már őrületbe kergető viselkedésetekkel. Nem tudom mi a franc ütött belétek, de most már hagyjátok abba. Szó szerint utálok haza jönni, mert mást nem lehet hallani csak azt, hogy "Dina nem engedi, hogy egyek cukrot", "Jason nem mosogat el", más nem lehet hallani csak a hisztizést. A nap végére már alig várom, hogy eljöjjön az este és végre lefeküdjünk, mert akkor nem hallom az örökös rinyátokat. Esküdni mernék, hogy nincs annyi baj egy egész óvodával, mint veletek. - idéztem mondataimat a két előttem álló személynek és a kiabáláson kívül nem tudtam más hangszínt lejteni.
Egyikőjük se mondott semmit csak lehajtották a fejüket és a parkettát kezdték nézni. Általában ez szokott lenni, de nem értem, hogy miért nem bírják elmondani mi bajuk egymással.
- Ilyenkor hallgattok? Máskor annyira bírjátok mondani, akkor most is így legyen. - mondtam gúnyosan.
- Ashley ez bonyolult. - szólalt meg elsőnek Dina még mindig lehajtott fejjel.
- Mi ebben a bonyolult? - tártam szét kezeimet. - Megállás nélkül ezt csináljátok és már nem tudom mit csináljak. Hamarosan itt lesznek a szüleitek és szerintem ők se fognak repesni az örömtől, hogy ilyen gyerekesek vagytok.
- Inkább ne beszéljünk erről. - nézett rám Jason bűnbánóan, mire egy nagyot sóhajtva bólintottam.
Sarkon fordultam és visszamentem a konyhába folytatni a dolgomat, mivel az idő tényleg gyorsan szalad és a vendégek is nem soká itt lesznek. Amióta úgymond kioktattam Dina-t és Jason-t nyugalom van és csönd. Nem kell hallgatni az ordibálásukat és a hisztijüket. Az ételeket szépen kitettem a megterített asztalra, a mosatlant elmostam és Dina-val egyetemben haptákban vártuk a vendégeket, mivel Jason ment értük a repülőtérre.
Mind a ketten a nappaliba ültünk a kanapén és ezt az időzítést találtam a legjobbnak arra, hogy valamit kitudjak belőle húzni a viselkedése miatt.
- Miért vagy ilyen Jason-nel? - néztem rá, de ő nem méltatta viszonozni a pillantásomat.
- Mert... - kezdte el mondani, de inkább szorosan összezárta a száját.
- Mert? - kérdeztem rá, mert ténylegesen érdekelt.
- Nem akarom elmondani. - sóhajtott egy nagyot és beletúrt kiengedett, barna hajába.
- Nem bízol benne? - hallattam csalódott hangot.
Azt hittem, hogy legjobb barátnők vagyunk és bízik bennem, de kezdek bizonytalan lenni. Mindig, minden gondját, örömét megosztotta velem, de az utóbbi időben nagyon megváltozott. Titkolózott, levegőnek nézett és ez nagyon fáj. Fáj, mert olyan, mint a húgom és akár hiszi, akár nem nagy szükségem van rá.
- Nem erről van szó Ash. - emelte rám barna szemeit. - Azért nem akarom elmondani, mert még én se vagyok tisztába saját magammal és először magamban kell tisztáznom a dolgokat.
- Ahogy gondolod. - álltam fel mellőle és a szobámba mentem.
Ahogy beértem a biztonságot és megnyugvást nyújtó kuckómba, egyből az erkélyre mentem és ahogy mostanában sokszor a gondolataimba merültem. Nem tudom mitévő legyek, de azt tudom, hogy félek. Elkap a rettegés, mikor belegondolok abba, hogy mi lesz velem és a barátaimmal, ha beindul a modell karrierem. Most még itt vagyok, még is a baráti viszonyból szinte semmi nem maradt köztem és Dina között. Nem tudom, hogy mi játszódhat le az agyában, de úgy érzem, hogy nem velem van gondja csak nem tudja kin kiadni a feszültségét. Rengeteg emlék, nevetés, csíny tevések és még sorolhatnám azokat a dolgokat, amik összekötnek minket és addig nem volt semmi gond, amíg ide nem költöztünk Londonba. Azt tudom és nyugtázom is, hogy az alatt az egy hónap alatt, amíg nem voltak velem telefonon és skype-on kívül nem tartottuk a kapcsolatot és ahogy a srácok beléptek az életembe minden megváltozott, de úgy gondolom, hogy nem ad arra okot, hogy ezt csinálja. Akármi volt Jason-nel mindig mellette voltunk, segítettünk neki és arra se bírok rájönni, hogy miért ilyen ellenszenves fiú barátunkkal. Lehet, hogy Jas őrült, bolondos és vicces, de úgy jó, ahogy van. Neki is hatalmas szíve van és mindig a lelkén hordozta a gondjainkat és ott segített, ahol tudott. Olyan, amilyen, de ahogy egyik ember, ő se érdemli meg azt, hogy ok nélkül így viselkedjenek vele. Biztosra veszem, hogy ha ő nem lenne a barátunk, akkor a 16 év alatt fele annyi jó dolog nem történt volna velünk.
A gondokba, gondolataimba merülve pásztáztam a megvilágított utcát, hallgattam a távolabbi zajok foszlányát és itt kint úgy éreztem, hogy nyugodt vagyok. A levegő, a hangulat elvette a mérgem és tisztábban láttam mindent. A vékony felső, ami testemet védte nem bizonyult valami nagy hőforrásnak, de nem érdeket. Élveztem, ahogy a hideg szél belekap a hajamba, arcomat megcsípi és a csönd elrepített egy másik világba. Nem csuktam be az erkély ajtót, mikor kijötte, ezért hallottam, ahogy a szobám ajtaja kinyílt, majd be is zárult. Nem néztem hátra, türelmesen vártam zaklatómat, akinek hangját hamarosan meg is hallottam.
- Szia drágám. - csendült fel Dina anyukájának kedves hangja.
- Szia Ana. - álltam fel hatalmas mosollyal az arcomon és oda siettem hozzá. Örültem, hogy itt van, mert nagyon sokat köszönhetek neki. Amikor Margaret elment, ő lett az, aki mindenbe segített és anyám helyett anyám volt. Bármi bántott, egyből segített és hatalmas öröm jár át, amiért hosszú idő után ismét láthatom és megölelhetem.
