9.rész A jól jött vihar

Halihóó Törpikéim! Megjöttem a friss résszel,ami a 9. helyet tudhatja magáénak a blogban,de megmondom őszintén,hogy nem gondoltam volna,hogy ezen a héten szolgálhatok nektek új résszel,mert egy-két rossz jegy becsúszott,annak ellenére,hogy még csak szeptember vége van és anyukám eléggé bekeményített és nem nagyon akaródzott neki a géphez engedni,de a két szép szemem csodákra képes és meglágyítottam a nézésemmel. Elég nehezen ment,de megtörtént a csoda és írhatok nektek. :)
Köszönöm szépen a több,mint 1600 oldalmegjelenítés és a feliratkozókat! IMÁDLAK TITEKET!!
Külön köszöntöm azokat a leányzókat,akik nem rég találtak rá a blogra. Nagyon remélem,hogy nekik is tetszik a történet,ahogy reményeim szerint a többieknek is,akik mellettem vannak és nyomon követik az eseményeket! :)
Tudom nem valami eseménydús a sztori,de 1000%-osan megígérem nektek,hogy befognak indulni az események és minden a feje tetejére fog állni,de nyugis és szerelmes részekkel is rukkolok elő nektek.
Remélem mindenki jól van,senki nem beteg és mindenki irul-virul az egészségtől és a boldogságtól! :)
Nagyon szeretlek titeket és vigyázzatok magatokra!

U.i.: Miközben írtam a részt ezt a zenét hallgattam! Rettentően imádom ezt a dalt az énekesnek pedig gyönyörű hangja van! :)

                                         

                                                   Jó olvasást és sok-sok puszi: Fanny 


                                                                       **Zayn Malik**

                                                                               

 

 A ma reggelem is nagyon jól kezdődött,mint az elmúlt egy hétben a többi is,mert egy gyönyörű lány társaságában kezdhettem a napomat. Az a gyönyörű lány nem más,mint Ashley,akivel már egy ideje mindenféléről beszélgetünk a szobájába,mert a többiek alszanak és nem szeretnénk őket felébreszteni és inkább így foglaljuk el magunkat,ami megmondom őszintén sokkal jobb időtöltés,mint mikor még együtt voltunk Perrie-vel és a boltokat jártuk cipő,ruha után kajtatva.
A többiek valamelyik nap azzal a megállapításukkal jöttek oda hozzám,hogy én tényleg nagyon szerelmes vagyok,mert ilyen boldognak nem mostanában láttak és még olyan dolgokon sem kapom fel a vizet,amire általában felszoktam. De azt is kifejtették,hogy örülnek,amiért ilyen boldog és idióta vagyok meg,hogy hatalmas hálával tartoznak Ash-nek,mert neki köszönhetően visszakapták a "régi Zayn-t".
Tudom,hogy az utóbbi időben nem volt velem könnyű egy légtérben maradni és megállás nélkül csak bunkóztam,akivel csak lehetett,de mentségemre szóljon,hogy nem szánt szándékból tettem csak sokszor úgy összevesztünk Pezz-el,hogy így adtam ki a feszültséget még ha nem is akartam bunkó lenni a körülöttem lévő emberekkel,akik támogatnak és mindig mellettem állnak.
De az ÚJ ZAYN eltűnt,Ashley-nek köszönhetően és visszatért a RÉGI ZAYN,aki mindenkivel kedves,megértő és nem bunkózik másokkal,ha nem muszáj.
Az a lány,aki jelen pillanatban is itt van mellettem és gyönyörű barna íriszeivel és kislányos még is ellenállhatatlan mosolyával levesz a lábamról,el sem tudja képzelni,hogy csak a jelenlétével is mennyire megtud változtatni és olyan érzéseket ébreszt fel bennem,amiről azt sem tudtam,hogy érezhetek.
-Min gondolkozol ennyire?-repített vissza egy kedves hang az álmodozásomból,ami a mellettem ülő,csillogó szemmel vizslató gyönyörűségtől származott.
-Azon,hogy ma különösen jó kedved van és a megszokottnál is jobban csillognak a szemeid. Megtudhatom a Kisasszonytól,hogy mire fel ez nagy öröm?-kérdeztem,miközben ujjaimmal megcsiklandoztam az oldalát,mire jó ízűen még is halkan felkacagott.
-Igen megtudhatja az Úrfi,de ha nem szeretnéd,hogy a nevetésemtől felkeljenek a többiek és nyávogjanak,amiért nem bírnak aludni,akkor inkább ne csináld ezt az ujjaiddal.-mondta szórakozottan és hosszú,csinos ujjait hasonlóképpen,mint én neki az oldalamba nyomkodta,mire én is elég hangosan felnevettem.
-Oké,megértettem.-vettem el oldalamtól a kezét és mutattam neki,hogy hajtsa a fejét az ölembe.
Nem lepődött meg kérésemen,mert amióta ismerjük egymást és beszélgetünk vagy ő hajtja a fejét az ölembe vagy én neki. Legtöbbször én szoktam a fejemet formás combjaira hajtani,mert sokszor nem bírok magammal és ahelyett,hogy olyat tennék,amit nem szabadna,inkább ilyen dolgokhoz folyamodok.
Nem tudom még meddig bírom az érzéseimet titkolni,de sokszor úgy érzem,hogy nem sok kell és kiborul az a bizonyos bili és mindent,amit érzek iránta elmondom neki  még ha ezzel a köztünk lévő jelenlegi kapcsolatot megváltoztatom.
Kérésemet teljesítve fejét a combomra hajtotta és hibátlan arcát felém fordította. Hirtelen megcsapta az orrom hajának kókuszos és parfümjének mámorító illata,amit úgy megjegyeztem első szaglástól kezdve,hogy száz közül is felismerném. Selymes haj zuhataga a lábamra omlott,amit egyből kezeim közé vettem és játszani kezdtem vele. Erre mondják azt,hogy olcsó játék hülye gyerekeknek.
-Visszatérve az örömöm okára,azért vagyok felhőtlenül és még annál is jobban boldog,mert nem rég,talán egy órája beszéltem apuval és mindent tisztáztunk egymás között.-emelte rám szemeit,de értetlen arcomat látva folytatta.-Ez alatt azt értem,hogy elmondta mennyire szégyenli magát,amiért ilyen keveset foglalkozik velem meg hogy,amint lehet haza jön és többet nem is megy vissza dolgozni,mert az elmúlt 16 évet,ahogyan csak lehet beszeretné pótolni és olyan kapcsolatot ápolni velem,mint régen. Egyedül azt nem tudom,hogy a haza szó alatt,New York-ot vagy Londont értette.-húzta el a száját aranyosan,de arca változatlanul sugárzott a boldogságtól.
-Ez tényleg jó hír,örülök,hogy apuddal minden rendben van,de mi lesz anyuddal? Még is csak a családod része,még ha nem is foglalkozik veled úgy,mint ha a lánya lennél.-mondtam neki,amin láthatóan elgondolkodott.
-Figyel Zayn. Én már rengetegszer próbáltam rendbe hozni a kapcsolatomat anyámmal,de soha nem tudtam,mert túl makacs és nem hajlandó elfogadni,hogy hibázik.-feltornászta magát ülő helyzetbe és folytatta.-Órákon át beszéltem vele,hogy valami változást érjek el,de mindig az lett a vége,hogy csúnyán összevesztünk és volt olyan,hogy több,mint egy hónapig nem beszéltük csak apu hívott fel és tartotta bennem félig-meddig a lelket. Nagyon sajnálom,hogy ilyen velem,de ezeket eltekintve szeretem és ez akkor sem fog megváltozni,ha már soha nem lesz az életem része,mert az anyám.-sóhajtott egy nagyot és lehatotta a fejét.
Egy nagy tuskó vagyok,amiért felhoztam ezt a témát,mert tudom,hogy az lefájóbb dolog az életében. A többiek soha nem hozzák fel neki,mert tisztában vannak vele,ha erről beszélnek,akkor még jobban összetörik lelkileg. Én meg pont belevágok a közepébe és kérdőre vonom. Tényleg nem vagyok normális.