Mutattam neki, hogy menjünk be a meleg szobába, mert kint hideg és sötét van. Kérésemet elfogadva lépett be a helységbe, majd leült az egyik fotelba és mosolyogva figyelt.
- Mennyi ideje nem láttalak? Két hónapja? - gondolkodott el.
- Igen, annyi. Elég sok idő. - nevettem fel.
- Sok, de legalább most láthatlak. - nevetett fel ő is jellegzetes, kedves nevetésével.
- Hogy vagy? - kérdeztem rá, mert nem mostanában tettem fel neki ezt a kérdést.
Ha beszélt Dina-val, akkor inkább nem zavartam őket, mert tudom, hogy nehéz nekik, amiért ilyen távol vannak egymástól és csak telefonon tarthatják a kapcsolatot.
- Meg vagyok. - ingatta meg a fejét.
Hirtelen nem tudtam mit mondjak, ezért a takaró szélét piszkáltam. Rengeteg dolog lett volna, amit megakartam vele osztani, de még se tudtam mit mondani. Ő is csak ült és magamon éreztem tekintetét, úgy éreztem, hogy a lelkemig lát.
- Mi a baj kicsim? - állt fel helyéről és mellém ült. - Tudod, nekem mindent elmondhatsz.
- Tudom. - mosolyogtam rá. - Dina. - sóhajtottam egy nagyot.
- Mi van vele? - lepődött meg és egy kicsit hátrább hőkölt.
- Nem tudom megfejteni, hogy mi lehet a baja. Állandóan piszkálódik Jason-nel, már olyan szinten fesztiváloznak, hogy nem szeretek haza jönni. Nem ismerek rá és akármennyire is akarok nekik segíteni, nem tudok, mert nem mondanak semmit, vagy is Dina nem. Te nem tudod, hogy miért csinálja ezt? - néztem rá kétségbe esetten.
- De tudom. - mosolyodott el és kezei közé vette az enyémet. - A lányom rettentően szerelmes Jason-be csak még magának se meri bevallani. Már több éve megy ez és akárhányszor mondom neki, hogy csináljon valamit, mert így csak magát ostorozza, hiába minden, nem mer lépni.
- Valahogy sejtettem, hogy ez van a háttérben. - meredtem magam elé. - De akkor velem miért csinálja ezt? Nem ártottam neki semmit.
- Azt már tényleg nem tudom. - simította meg a vállam. - Beszélek a fejével és figyeld meg minden rendben lesz. - nyomott egy puszit homlokomra.
- Rendben. - álltam fel az ágyról. - Gyere, menjünk vacsorázni. A többiek már biztos várnak minket.
A vacsora nyugodtan telt és újra azt érezhettem, mint régen. Mikor kicsik voltunk Jason-ékkel, akkor sokszor csináltunk családi ebédeket, vacsorákat és mindig jól telt, ahogy most is. Annyi volt a különbség, hogy anyám helyett, Emma foglalt helyet apu mellett. Még most is ámulattal nézem, ahogy viszonyulnak egymáshoz és nyugodtan mondhatom, hogy apám egy kivételes nőt tudhat maga mellett, aki mindent megad neki a szeretetével. Jason húga, Tara és Dina öccse, Mike még jobban feldobták a hangulatot, mivel a lány még csak 10, míg a fiú 12 éves és megállás nélkül hülyéskedtek. Rengeteget nevettünk, beszélgettünk, de néha a hangulatot lehangolták beszólásaikkal Di és Jas. Szüleik fej rázással vagy egy erősebb megjegyzéssel adták tudtukra, hogy jó lenne, ha befejeznék.
A konyhába kristály poharakat pakoltam egy fém tálcára, mivel hamarosan éjfél, mikor kinyílt az ajtó és Dina-t pillantottam meg. Nem szóltam hozzá, mert azzal voltam, hogy ha ő így viselkedhet velem, akkor én is vele. A hűtőből kivettem két üveg pezsgőt, amíg ő leült egy székre és nagyokat sóhajtozott. Nehezemre esett nem beszélni, mivel lett volna mit mondanom, kérdeznem, de tartottam a számat. Sokszor erősen összeszorítottam, hogy ne kezdjek el beszélni, de ő kevesebb ideig bírta.
- Ne haragudj Ashley. - állt fel és oda jött hozzám. - Nem akartalak megbántani.
- Pedig sikerült. - mondtam halkan, de nem néztem rá. - Azt hittem legjobb barátnők vagyunk, de kezdek ebben kételkedni. Megváltoztál és már nem az vagy, aki voltál.
- Azok vagyunk és azok is maradunk. - fordított maga felé. - Csak bonyolult ez az egész dolog.
- Mi lenne, ha elmondanád és akkor már nem is lenne olyan bonyolult? - húztam fel szemöldökömet.
Kezeit leeresztette vállamról és megfordult, miközben ujjait tördelte. Tudtam, hogy mi bántja, mivel Ana elmondta, de hallani akartam az ő szájából is.
- Szerelmes vagyok Jason-be. - fordult végül felém könnyes szemmel.
Tekintetéből minden érzelmet kitudtam olvasni és tudtam, hogy minden féle képen segíteni akarok neki. Minden szó nélkül magamhoz húztam és szorosan öleltem, ezzel mutatva, hogy mellette vagyok és támogatom.
- Ezt eddig miért nem bírtad elmondani? - toltam el magamtól és erősen szemeibe néztem. - Ha szereted, akkor ne viselkedj vele így. Bántja, amiért ezt csinálod, mert szeret és fontos vagy neki.
- Azért csinálom ezt, mert félek neki elmondani, ha meg megteszem, akkor elutasít és teljesen összetörök. - törölte le kibuggyant könnyeit.
- De nem fog elutasítani, mert tudom, hogy ő is szeret téged. - mosolyogtam rá biztatóan. - Velem miért viselkedtél úgy?
- Nem akartam csak mindig rossz volt emiatt a kedvem és akárhogy nem akartam, még is így viselkedtem. Ne haragudj, megfogok változni és újra a régi leszek.
- Én nem haragszom csak tegyél a boldogságod ügyében. Nem fogod megbánni, figyeld meg. - kacsintottam rá.
- Szeretlek. - bújt hozzám, akár egy kislány.
- Én is téged, de most már ne sírj. - kacsintottam rá. - Gyere, vigyük ki a poharakat.
A TV előtt álltunk mindannyian és izgatottan néztük a visszaszámlálót, mikor csengettek. Apu akart menni, de intettem neki, hogy maradjon csak, majd megyek én. Kissé haragosan nyitottam ki az ajtót, mert az év utolsó másodperceiben zavarnak, de mosolyt biggyesztettem számra. Az ajtóban egy helyes, velem korabeli fiú állt, elegánsan felöltözve és kedvesen mosolyogva. Tetőtől-talpig végig mértem, ahogy ő is engem és mind a ketten mosolyogva néztünk egymás szemébe.
- Szia, a nevem Zac Roberts. - nyújtotta felém egyik kezét, mire azt egyből elfogadva megráztam.
- Szia, engem Ashley Roberts-nek hívnak.
Egy kicsit meglepődtem, hogy a vezeték nevünk egyezik, de nem igazán foglalkoztam vele, mivel kitudja hány Roberts nevű ember van a világon.
- Biztosra veszem, hogy nem tudod ki vagyok, de szeretném, ha megtudnád. - helyezte egyik súlyát a másikra és idegesen nyúlt a tarkójához.
- Tényleg nem ismerlek, de gyere beljebb, ne itt kint beszélgessünk. - álltam félre az útból, mire átlépte a küszöböt és egyből levette a cipőjét és kabátját.
Cselekedeteit végre hajtva mentünk a nappali felé, ahol minden szem ránk szegeződött. Apu és Emma arca elsápadt, amit nem tudtam mire vélni.
- Zac, te mit keresel itt? - kérdezte apám felháborodva a mellettem álló fiút.
- Te ismered? - lepődtem meg.
- Igen, mivel ő a bátyád. - mondta mérgesen, szikrákat szóró szemmel.
- A bátyám? - kiáltottam fel és tekintetem cikázott Zac és apu között.
A vér is megfagyott bennem a bátyám szó hallatán, mivel sok-sok éven keresztül azzal a tudattal volta, hogy egyke gyerek vagyok. Mindig is akartam egy testvért, aki mellettem van és támogat, de nem gondoltam, hogy ez valóra is fog válni. Átjárta a testemet a méreg, a kétely és a szemeim könnyben úsztak. Nem értettem semmit és úgy éreztem, hogy megőrülök. A bátyám áll mellettem, akit nem ismerek, nem hallottam róla soha, amit nem tudom miért, mivel jogom lett volna hozzá.
Halihó Mindenki!:) Letudtuk az ünnepeket, remélem mindenkinek jól telt a karácsony és a szilveszter is. Már 2014-et írunk, ami elég furcsa számomra, de majd megszokom. Az elmúlt egy évben rengeteg jó és rossz dolog megtörtént velem, de úgy összegezve az egészet, nagyon jó kis esztendőt tudhatok magam mögött. :) Remélem ebben az évben is velem maradtok és olvassátok tovább Ashley és Zayn kesze-kusza, szerelmes történetét.
Ma van 5 hónapja, hogy írom a blogot és már lassacskán a felénél tartunk. Ez idő alatt rettenetesen megszerettem írni és a szenvedélyemmé vált. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb bloggerina is így van ezzel és nem mondtam újat. Augusztus óta 24 rendszeres olvasó és sok-sok oldalmegjelenítés gazdagította az oldalt, aminek nagyon örülök.
Köszönöm a támogatást azzal, hogy pipáltok, de ha nem nagy kérés, azért néhány szót is hozzáfűzhetnétek a részekhez, hogy tudjam nektek mi a véleményetek!
Jó olvasást, vigyázzatok magatokra és sikeres évet kívánok nektek! :)
Have a nice day: Fanny
**Ashley Roberts**
16 éven át úgy éltem, hogy azt hittem engem senki nem szeret és csak tengek a világban. Egyedül éreztem magam és sokszor a barátaim jelenléte sem változtatott ezen. Egyedül kellett rájönnöm az élet árnyas, napos oldalára és egyedül kellett megbirkóznom rengeteg olyan dologgal, amit nem egymagamba kellett volna megtennem. Mikor a szüleim egy szem pillantás alatt "kiléptek az életemből" egy világ omlott össze bennem. Nehezen közeledtem idegen emberek felé és sok mindenkiben a rosszat láttam. A néző pontom is megváltozott a hiány érzet miatt és nem akartam új gyerekekkel, emberekkel megismerkedni, mert attól féltem, hogy ők is elhagynak. Sokszor úgy feküdtem le, hogy Margaret vállán sírtam és követeltem tőle, hogy hozza vissza nekem aput és anyut. Ő is, ahogy Dina és Jason is próbálták elterelni erről a témáról a gondolataimat, de nem ment. Az elmém egyik eldugott részében mindig ott volt a tudat, hogy a szüleimnek nem számítok. Fájt és még 4 éves tudatlan, tapasztalatlan elmével is képes voltam felfogni a dolgok súlyát. Minden este az apukámtól kapott macit szorongattam és az ablakon nézelődve kértem, hogy minden legyen olyan, mint régen. Az idő egyre gyorsabban telt és már azon kaptam magam, hogy az első tanítási napomra megyek az iskolába. Akkor sem voltak mellettem és nem adtak tanácsokat vagy kezemet fogva bevezettek a tantermembe. Margaret volt ott minden fontosabb eseményen és mikor anyák napi előadást adtunk, akkor is neki mondtam verset, neki adtam oda a virágot és nem anyunak, mert fontosabb volt neki a munka. Mikor gimnáziumban a banketten táncoltam és a végén mindenkinek a saját apukájával kellett táncolni, de én akkor se tudtam azt megtenni, mert nem volt ott az a személy, akire vártam. Dina és Jason apukájával táncoltam és elszörgyülködve gondoltam arra, hogy miért csinálták azt velem és miért kellett a lelkemet egy szem pillantás alatt összetörniük. Karácsonykor a mamámként szeretett nővel sütöttem a süteményt, díszítettem a fát, neki adtam ajándékot és ő volt szinte az anyukám. Sok mindenre megtanított 10 év alatt, hatalmas hálával tartozom neki a mai napig, de mikor elment és 14 éves esetlen tinédzserként egyedül maradtam egy hatalmas házban, ténylegesen összeomlottam. Senkire nem számíthattam csak magamra, nehezen bár, de megálltam a helyem és küzdöttem azért, hogy jó ember legyek és a magam hibáiból tanuljak. Egy gyerek számára az semmi, hogy ha szülei 3-4 havonta haza mennek néhány napra, majd fél évre vagy rosszabb esetben egy évre ismételten eltűnnek. Nem mondhatom a gyerek koromat se jónak, de rossznak se. Kicsinek is minden rosszban megláttam a jót, egyedül is képes voltam bármit megcsinálni, véghez vinni és ez nagyobb koromra is kihatott. Nem vagyok félős nyuszi, se hisztis picsa, hanem egy teljesen átlagos lány, aki egy tiszteségges, becsületes embernek mondhatja magát. Sokszor átjártam a poklok poklát, de 20 éves koromra végre megtaláltam a boldogságot és a szerelmet. Ahogy megismerkedtem a fiúkkal minden kezdett egyenesbe jönni, éreztem, hogy most élek csak igazán és tartozok valahova. Ahogy Zayn személyében rátaláltam arra az emberre, akit mindig is kerestem és hatalmas szükségem van rá, majd mikor apámmal rendeződtek a dolgaink, ténylegesen boldog voltam és elfejtettem a múltban történt dolgokat. Egy csodaszép városnak és 5 fiúnak köszönhetem azt, hogy most ott vagyok, ahol és azt, hogy belevitték az életembe a mókát és a felhőtlen, mindent elsöprő szeretetet.