-Ne haragudj rám Ashley,nem akartam erről beszélni.-mondtam neki bűnbánóan és megfogtam apró,puha kezeit.
-Ne butáskodj már. Miért haragudnék? Nem a legkellemesebb erről beszélnem,de ahogy én is,te is sok fájó dolgot elmondtál az életedből és mondtam,hogy jól vésd a csinos kis agyadba,hogy hozzám bármikor jöhetsz,én mindig itt leszek melletted.-ujjával megkocogtatta a fejem és elmosolyodott.-Amióta itt vagyok nem volt olyan,hogy nem hallgattál volna meg,bármikor hívtalak egyből jöttél és ezért nagyon hálás vagyok neked,ugye tudod?
-Szóval csinos a fejem?-mosolyogtam rá diadalittasan.
-Hogy te mekkora egoista vagy!-kacagott fel,majd hirtelen rám ugrott,amitől mind a ketten eldőltünk az ágyon.
-Ez ki kérem magamnak Kis hercegnő.-fordítottam a helyzetünkön és ő került alulra.
-Mind annyian így hívtok,de honnan jött ez a becenév?
-Onnan,mert nekünk olyan vagy,mint egy kis hercegnő,akire mindig számíthatunk és felvidítja a napjainkat.-simítottam ki a szeméből egy tincset ő pedig a kijelentésemen elmosolyogta magát.
-Olyan jól esik,hogy foglalkoztok velem. Már szinte a családom részei vagytok és mindannyiótokat nagyon szeretem.
-Akkor engem is?-játszottam a tudatlant és megpöcköltem az orrát.
-Igen,téged is ego harcos.-nevetett fel,ami még gyönyörűbbé tette.
-Mi is nagyon szeretünk téged.-adtam puszit az arcára.
El sem bírja gondolni,hogy én mennyire szeretem. Ő valószínűleg úgy néz ránk,mint a testvéreire,de én nem bírok rá úgy tekinteni. Túl szép és ellenállhatatlan. Tudom nyálas szöveg,de szerintem nála szebb és kedvesebb lánnyal még nem találkoztam az életem során.
-Amúgy Zayn. Ha most valaki benyitna és meglátna minket ilyen pózban könnye félreérthetné a dolgokat. Főleg,ahogy Louis-t ismerem egyből elkezdene kombinálni és nem hagyna minket békén a hülyeségével.-mutatott az ajtó felé.
Nem bírtam neki ésszerű választ adni,mert ahogy ezt kimondta az ajtó egyből nyílt és 4 állatkodó,elemében lévő idióta lépett be.
-Jó reggelt tubicáim,valamit megzavartuk?-kérdezte szórakozottan a Louis névvel ellátott idióta.
-Erről beszéltem.-súgta Ash a fülembe nevetve.
Mosolyogva adtam neki egy puszit és lemásztam róla.
-Nem zavartál meg semmit Lou,csak beszélgettünk,de szerintem neked hiába mondom,mert úgy sem hiszed el.-mondta a barna hajú szépség és felállt mellőlem,majd oda ment hozzájuk,hogy mint minden reggel most is köszöntse őket egy cuppanós puszival.
-Túl jól ismered Louis bácsit Kis hercegnőm.-mondta répa imádó barátom,majd ő is megpuszilgatta,megölelgette Ash-t.
-Túl kiismerhető vagy Répa fiú.-mondta nevetve Ashley,majd oda ment a leghiggadtabb banda társunkhoz,Liam-hez.
-Most jól belé fojtottad a szót.-mondta nevetve Liam,Louis-ra célozva és megpuszilta és megölelte a Kis hercegnőnket.
-Nem is csak inkább hagytam magam.-csattant fel az említett.
-Aha. Én is ezt mondanám.-szólalt meg a mai napon először Harry.
-Ne kezd el Harold,mert beadom a váló pert.-kezdte megint a galamb mániás.
-Úgy se mered!-nevett Harry.-Jó reggelt Ash.-megpuszilta az említett lányt,majd kirohant a szobából.
-Neked is Harry.-mondta magának Ashley,mi meg jót nevettünk rajta,mert elég vicces fejet vágott miközben mondta.
-Hova mész Styles?-kiabált Niall a rohanó Harry után.
-A konyhába enni.-hallottuk a választ.
-Bocsi,de én is megyek,mert este olyan fáradt voltam,hogy éjszaka nem bírtam felkelni enni és most a pici pocim éhes.-simogatta a bendőjét.-Jó reggelt Hercegnő.-puszilta és ölelte meg ő is Ash-t.
-Neked is pocak.-simogatta meg a hátát mosolyogva.
-Amúgy én is itt vagyok.-emeltem sértődötten a kezemet a magasba.
-Tudjuk.-mondta Niall nyugodtan,majd ő is kiment a szobából.
-Hát kösz.
-Nincs mit Malik.-veregette meg a vállamat Louis.-Ugye a reggeli ölelésem nem marad el?-kérdezte kis fiúsan Ash-től és lebiggyesztette a száját.
-Nem hát.-nevetett jó kedvűen.-Jó reggelt Louis.-ment oda a srác elé és megölelte meg adott az arcára egy puszit.
-Neked is Manó.-viszonozta az ölelést és ő is jól megpuszilgatta Ashley-t.
-Ó. Szóval már manó is vagyok?-kérdezte meglepődve és megbökte Louis hasát.
-Igen,mert ez a becenév is rád illik.-mondta a választ Liam a répa gyerek helyett.
-Hát jó.-rántotta meg a vállát.
-Nem tudom ti,hogy vagytok vele,de én már éhes vagyok,szóval megyek enni én is.-mondta Lou,majd kiment a szobából.
-Amúgy már mióta vagytok fent?-kérdeztem Liam-től,mert már csak ő maradt a szobában.
-Talán egy fél órája csak hallottuk,hogy fent vagytok és bejöttünk hozzátok,de én megyek le,mert én is kezdek kajás lenni.-mondta és már ki is ment a szobából.
-Nem semmi vagy.-mondtam az előttem álló gyönyörűségnek.
-Miért is?
-Mert neked minden reggel köszönnek meg megszeretgetnek,de nekem meg azt sem bírják ide böfögni,hogy "Csá".
-Jaj ne duzzogj már.-ült le mellém nevetve,de én arrébb mentem tőle.-Na,most mi bajod van?-nézett rám nagy szemekkel.
-Még te se köszöntél nekem.-húztam az agyát,de egyáltalán nem haragudtam rá.
-De igen is köszöntem. Mikor bejöttél hozzám egyből azzal kezdtem.
-Puszit kaptam?-kérdeztem rá egyből.
Erre már nem mondott semmit csak ült mellettem nagyokat pislogva.
-Jól van na,ne haragudj már rám.-állt fel a helyéről és oda jött elém.-Állj fel te nagy melák.-mondta nevetve.
Teljesítettem kérését és felálltam. Egyből a nyakamba borult és szorosan megölelt. A szívem 10-szer gyorsabban kezdett verni már attól féltem,hogy észre veszi. Levegőt alig bírtam kapni csak álltam,mint egy fa darab. Hirtelen kapcsoltam és én is szorosan magamhoz öleltem és beszívtam mámorító illatát. Arrébb húzódott tőlem és két nagy puszit nyomott az arcomra. Nem szólaltam meg csak gyönyörű barna szemeibe néztem és tartottam vele a szem kontaktust. Én szorosan öleltem a derekát,ő pedig kezeit körbe fonta a nyakam körül. Hatalmas késztetést éreztem,hogy abban a pillanatban megcsókolom és soha nem engedem el. Van két lehetőségem. Az egyik,ha az agyamra hallgatok és elengedem és valami szöveggel tisztázom magam. A második,ha a szívemre hallgatok és most azonnal megcsókolom,amiből vagy baj lesz vagy ő is rájön,hogy érez irántam valamit és a barátnőm lesz.
Már nem bírom magamban tartani az érzéseimet. Az arcommal egyre jobban közelítettem az övé felé és úgy vettem észre,hogy őt sem zavarja a dolog,ezért nem álltam meg közeledtem rózsaszín ajkai felé. Egyre jobban szorítottam magamhoz a szívem meg majd kiesett a helyéről,egyszerűen nem bírtam magammal,mindennél jobban megakartam csókolni. Már majd nem hozzá értem ajkaihoz,mikor egy kicsit eltolt magától és homlokát az enyémnek döntötte.
-Zayn ezt nem szabad.-mondta akadozva.
-Ne haragudj,nem tudom mi ütött belém.-mondtam neki,miközben lehunytam a szemem,hogy valami módon lehiggasszam magam.
-Gyere menjünk inkább le mi is enni.-megfogta a kezem és elkezdett maga után húzni ki a szobából.
Nem mondtam semmit csak követtem,mert még mindig nem tértem rendesen magamhoz. Ujjainkat összekulcsoltam és visszahúztam magamhoz.
-Te érzel irántam valamit?-néztem bele szemeibe,amiben különös csillogást fedeztem fel.
-Ezt ne most jó? Mindent megbeszélünk megígérem csak majd később,mert a fiúk már így is biztos kombinálnak,hogy mit csinálunk itt fent ennyi ideig.-nevetett fel.
-Rendben.-adtam puszit a homlokára.
-Ashley gyere nagyon gyorsan légyszi!-hallottuk meg Niall kiabálását lentről.
-Megyünk!-kiabáltam vissza és elindultunk le a lépcsőn.
-Mi a baj pocak?-ment oda Ash,Nialler mellé,aki a nyitott hűtőajtó előtt állt és fogta a fejét.
-Pont ez a baj! Már lassan pocaknak se hívhattok,mert üres a hűtő és nem bírok enni!-mondta szinte hiszti rohamot kapva.
-Nyugodj már le! Ashley szerinted tehet arról,hogy mindent felzabálsz és tátong a hűtő az ürességtől?!-szólt rá Harry mérgesen a Horan csimotára.
-Jól van,bocsi Ash. Mondd,hogy tudsz ezekből kaját csinálni.-mondta és kétségbe esetten a hűtőbe mutogatott.
-Semmi baj Nialler. Sajtból,kechupból és savanyú uborkából szerintem nehezen. Nem kockáztatom meg az életeteket azzal,hogy moslékot adok nektek.-nevetett fel hangosan és megveregette a kétségbe esett banda társunk vállát.
-Szerintem Niall-nek az is megfelel.-szólalt meg Liam nevetve.
-Nagyon vicces vagy Payne. Fogod te még  kérni,hogy csináljak neked kávét.-összehúzott szemekkel ránézett Liam-re.
-Akkor inkább csinálok én magamnak. Köszi,hogy előre szóltál.-nevetett tovább Liam barátunk.
-Na ezt is megszívtam. Nincs ma valami jó napom.-sóhajtott fel szőke barátom és leült egy székre.
-Nyugalom fiúk,de főleg te nyugodj meg Niall. Elmegyek a boltba veszek nektek reggelit meg bevásárolok,mert ami a hűtőben van azzal nem hiszem,hogy sokat érünk.-mondta Ash és elindult az előszobába,hogy felöltözzön. Elég hideg van oda kint,mivel már lassan december elseje és nem nagyon kéne gyalog járkálnia. Igaz valamelyikőnk oda adná neki a kocsiját,de akkor is nehogy már ő vásároljon,mikor ő a vendég.
-Várjál Ash. Elviszlek kocsival,mert odakint nagyon hideg van meg legalább segíthetek neked vásárolni.-mondta Louis és már vette is fel a kabátját meg a cipőjét.
-Rendben,köszönöm.-mondta,majd felvette a fekete dzsekijét meg a convers cipőjét.-Nem soká jövünk,ha lehet addig ne robbantsátok fel a házat,te pedig Niall hagyjad a hűtőt,mert ha leolvasztod,akkor úszni fog az egész konyha és akkor éhes maradsz még egy darabig,mert majd neked kell feltakarítanod a vizet. Úgyhogy inkább nagy ívbe kerüld el azt a szerencsétlen hűtőt.-paskolta meg Ashley Niall arcát mosolyogva.
-Értettem anyu.-nevetett és hevesen bólogatott,hogy megértette,amit mondott neki Ash.
-Rendben. Remélem ti is megértettétek,amit mondtam.-mutatott Harry-re,Liam-re és rám.
-Rám ne mutass,mert tudod,hogy én mindig jó vagyok és én szoktam a többieket leállítani.-mondta Liam.
-Aha,persze. Akkor kinek az ötlete volt,hogy ijesszetek meg minket meg hogy a matraccal csússzatok le a lépcsőn?-kérdezett vissza kacéran Ashley,amire választ nem kapott,mert Liam elismerte,hogy tényleg igaz,amiket mondott Ash.-Na látod. Szóval neked is mondom,hogy normálisan. Sziasztok.-köszönt el és kiment az ajtón.
-Császtok.-köszönt Louis is és lepacsizott velünk.
-Csá.-mondtuk egyszerre.
-Óvatosan vezess ha lehet,nem szeretnénk,hogy Ashley-t agy rázkódással hozd vissza.-kiabáltam utána.
-Oké-oké.-mondta és ő is kiment az ajtón.
Még mindig kisebb sokk alatt vagyok,amióta majd nem megcsókoltam Ashley-t. Nagyon kíváncsi vagyok,hogy mit fog válaszolni a kérdésemre. Remélem,hogy ő is érez irántam valamit,mert én rettentő módon beleszerettem és ez ellen már nem tudok mit tenni.