4 nap telt el azóta, amióta Zayn-el elbúcsúztunk egymástól az állomáson, de ez alatt az idő alatt is sok minden történt. Végre visszajöttem imádott városomba, Londonba apuval és Emma-val karöltve. Nem messze tőlünk vettek egy gyönyörű házat, amit már szépen ki is alakítottak és boldogan töltik benne szabad idejüket. Örömmel tölt el, hogy itt vannak hozzám közel és nem sok-sok kiló méterre. Eleget voltunk már apuval távol egymástól és végre eljött az az idő, hogy elmondhatom ténylegesen mellettem van. Egyből megszerették a brit fővárost és lelkesedve beszéltek róla, hogy kis idő elteltével is mennyire jó környezet és meseszép ország. Nem csoda, hiszen vonzza az embereket a hangulata, a szépsége és a rengeteg lehetőség, amit kínál ember milliók számára.
Perrie-vel napi szinten beszélünk telefonon és rengeteg mindent megtudtunk egymásról. Nagyon kedves és aranyos kisugárzása van. Elejétől fogva tudtam, hogy a gonosz áll arc mögött egy barátságos leányzó bujkál, aki nagyon jó barátnő. Zayn nem nagyon díjazta, hogy megbocsájtottam neki, de én azzal az elvel vagyok, hogy minden embernek adni kell egy második esélyt. Ha azt is eljátssza az illető, akkor el lehet küldeni, de ha nem, akkor minden a legnagyobb rendben van és ez Pezz-el is így van. Rengeteget beszél és nagyon vicces személyiség. Hatalmas poénokat tud mondani, amiken rendszerint jókat nevetek. Megértő, figyelmes és hatalmas bizalmat szavazok felé. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó barátőre találtam benne és ezt ő is így gondolja én rólam, vagy is remélem.
A srácok hamarosan indulnak Európa többi országába és szépen lassan bekebelezik a világot. Hatalmas koncerteket adnak, amire minden jegy elkel szem pillantás alatt és ilyenkor a mellkasom dagad a büszkeségtől, hogy 5 ilyen tehetséges és lenyűgöző fiú barátja lehetek. Alig várom, hogy végre én is lássam őket élőben, ahogy lányok millióit teszik boldoggá dalaikkal és önfeledten énekelnek egy hatalmas arénában. Majd egy hét elteltével sokszor beszéltem velük és sokszor próbáltam Harry-vel is, de nem vette fel a telefont. Nagyon szomorú vagyok, amiért így alakult ez az egész és a tökéletes kapcsolatunkból egy romhalmaz lett. Azt hiszi, hogy azzal elintéz mindent, ha nem beszél velem, de úgy se fogom ennyibe hagyni és addig fogok utána koslatni, amíg meg nem bocsájt. Hiányzik, hogy nem hallom a hangját, nem az ő szájából tudom meg a vele megtörtént eseményeket és az egész örült és aranyos lénye. Még csak hetek teltek el, amióta összevesztünk, de nekem vagy egy évnek tűnik. Naponta több százszor próbáltam vele felvenni a kapcsolatot, de vagy nem vette fel vagy kinyomta. Ha nem az utóbbit csinálta, akkor direkt nem vette fel, mert ismerem és tudom, hogy mindig nála a telefonja és nem foghatja arra, hogy nem hallotta vagy nem volt a zsebében a kincset érő tárgya.
Reggel hangos nevetésre és kiabálásra ébredtem, utána pedig azt vettem észre, hogy teljes erővel kinyílik a szoba ajtóm, majd két nehéz testet éreztem magamon, Dina és Jason személyében.
- Jó reggelt Csipke Rózsika. - kiabálta fiú barátom és nyomott egy nagy nyálas puszit az arcomra.
- Neked is, de először is halkabban, másodszor pedig undorító vagy. - nevettem el magam.
- Mielőtt puszit adtam, direkt benyálaztam jól a számat. - nézet ártatlan arccal és bőszen mosolyogva.
- Azt vettem észre. - grimaszoltam rá.
- Jó reggelt Ashley. - köszönt barátnőm is és ő szerencsére nem nyálas puszit adott, hanem gyengéden megölelt.
- Jó reggelt. - mosolyogtam rá. - Mennyi az idő?
- 9 óra kereken. - nézte meg telefonján.
- Na jól van, elég a báj csevejből. - pattogott az ágyon diló barátunk. - Idő van.
- Mire is, ha megkérdezhetem? - emeltem rá még álmos szemeimet.
- Ma van szilveszter és nincs itthon semmi meg...
- Mert te mindent megettél azt is tedd hozzá. - szólt mondandója közbe Di unott fejjel, amin jót nevettem.
- Nem is. Még ma se ettem semmit. - húzta fel az orrát.
- Mivel nincs semmi a hűtőben te ész lény. - kopogtatta meg a fejét nevetve.