                                                     **Ashley Roberts**

Amióta Zayn majd nem megcsókolt nem tudom,hogy mi van velem. Mindennél jobban megszerettem volna csókolni,de úgy éreztem akkor,hogy hiba lett volna. Ha vissza lehetne pörgetni az időt habozás nélkül megcsókoltam volna és nem kezdtem volna magyarázkodásba. A szemében láttam valami olyat,amit eddig még nem és nem bírtam rájönni azóta se,hogy mi lehet az,ami benne kavarog,de nem mondja el. Tudom,hogy már sokáig úgy sem tudom leplezni az érzéseimet,ezért ma ha beszélünk mindent elmondok neki még akkor is ha ő nem érzi irántam ugyan ezt. Jobb ha megtudja és tisztában van azzal,hogy mit érzek iránta,mint hogy magamat ostorozzam nap mint nap,hogy már nem bírok az érzéseimnek parancsolni.
-Min töröd az agyad ilyen látványosan Manó?-kérdezte Louis,aki ezzel vissza is repített a való világba az én kis gondolat világomból.
-Semmin csak elbambultam.-mondtam a leghamarabb eszembe jutó dolgot.
-Értem.-hagyta ennyiben,de láttam rajta,hogy biztos benne,hogy van más dolog is ami miatt ilyen vagyok.
-Eleanor mikor jön át?-néztem rá a mellettem vezető fiúra.
-Nem tudom,mert a szüleihez haza kell utazni családi okok miatt és még ő sem tudja,hogy mikor tud vissza jönni Londonba.-húzta el a száját és egy pillanatra rám nézett,de utána egyből az útra szegezte minden figyelmét.
-Kár. Pedig jó lenne ha át tudna jönni,legalább tudnánk egy kicsit beszélgetni.
-Tudom én,hogy öt fiú nem a legjobb társaság,de Danielle biztos át tud jönni.-mondta mosolyogva.
-De hogy. Nem vagytok unalmasak. Sőt rettentő jó társaság vagytok. Nem tudom megmondani,hogy életemben mikor nevettem ilyen sokat,mint amióta veletek vagyok.
-Hát,hogy nem vagyunk normális az biztos,de tudunk mi normális és megértő emberkék is lenni.
-Tudom Louis nem kell mondanod. Ha csak rátok néz az ember,már lehet látni,hogy mekkora szívetek van és milyen kedvesek vagytok.-simítottam meg a kezét.
-Köszönöm neked a többiek nevében is,hogy itt vagy nekünk.
-Mit is kell nektek megköszönnötök?  Pont,hogy nekem kellene hálálkodnom,amiért nálatok lehetek.-mondtam neki meglepődve.
-Azt köszönjük neked,hogy vissza adtad nekünk a régi Zayn-t. Amióta megismerkedett veled olyan,mint ha kicserélték volna. Az elmúlt fél évben alig bírtuk elviselni,mert megállás nélkül kötekedett mindenkivel meg bunkózott. Még az elején elviseltük,mert Perrie,amit csinált az már tényleg sok volt,de amikor már ez hónapok óta ment,akkor sem veszekedtünk vele,mert félig-meddig megértettük őt,de inkább kerültük a társaságát,mert nem szerettünk volna nagyobb feszkót csinálni a bandában. Utána jöttél te és minden megváltozott. Egyik pillanatról a másikra vissza tért a jó kedvű és mindig bolond Zayn,akit a legelején megismertünk. Meg hát így megismertünk téged is és egy aranyos és bohókás lányt tudhatunk a családunk részének. El sem bírod képzelni,hogy a húgaim már mennyire megakarnak ismerni. Mindig mikor beszélek velük az az első kérdésük,hogy hogy vagy meg hogy mikor láthatnak már.-mondta nevetve.
-Örülök,hogy így gondoljátok és én is pont így vagyok vele,mert én is a családom részének tartalak titeket. A tesóidnak meg üzenem,hogy én is nagyon várom,hogy már lássam őket.-mosolyodtam el.
-Oké,megmondom nekik.-mosolyodott el ő is.-Itt is lennénk a bolt előtt.-mondta.
Leparkolt,leállította a kocsit,majd kiszálltunk az autóból és elindultunk a TESCO bejárata felé.
Már majd nem oda értünk,mikor hirtelen Lou lecövekelt és rám nézett.
-Nem hoztunk bevásárló kocsit.-mondta.
-Elég lesz a kosár is.-legyintettem egyet,majd elindultam.
-Lehet,hogy párszor magadra kell hagyjalak,mert Directionerek szerintem itt is lesznek és ilyenkor nem igazán hagynak vásárolni,inkább képeket és aláírásokat kérnek.-mondta,miközben elhúzta a száját.
-Semmi baj. Meg oldom én egyedül is.
Ahogy beértünk az épületbe,vettünk magunkhoz kosarat,majd elindultunk a sorokon,hogy össze szedjük az otthonra való cuccokat. Louis mondta,hogy miket szeretnek én pedig szedtem hozzá össze az hozzávalókat.