- De nem ezért, mert mindent én ettem meg. - erősködött tovább Jason és mint egy kis gyerek durcázni kezdett.
- De hogy is nem. Tegnap is mennyi mindent megettél. - vágott neki vissza Dina, én meg csak tekintetemet jártattam kettejük között.
- Mi van akkor ha igen? - nézett rá csúnyán.
- Igen! - kiabálta el magát barátnőm és felpattant az ágyról. - Bevallottad, bevallottad. - nevette el magát.
- Jól van hagyjuk, te nyertél. - legyintett egyet vesztes barátunk, majd ő is felállt helyéről. - Haladj Manó, mert jönnek a vendégek este és tényleg nincs itthon semmi. - nézett rám mosolyogva.
- Rendben. - viszonoztam gesztusát, majd én is kikászálódtam a meleg takaró alól, ők meg kimentek a szobából, de Dina öröm rivalgását még mindig hallottam és felnevettem.
Elhúztam a rózsaszín sötételőt, majd kinéztem az ablakon és ugyan azzal a látvánnyal találtam szembe magam, mint minden reggel. Szürke felhők takarják az eget, a nap egy sugara se tud utat törni mögüle, nagy hó van annak ellenére is, hogy kezd olvadni és latyakossá válni. Megigazítottam a függönyt és szekrényem felé vettem az irányt. Nem gondolkodtam sokáig, hogy mit vegyek fel, mivel vásárláshoz nem kell kisestélyi, ezért egy szürke farmer, sötét kék hosszú ujjas és egy szintén szürke, kötött pulcsi mellett döntöttem. Magamhoz véve őket egyből a fürdőbe mentem és a pizsamámat lerángatva magamról, felvettem a ruhadarabokat. Egyenesre vasalt hajamat átszántottam egy fésűvel, megmosdottam, fogat mostam, egy kis szempilla spirállal és szem ceruzával kiemeltem szemeimet, majd kiléptem a helységből. Az egyik falon függő polcról levettem egy parfümöt, amivel befújtam magam, egy fekete kis táskát magamhoz vettem és éppen beleakartam helyezni a telefonomat és egyéb dolgokat, mikor az megcsörrent. A kezemben lévő nem szükséges dolgokat beledugtam, a telefont pedig fülemhez emeltem. Nem néztem meg ki hívott, ezért nem nevén köszöntöttem keresőmet.
- Háló. - szóltam bele.
- Szia Ashley. - hallottam meg Harry hangját, mire kitágultak szemeim.
- Szia.
- Láttam, hogy kerestél. - mondta unott hangon, ami nagyon rosszul esett.
- Csoda, hogy észre vetted, mert már nem egyszer hívtalak az is biztos. - hallattam gúnyos hangot.
- Láttam, hogy hívtál már sokszor, de nem akartam veled beszélni. Most is csak azért hívtalak fel, mert a többiek kiidegeltek az örökös rinyájukkal.
- Igen? - kérdeztem rá. - Akkor mérgelődj csak nyugodtan tovább. Nem is értem miért töröm magam azon, hogy kibéküljünk, mikor ilyen vagy velem.
- Talán, mert hülyére vettél? - mondta hangosabban. - Elhitetted velem , hogy szeretsz, utána meg dobtál a picsába.
- És te nem vettél engem hülyére? - emeltem fel én is hangomat.
- Miért is? - kérdezett kérdésre.
- Nem is tudom. - nevettem fel. - Ugyebár te is tudtál arról, hogy Perrie megzsarolta Zayn-t, de te csak mondtad, hogy Zayn mekkora köcsög meg minden és te is csak magadnak akartál jót, miközben tudtál mindenről és ha tényleg barátom vagy, akkor elmondtad volna.
- Én nem... - kezdte a magyarázkodást, de leállítottam.
- Nem te Harry. Hülyére vettél és most is hülyének tartasz. Ne hogy bekezd nekem mesélni, hogy te nem tudtál semmiről, mert úgy se hiszem el. Mindenről tudok és ahelyett, hogy másokat bántasz és megalázol, gondolkodj el egy kicsit. Bevallom én is hibás voltam, amiért bele mentem abba, hogy egy párt alkossunk, de csak menedéket kerestem. Te mindig mellettem voltál, segítettél és azt hittem te általad eltudom felejteni Zayn-t, de nem ment. Nem hagytad, hogy megmagyarázzam, hanem mint egy pisis elmentél és letudtad azzal, hogy nem szólsz hozzám és kizársz az életedből. Nagyon sajnálom, amiért ezt tettem veled és megbántottalak, de eközben te mindenkit megbántottál. Zayn-t ócsárolod, miközben nem csinált semmi rosszat csak engem akart védeni, a barátaiddal és Paul-lal úgy beszélsz, mint a kutyákkal, anyukádék tőlem kérdezik, hogy mi van veled, mert velük se beszélsz, de azt bezzeg bírod csinálni, hogy minden este más lánnyal vagy. Nem értelek Harry, komolyan nem. Azt hittem, hogy egy temperamentumos, aranyos, megértő srác vagy, de tévedtem. Azt mondtad, hogy soha nem bántanál meg egy lányt se, miközben velem is, anyukáddal, Gemma-val és még sok-sok lánnyal ezt csináltad csak nem veszed észre magadat. - fejeztem be mondandómat, de a levegő vételén kívül nem hallottam mást.
- Igazad van. - mondta végül halkan.
- Persze, hogy igazam van. Anyukád már sírt a telefonban, annyira rosszul esik neki a viselkedésed. Louis-al mikor beszéltél utoljára? Szegény fiút, aki mellesleg a legjobb barátod, eltaszítod magadtól és vele is ocsmányul viselkedsz, ahogy a többiekkel is, miközben mindenki csak jót akar neked. Paul pedig számodra az Atyaúristen Harry. Ha ő nem lenne, te se lennél sehol. Támogat titeket, segíti az utatokat, hogy minél híresebbek, sikeresebbek legyetek, kidolgozza az életét miattatok és te így viselkedsz vele. Azért, mert sokan nem mondják, hogy fáj nekik, amit csinálsz, ezért rosszul esik mindenkinek és egyszer csak azt fogod észre venni, hogy egyedül maradsz. - sóhajtottam fel.
- Sajnálom Ashley, ne haragudj. - csuklott el a hangja.
- Én eddig se haragudtam, de gondolkodj el azon, amiket mondtam. Mindenki jót akar neked, ahogy én is és vissza szeretném kapni az a mindig vidám és aranyos Harry-t, aki valójában te vagy. Vigyázz magadra, szia Bongyorka. - köszöntem el tőle.
- Szia Ashley. Köszönöm, hogy felvilágosítottál, te is vigyázz magadra. - búcsúzott el.
- Kár, hogy nekem kellett, de szívesen. - bontottam meg a vonalat.
Kettős érzettel léptem ki a szoba ajtaján és visszagondoltam az előbbi beszélgetést. Annak örülök, hogy végre tudtam vele beszélni és a fejébe tudtam rágni a dolgokat, hogy észhez térjen, de annak viszont nem, hogy még mindig, úgymond rosszba vagyunk. Nem tudom a fejmosásom után mit fog csinálni, de az biztos, hogy tepernie kell, hogy visszanyerje mindenkinél a bizalmát, főleg Lou-nál. Szegény minden este felhívott és kérte, hogy beszéljek Harold fejével, mert már nem bírja elviselni, amit csinál. Először támogatta és mellette volt, de mikor kezdett bedurvulni és vele is úgy beszélni, mint egy utolsóval, akkor nála is betelt a pohár, de nem csak ő volt így ezzel. Mindannyian még Paul is kérte, hogy csináljak valamit, hát most csináltam és nagyon kíváncsi vagyok, hogy lesz-e változás. Harry tényleg nagyon szerethető fiú, de az a baj vele, hogy túl fafejű. Mindig magának ad igazat, másnak a véleménye semmitérő és nem veszi észre saját magát. Remélem újra az lesz, aki valójában és lezárhatjuk ezt a témát.
Telefonomat is társítottam a többi dologhoz és beletettem a vállamon lógó kis táskába, miközben lassú tempóban baktattam le a lépcsőn. Ahogy leértem, barátaim már indulásra készen ültek a kanapén és engem vártak.
- Mehetünk. - szóltam oda nekik, miközben elmenetem a hátuk mögött az előszobába.
- Na végre. Mit tartott ennyi ideig? - kérdezte Jason és megálltak előttem.
- Harry-vel beszéltem. - húztam fel a szürke, velúr csizmámat, majd felegyenesedtem és magamra kaptam a kabátot.
- Hogy-hogy? Hajlandó volt felvenni a telefont? - kérdezte Di kíváncsian.
- Nem, ő hívott engem és adtam neki egy kisebb fejmosást, amit úgy néz ki felfogott és nem lesz ilyen többet.
- Állat? - kérdezte Jason száj húzogatva.
- Körülbelül, de remélem tényleg hatott valamit a hosszas dumám és nem csak a levegőbe beszéltem. - vettem magamhoz a kocsi kulcsot. - Roy. Nem adtam neki enni meg inni.
- Nyugi, mi már adtunk neki. - állított meg barátnőm. - A nappaliba alszik a fotelban. Elképesztő, hogy mennyit bír feküdni meg szunyókálni.
- Akár csak én. - mondta szórakozottan Jason és kilépett az ajtón, majd mi is követtük és bezártam azt.
- Jó, hogy magadra ismertél Tök fej. - borzoltam össze haját, mire felkapott a hátára és egészen a kocsiig szaladt velem.
Dina szegény a havon gázolva követett minket ugyan abba a tempóba. Ahogy oda értünk a fekete járgányhoz, ledobott a hátáról és ha nem bírok megállni, akkor pofára esek a hóban. Egyből beült az anyós ülésre és már csukni akarta be az ajtót, mikor Dina megakadályozta és egy kéz mozdulattal, miszerint ő hátul ül elérte, hogy odaengedje. Egy nyelv nyújtással reagált rá, majd bevágta magát hátra és tiszta erőből becsapta az ajtót.
- Hé-hé Kis apám, óvatosan. - pillantottam rá, mikor én is beszálltam és megnyomta a kapukulcs gombját, hogy kinyíljon.
- Most mérges vagyok. - döntötte fejét az üvegnek.
- Szerintem meg egy 20 éves nagy kajla, szóval ne játszd a fejedet, mert nem áll jól. Ha 5 éves lennél és duzzognál, akkor azt mondanám, hogy cuki vagy, de így egy kicsit sem. - mondta neki Dina, miközben kitolattam az utcára és egy újabb gombnyomással elértem, hogy becsukódjon a kapu.
- Miért kötekedtek folyton egymással? Eddig nem csináltátok ezt. - idézem nekik mondandómat, miközben az utat figyelem.
Egyikőjük se mondott semmit csak hallgattak és úgy éreztem, hogy lényeges téma közepébe gázoltam bele. Előtte soha nem piszkálták egymást, mindig igazat adtak a másiknak, de amióta Londonba költöztek ez megváltozott. Ahol tudnak egymásba kötnek, néha elég csípős megjegyzésekkel illetik a másikat, amit én szörnyülködve hallgatok. Dina helyett inkább én voltam az, aki kötözködött fiú barátunkkal és rendszerint dorgáltam, de úgy néz ki átvette a helyemet.
- Mi ez a nagy csönd? - próbáltam szóra bírni őket.
- A boltba veszünk gumi cukrot, mert már régen nem ettem? - terelt Jason, amit rá is hagytam. Ha akarják, majd úgy is elmondják, hogy mi ez a nagy változás közöttük.
- Igen, de ugye a bulit nem egy halom édességgel akarod megoldani? - néztem rá a visszapillantó tükörből.
- Attól függ. - nevetett fel sunyin.
- Igen, attól, hogy megeszed mindet vagy nem. - szólt oda neki Dina flegmázva.
Én szem forgatva, míg Jason puffogva fogadta a mondatát, így inkább csöndben tettük meg a fennmaradó időt a TESCO-ig. Nem esett nehezemre parkolót keresni, mivel nem voltak sokan, ezért az első helyet, amit megláttam el is foglaltam. A hátsó ülésen ülő barátunk egyből kiszállt és már szaladt is egy bevásárló kocsiért. Jót nevettem cselekedetén, míg mi is kiszálltunk és bezártam a kocsit.
- Szánalmas. - mutatott a rácsos szerkezetben ülő személyre. - Azt hiszik, hogy bolond.