A cuccokat viszonylag hamar összeszedtük,mert csapat munkát végeztünk és egy rajongó sem állította le Louis barátomat és nyugodtan tudtunk vásárolni. Ezzel a sráccal komolyan mondom nem lehet unatkozni. Mindig viccelődik a szája be nem áll megállás nélkül csak mondja és mondja. Egy konzerv tornyot sikeresen fel is borított,mert annyira magyarázott nekem,hogy nem figyel előre és neki ment. Amilyen gyorsan csak lehetett eliszkoltunk onnan,mert ha látták volna,hogy mi voltunk biztos ki zavartok volna minket a fenébe.
-Ezzel is meglennénk.-mondta,mikor bevetődött mellém a kocsiba. Segíteni akartam neki bepakolni a csomagtartóba a megvett dolgokat,de nem engedte a kocsiba invitált és mondta,hogy ki ne merjek szállni,mert kapok a fejemre.
-Benned egy úri ember veszett el.-mondtam neki.
-Ezt már sokan mondták.-mosolygott rám diadalittasan.
-Vicces vagy.-kezdtem el "flegmázni".
-Ezt is mondták már sokan.-mondta,de most már nevetve.
Nem mondtam semmit csak sóhajtottam egy nagyot és hátra döltem az ülésbe.
A haza fele út is hamar eltelt. Végig beszélgettük most kivételesen nem viccelődtünk. Ő is mesélt magáról én is magamról,amit még nem tudtunk egymásról.
-Megjöttünk!-kiabáltuk el magunkat egyszerre Louis-al,mikor már belépünk a bejáratiajtón.
-Na végre,majd kilyukad a gyomrom.-szaladt egyből elénk szőke barátunk.
-Inkább,hogy egyből enni kezdesz,segíthetnél egy kicsit. Mondjuk Ashley-től elvehetnéd a szatyrokat.-dorgálta meg barátját Lou.
Nem kellett kétszer mondani neki egyből kikapta a kezemből a szatyrokat és már rohant is vele a konyhába.
A többi fiú is megjelent és ők is a konyhába vették az irányt,de ők nem mint Niall,rohanva,hanem szépen nyugodtan.
Én is követtem őket és bementem a konyhába,de én még nem vaoltam olyan éhes,ezért leültem egy székre és csak figyeltem őket.
Mindannyian kiválasztották maguknak a fogukra való elemózsiát és leültek az asztalhoz enni. Én addig elfoglaltam magam és kipakoltam a szatyrokból és mindent a helyére tettem.
-Te nem eszel Manó?-kérdezte meg Liam két falat között.
-Még nem vagyok éhes. Majd később eszek.-mosolyogtam rá.
-De mindjárt dél és még nem ettél semmit.-szólalt meg tele szájjal Niall.
-Elhiszem,de tényleg nem vagyok éhes.
-Tudod Niall,Ashley nem olyan,mint te,hogy szinte megállás nélkül eszik.-oktatta ki a szőkeséget Harry.
Én nem mondtam semmit csak nevettem a szóváltásukon. A zabpelyheket akartam betenni a szekrénybe,mikor csöngettek. Liam már állni akart fel,de leintettem.
-Majd megyek én,egyél nyugodtan.-nyomtam vissza a székre,majd elindultam ajtót nyitni.
Ahogy kinyitottam csak a postás mosolygós arcával találtam szembe magam.
-Jó napot. Ashley Roberts-hez van szerencsém?-kérdezte a 60-as éveiben járó bácsi.
-Jó napot. Igen én vagyok.-mosolyogtam rá.
-Egy levelet hoztam magának.-nyújtotta át nekem a fehér borítékot.-Itt írja alá kérem.-mutatott egy papírra,amivel a munka helyén tudja bizonyítani,hogy átadta nekem a levelet. 
Aláírtam a tollat pedig visszaadtam neki.
-Köszönöm szépen,viszlát.-köszöntem el tőle.
-Viszlát Kis asszony,további szép napot.-mosolygott kedvesen.
-Köszönöm,magának is.-viszonoztam a gesztusát.
Nem tudom ki küldhette ezt a levelet,mert a szüleimmel,Dina-val meg Jason-nel is telefonon szoktam beszélni,mással meg nagyon nem tartom a kapcsolatot. Levelezni meg amúgy sem szoktam senkivel.
-Ki volt az?-kiabált ki a konyhából Zayn.
-Csak a postás.-adtam meg neki a választ,majd leültem a kanapéra és kinyitottam a borítékot.

Kedves Ashley!

A nevem Diana Picket és hatalmas One Direction rajongó. 16 éves vagyok és ahogy megláttalak Zayn-el az újságban egyből megszerettek,de legjobban akkor,amikor a fiúk twitcam-on bemutattak téged és hallottam a hangod és közelebbről is láthattalak. 
Rettentő kedves és aranyos lány vagy és szinte az egyik példaképemnek tekintelek. Te nem olyan lány vagy aki csak a hírnév és csillogás miatt van a fiúkkal,hanem mert a valódi énjüket szereted és nem a sztár oldalukat,ahogy ezt te is elmondta a rajongóknak twitteren. 
Megmondom őszintén nagyon örültem,hogy Perrie és Zayn szét mentek,mert nem szeretem az a lányt. Túl beképzel a hírnév pedig elvette az eszét és már nem  tudja,hogy mit kezdjen magával. 
Te vagy a megfelelő lány,aki Zayn mellé való,mert a kedvességeddel és mosolyoddal elkápráztatsz mindenkit és ezt nem csak én gondolom így,hanem még sokan mások az 1D rajongók közül. Nem tudom voltál-e,azóta twitteren vagy facebookon,amióta megismerkedtél a fiúkkal,de már most vannak rajongó táboraid és a legtöbben azt akarják,hogy összejöjjetek Zayn-el. 
Ha lehet visszakövetnél twitteren,mert nagyon boldoggá tennél vele és ha lehet a fiúknak is megmondanád,hogy kövessenek vissza,mert az az egyik legnagyobb álmom. A twitter nevem: @Diana_P
Üzenem Niall-nek,hogy ő a kedvencen és nagyon szeretem,annak ellenére is,hogy személyesen nem ismerem!
Vigyázz magadra és soha ne feledd,hogy egy kivételes lány vagy,aki egy hatalmas nagy szívvel van megáldva!

U.i.: Ezt a rajzot rólad készítettem. Nagyon remélem,hogy tetszik és van hasonlóság közted és megrajzolt kép között.

Puszil: Diana Picket

                                                                      

Rettentő jól estek Diana szavai és nem hittem volna,hogy a rajongók kedvelni fognak egy kicsit is nem,hogy leveleket meg rólam készült rajzokat fognak nekem küldeni. Amit rajzolt egyszerűen mesés. Pontosan ugyan úgy megrajzolta,ahogy valójában kinézek. Nagyon tehetséges lány az már biztos. 
Amióta itt vagyok Londonba tényleg nem mentem fel se twitterre se facebookra,de nem azért mert elfejtettem,ha nem,mert nem szerettem volna a gyűlölködő,fenyegető leveleket olvasni. Nem szeretem,ha az emberek ok nélkül gyaláznak,ezért inkább egyik oldalra sem mentem fel,ezzel is elkerültem a gondokat. De Diana levele után muszáj leszek felmenni,mert kérését teljesítve visszakövetem. Nem hiszem,hogy annyira lázadoznának a Directionerek,mert ahogy a lány a levélben is leírta kedvelnek és nem beszélnek rólam gyűlölködve,ami megnyugtató.
-Mi a baj Ashley? Miért ülsz itt egyedül?-kérdezte Zayn,majd leült mellém és egyből átkarolta a derekam,amitől a pillangóim abban a pillanatban beindultak és minden áron kiakartak jönni a hasamból.
-Nincs semmi bajom.-mosolyogtam rá.-Olvasd el ezt.-nyújtottam át neki a levelet.
Elvette a levelet és végig mosolyogva,olykor nevetve olvasta. A rajzot a kezébe vette és a fejem mellé tartotta és új vizsgálta meg,hogy hasonlít-e rám.
-Ugye,megmondtam,hogy a rajongóink is imádni fognak téged és nem kell félned? Diana-t pedig mind az öten visszafogjuk követni a kézügyessége,pedig nem semmi. Pont úgy lerajzolt,ahogy valójában kinézel.-mosolygott és megsimogatta az arcom.
-Köszönöm.-bújtam mellkasához.
-Micsodát?-kérdezte meglepődve,miközben kezeit körém fonta.
-Hogy visszakövetitek Diana-t.-mormoltam a mellkasába.
-Nincs mit.-simított végig a hátamon,amitől kirázott a hideg.
-Valami baj van Kis hercegnő?-kérdezte a hátunk mögül Harry.
-Nem,nincs semmi bajom.-emeltem fel a fejemet Zayn mellkasáról.
A többi fiúnak is megmutattam a levelet meg a rajzot és ők is mondták,hogy minden képen visszakövetik Diana-t,Niall meg dagadó mellkassal olvasta el,hogy a lánynak ő a kedvence. Amit meg Perrie-ről leírt mindannyian jót nevettek rajta.
A délután folyamán nem csináltunk semmi különöset csak beszélgettünk,TV-ünk meg beszélgettünk skype-on Jason-nel és Dina-val. Nekem több idő a főzéssel meg sütéssel ment el. Mivel ebédre találtak maguknak ennivalót csak vacsorára főztem. Közös megegyezés alapján rántott hús,sült krumpli volt a vacsora,desszertnek pedig sütöttem nekik szőlős krémest.
Niall azt mondta,hogy úgy jól lakott,hogy reggelig nem eszik semmit,de ez csak addig tartott amíg kimondta,mert félóra múlva két nagy szendviccsel ült le a TV elé.
Már lehet vagy 10 óra,de mi még mindig a TV-t bámuljuk bár mindannyionknak majd leragad a szeme és valami öldöklős filmet nézünk,aminek se eleje se hátulja.
-Na jól van srácok én megyek fürödni utána meg aludni,mert ülve elalszok.-jelentettem ki,majd mindenkitől elköszöntem és felballagtam a szobámba.
Ahogy a szobámba értem egyből megcéloztam a fürdőszobát. Felüdülés volt a meleg kádba beleülni és elmerülni a habok között. A szokásos kókusz illatú tusfürdőmmel letisztítottam magam és a hajamat is megmostam. Ültem volna még egy darabig a kádban,de már a víz is kihűlt és a bőröm is rendesen kiázott,mert vagy egy órát biztos ültem a meleg vízben.
Megtörölköztem,felvettem a mackós pizsamámat és a hajamat is megszárítottam. Ahogy kiléptem a fürdőszobából a szoba ajtó felé vettem az irányt,hogy megnézzem,hogy a fiúk is lefeküdtek-e már. Ahogy kinéztem nem látta se merre lámpának a fényét és hangokat sem hallottam. Megnyugodva,hogy már a fiúk is alszanak és nem áll fent az a veszély,hogy felgyújtsák a házat vagy hasonló dolgokat művelnének,pihe-puha ágyikóm felé vetem az irányt.
Mély álomba merülve az álmok mezején járkálva álmodtam,mikor egy hatalmas nagy csattanásra kipattant a szemem és az ijedségtől összehúztam magam. Az éjjeli szekrényen elhelyezkedő telefonomért nyúltam,hogy megnézzem hány óra. 2:25 percet mutatott,majd mikor elsötétült a képernyő visszatettem a helyére. Soha nem szerettem a viharokat,ahogy ez 20  éves koromra sem változott meg. Az ablakon hangosan hallatszott az eső kopogása a tomboló szél és az az átkozott mennydörgés. Még egy óriásit dörrent,amitől még a szememet is összeszorítottam és ijedtemben ülőhelyzetbe pattantam fel.