- Megszokhattad volna 16 év alatt, hogy mindig ezt csinálja. - néztem rá a mellettem lépkedő barátnőmre. - Ha nem lenne a barátunk, akkor nem lehetne kin ennyit nevetni és nem dobná fel az egész napunkat.
- Nekem teljesen feldobja. - mondta flegmán és Jason-re nem is figyelve, haladt tovább a bejárat felé.
- Ugye tolsz? - nézett rám boci szemekkel a kocsiban csücsülő fiú.
- Persze. - nevettem fel.
Tényleg elég furcsán néztek ránk az emberek, amiért egy 20 éves fiút úgy tolok egy vas kocsiban, -amibe mellesleg a megvenni készülő dolgokat kéne tenni- egy szupermarketben, mint egy csecsemőt, aki ráadásul gőgicsélt és sírást színlelt.
- Hagyd már abba, tényleg azt hiszik, hogy megőrültünk. - nevettem hangosan és enyhén rácsaptam sapkával fedett fejére.
- Cókojom néjnike. - köszönt selypítve egy minket néző idős hölgynek, aki csak egy fej rázással nyugtázta magában, hogy meghibbantunk. - Dina hol van? - kérdezte normális hangján.
- Nem tudom. - rántottam meg a vállam. - Előre jött, de azt nem mondta, hogy hol keressük.
- Nagyon furcsa, amióta ideköltöztünk Londonba. - nézett rám barna szemeivel, amibe csalódottság tükröződött. - Azt hittem, hogy minden jó lesz, ha idejövünk, együtt leszünk, végre abba a városba élhetünk, amibe mindig is akartunk, de nem így lett. Állandóan azt kell hallgatnom, hogy piszkál, amikor csak tud és a földbe döngöl, olyan megjegyzéseket tesz.
- Engem is kezd idegesíteni, amit csináltok. Olyanok vagytok, mint az óvodások vagy még rosszabbak. - csíptem meg az orrát, mire felnevetett. - Nem bántottad meg valamivel?
- Én nem tudok róla. - rántotta meg a száját. - Nálad van a bevásárló lista?
- Igen, de már megint terelsz. - néztem rá összehúzott szemmel, majd kivettem a táskámból a papír cetlit.
- Nem terelek, de miért beszéljünk erről, ha nem is tudjuk, hogy mi a baja? - emelte fel kezeit. - Tudom, hogy segíteni akarsz, de még én se tudom megoldani, nem hogy te.
- Oké, megértettem. - adtam kezébe a papírt, amin a lista volt, mire furcsán rám nézett.
- Ne nézz így. Te találtad ki a bulit, akkor te is szedet össze hozzá a dolgokat. Amúgy kik is jönnek?
- Apudék, Dina családja és az én családom. - sorolta mosolyogva. - Sikeresen megfűztük őket, hogy jöjjenek el és legyenek itt velünk néhány napot.
- Az tök jó. Már olyan régen láttam őket. - mosolyogtam én is, mire éreztem, hogy zörögni kezdett a zsebembe a telefonom.
Gyorsan előhúztam és a mosoly, ami eddig is az arcomon ékeskedett, még nagyobb lett, mert barátom fényképét láttam meg a kijelzőn. Ez idő alatt Jason kimászott a kosárból és mellém lépve megnézte ki keres.
- Beszélgessetek nyugodtan, én addig összeszedem a cuccokat meg megkeresem Dina-t. Kint a bejáratnál találkozunk. - adott puszit az arcomra és már indult is a dolgára.
- Köszönöm. - kiabáltam utána, mire megfordulva rám villantott egy mosolyt. - Szia Kicsim. - szóltam bele boldogan a készülékbe.
- Szia Hercegnőm, hogy vagy? - köszöntött aranyosan.
- Jól vagyok, minden oké. Itt vagyunk a TESCO-ba vásárolunk estére. - mondtam és elindultam a kijárat felé.
- Miért mi lesz este? - kérdezte kíváncsian.
- New Yorkból jön Dina és Jason családja meg apuék munka után és megünnepeljük az új évet. - mondtam neki lelkesen.
- Azt tök jó. Érezzétek jól magatokat.
- Köszi, szerintem meg lesz. - nevettem fel. - Ti hogy vagytok?
- Mi is megvagyunk, ma kaptunk egy nap pihenőt és kihasználjuk. Egész nap csak fekszünk meg eszünk. - nevetett fel ő is. - Nagyon hiányzol mindenkinek, de legfőképp nekem.
- Ti is nekem. - sóhajtottam. - Megbocsájtottál végre Pezz-nek?- kérdeztem meg tőle a beszélgetésünk során mindig felröppenő kérdést.
- Nem. - mondta egyből. - Megmondtam, hogy soha nem fogok vele megbékülni, mert nem érdemli meg. Ha nem állítja le magát, akkor most nem beszélhetnék veled telefonon és nem mondhatnálak a barátnőmnek.
- De nem olyan rossz, mint amilyennek mutatja magát, hidd el. - győzködtem tovább.
- Figyelj Kicsim. Te egy tündér vagy, aki még a legaljasabb embereknek is megtud bocsájtani, de én nem vagyok ilyen. Az a nő majd nem tönkretette az életemet. Nekem te vagy a világon a legfontosabb és elakart tőlem venni. Soha, ismétlem soha nem fogok neki megbocsájtani és akár barát vagy ismerősként tekinteni rá. Azt elfogadom, hogy te jóba vagy vele és kedvelitek egymást, de érts meg engem és te is fogadd el, amit érzek. - közölte velem nyugodt hangon, amitől csak mosolyogni tudtam.
- Rendben, megértem és többet nem hozom fel ezt a témát. - egyeztem meg vele. - Nagyon szeretek Zayn.
- Én is téged csak ne lenne ez a távolság. - sóhajtott egyet, majd meghallottam Liam vidám hangját.
- Szia Kishercegnőm. - köszönt lelkesen, mire felnevettem.
- Szia Liam, hogy vagy?
- A lehető legjobban csak nagyon hiányzol. - mondta egy kis szomorúsággal a hangjában.
- Te is nekem, de nem soká találkozunk. - vidítottam fel ismét.
- Az jó lesz, vissza adom Zayn-ek a telefont. Vigyázz magadra, szeretünk. - búcsúzott aranyosan.
- Én is titeket, szia.
- Itt vagyok. - hallatott hangot barátom. - Megvannak őrölve. - kacagott fel.
- Gondolom azért, mert pihenőtök van és tudnak hülyéskedni meg az emberek agyára menni és ugye bár te is Zayn uraság. - mondtam neki, miközben kocsim felé mentem, ahol már Dina és Jason várt.
- Túl jól ismersz. - világosította fel. - Paul-al a legjobb kötekedni. - mondta gyerekesen.
- Az gondolni való. - forgattam a szemem, amit nem láthatott. - Ne haragudj Drágám, de le kell tennem, mert megyünk haza és én vezetek. Estére hívlak.
- Rendben Kicsim, vigyázz magadra. Nagyon szeretlek. - köszönt el.
- Én is téged, szia. - bontottam a vonalat és vissza tettem a zsebembe a telefont.
Mikor oda értem barátaimhoz már megint veszekedtek valamin és úgy néztek ki, mint egy idős házaspár. Sokszor az jár a fejembe, hogy szerelmesek egymásba és azért ilyen ellenségesek egymással, hogy elrejtsék az érzéseiket. Jason-nek még soha nem volt barátnője, míg Dina-nak volt barátja, de mindig olyanokat fogott ki, mint én. Csak kihasználták, majd szakítottak vele és szerintem, ezért nem mer megnyílni barátunk előtt, mert fél, hogy ő is kihasználná, míg Jason azért nem mer Dina előtt megnyílni, mert neki meg egyszer sem volt szerelme. Bonyolult dolog, de úgy is elfogom érni, hogy kettejük között abbamaradjon ez a ciriburi, mert idegesítő és biztos van hátsó szándék, amiért ezt csinálják.
- Már megint min veszekedtek? - kérdeztem meg tőlük, majd feloldottam a zárat, ami egy kattanással jelezte, hogy be lehet ülni.
- Kérdezd meg őt. - mutatott Di a mellettem álló srácra, majd beszállt az autóba és nem foglalkozott semmivel.
- Mi a baj már megint? - néztem rá, miközben segítettem neki bepakolni a csomagtartóba.
- Most jelen esetben az, hogy mertem venni édességet és egy csomag cukrot kibontottam. - lóbálta meg kezében a zörgő tasakot.
- Ez már tényleg gyerekes. - fújtattam és lehajtottam a kocsi hátsó ajtaját.
- Majd én a helyére viszem a bevásárló kocsit, ülj be. - mosolygott rám és már szaladt is a csörömpölő járgánnyal.
- Ha haza mentünk sürgősen beszélni akarok veled. - mondtam a még mindig duzzogó barátnőmnek, mikor beültem mellé.
- De én nem akarok. - nézett ki az ablakon és szuggerálni kezdte a mellettünk lévő szürke kocsit.
- Én meg nem kérdeztem, hogy akarsz-e. - néztem rá szúrósan.
- Utálom, mikor ilyen vagy. - mélyesztette bele tekintetét az enyémbe.
- Addig örülj, amíg ezt csinálom. - nevettem fel cinikusan.
- Mehetünk. - pattant be hátra a hiányzó személy, akire vártunk, hogy elindulhassunk.
- Azt hittem még állunk itt egy órát. - adott hangot ismét magának Di.
- Nem unod még, amit csinálsz? - kérdeztem meg tőle mérgesen, mire nem válaszolt semmit.
Egész haza fele úton nem beszéltünk semmit, ami egy kicsit aggasztott, mert általában annyi minden megakarunk osztani egymással, hogy egyik témából vágunk a másikba. Néha-néha rájuk pillantottam és látszódott rajtuk, hogy nem szórakozásból csinálják azt, amit. Mind a kettőjük komor arcot vágott, fejüket neki döntötték az ablaknak és bámészkodtak kifele és olyanok voltak, akár a tinik, akik szerelmi bánatban szenvednek. Ahogy az udvaron megálltam a kocsival, mind a ketten kiszálltak és már mentek is be. Nagyot sóhajtva szálltam ki én is és mentem a csomagtartóhoz, hogy kivegyem belőle a megvásárolt dolgokat, mikor -ma már sokadjára- megcsörrent a telefonom, amit rutinos mozdulattal vettem elő és pillantottam meg a kijelzőn Rob nevét, aki a modell ügynökségnél a managerem.
- Szia Rob. - köszöntem neki vidáman.
- Szia Hercegnő. - illetett meg hasonló hangszínnel. - Jó hírekkel szolgálok neked.
- Akkor had halljam. - kértem kíváncsian.
- Elfogadták a képeidet és mától fogva hivatalosan is modell vagy. - kiabálta nevetve a végét. - Elég sokáig tartott, de elfogadták és örömmel várják a további képeket.
- Ezt nem hiszem el. - fagytam le teljesen. - Azt hittem, hogy nem lesz belőle semmi.
- Pedig van Drágaságom és holnap 9-re várunk a céghez megbeszélésre, mert most már időbeosztásod lesz. - lelkesedett fel. - Te leszel a legszebb és büszkélkedhetek, hogy én vagyok a managered.
- Rendben ott leszek. - nevettem fel. - Köszönök mindent, szia.
- Ez csak a te érdemed. Holnap találkozunk, szia. - köszönt el ő is és már csak a sípolást hallottam, ezért elemeltem a fülemtől a telefont.
Gond után jön a jó és ez már számomra természetes. Akárhányszor megtörténik velem egy rossz dolog, utána jön a jó és elfelejteti velem a gondokat, ahogy most is. Nem nagyon bírom már, amit Jason és Dina csinál és tovább nem is fogom hagyni, mert pontot teszünk együtt a végére és ha kell kényszeríteni fogom őket és addig nem mehetnek sehova, amíg meg nem békéltek. A modellkedésről, pedig már rég letettem, mivel több héten keresztül nem szólt senki semmiről és azt hittem, hogy nem fogadták el a képeket, de ezek szerint rosszul gondoltam. Mikor elmentem az első fotózásra élveztem és úgy éreztem, mint ha évek óta ezzel foglalkoznék. Eddig nem ismert senki, mától meg már hivatalosan is modell vagyok és szép lassan megismer a világ. Furcsa lesz ez az egész dolog és a felhajtás, utazás, de élvezni fogom, mert én vállalkoztam rá és nem bántam meg és szerintem nem is fogom.