Nem bírtam tovább egyedül maradni ilyenkor,ezért felkeltem az ágyból és az ajtóhoz indultam. Halkan kinyitottam majd futva még is halkan célba vettem Zayn szobáját. Óvatosan kinyitottam az ajtót,majd becsuktam és oda sétáltam az ágyához. Nem tudom,hogy bír valaki ilyen mélyen aludni,hogy még ezt sem hallja meg. Erre még Jason is felkelne,pedig ő is olyan,hogy a legnagyobb zajra sem kel fel. 
Hason fekve és aranyosan szuszogva aludt. 
-Zayn.-szólítottam meg halkan,de semmi reakció.
-Zayn! Kelj fel!-szóltam neki hangosabban és egy kicsit megráztam,amivel elértem a célom és felkelt.
-Hm?-emelte fel a fejét kómásan.
-Itt aludhatok nálad? Utálom a viharokat.-mondtam neki egyik lábamról a másikra téve a súlyom.
-Gyere.-emelte fel a takarót.
-Köszönöm.-bújtam be mellé és hátat fordítottam neki.
-Nincs mit.-dörmögte rekedt hangon és szorosan hozzám bújt,egyik kezét meg átfonta a derekam körül.
Már majd nem aludtam,mikor ismét meghallottam a hangját.
-Szeretlek Ashley.-mondta és egy puszit nyomott a fejemre.
Szerintem azt hitte,hogy már alszok és azért mondta,de most nem agyalok ezen,mert túl fáradt vagyok. Majd holnap mindent megbeszélünk. Most,hogy így belegondolok még jól is jött ez a vihar,mert legalább itt lehetek mellette és vele alhatok.

8.rész A békülés

Sziasztok Manók! :) Megérkeztem a 8.résszel is. Kinek hogy telt a hete? Nekem mondhatni jól és elég hamar eltelt,amit egy cseppet sem bánok. Remélem mindannyian jól vagyok,éltek és virultok! :) Ha olvassátok a részt ne lepődjetek meg lesz benne egy kisebb,nagyobb ugrás az időben,mert én a részeket írtam,írtam és írtam,de azt nem vettem észre,hogy a 7. részben még mindig az első napnál tartok. Most már minden napot leírok elejétől a végéig és megpróbálok unalmas helyett érdekes és izgalmas részekkel előrukkolni! :) Nagyon boldog vagyok,mert látom,hogy napról napra egyre többen néznek be a blogomba és ez iszonyatosan boldoggá tesz,mert ez is ad nekem egy fajta biztatást arra,hogy írjam tovább a képzelet világom szüleményét,mert van akit érdekel. Viszont az nagyon elszomorít,hogy a feliratkozóim száma nem nő és kommenteket sem kapok! :( Köszönöm nektek,hogy velem vagyok és olvassátok a történetet még ha nem is komiztok,feliratkoztok. Remélem ezzel a résszel is meglesztek elégedve. Szépen kérlek titeket értékeljetek,komizzatok vagy iratkozzatok fel,mert ezzel rettentő boldoggá tennétek! :) Jó olvasást nektek az iskolában pedig oda figyelni helyettem is ha már én nem szoktam! Nekem pedig ebben az évben kellene a legjobban,mivel nyolcadikos vagyok és ha szeretnék tovább tanulni,akkor sikeresen kellene felvételiznem is! :D
                  

                        Sok-sok puszi: Fanny 

                                                                     **Ashley Roberts**

Már egy hete itt vagyok a fiúknál,de még mindig nem találtam házat,amit nagyon röstellek,mert nem terveztem ilyen hosszúra a náluk létet még ha mindig mondják is,hogy hagyjam a fenébe a keresgetést,addig marathatok náluk ameddig akarok. Lehet,hogy ők így gondolják,de én valahogy nem igazán. Nem szeretek másoknál sokáig maradni,mert tudom,hogy ha nem is mondják,hogy útba vagyok akkor is valahogy az érzem,hogy a nyakukon lógok. Jason-nél és Dina-nál sem maradtam soha 2 napnál tovább,mert nekik ott van a család és szerintem a szülők és a testvérek fontosabbak,mint hogy engem szórakoztassanak,ha éppen rám jön,hogy unatkozok. Valahogy nem bírom megérteni Di-t és Jason-t. Én lennék a legboldogabb ember,ha csak fele annyi időt lennének velem a szüleim,mint velük a sajátjuk,de ők csak úgy sec pec ide költöznek Londonba. Jó elhiszem,hogy nem szeretik New York-ot,ahogy én sem,de nekem volt okom eljönni,míg nekik az élet még ott a nyüzsgő nagyvárosban is móka és kacagás.
Amióta itt vagyok az 1D házban a napjaim felét annak szentelem,hogy házak után keresgélek. Annyit böngészem az internetet és az újságokat,hogy sokszor már a betűk is összefolynak olvasás közben. A fiúk próbáltak segíteni,de nem sok sikerrel,mivel nekik nem gyere be az egy helyben ülés és a csöndben maradva olvasás,ezért 1 óra hosszas ön kínzás után feladták a keresést. Több olyan házat is találtam,ami elnyerte a tetszésem és elmentem megnézni a srácokkal,mivel a turné után kaptak 3 hét pihenőt és minden hova elkísérnek azzal a címszóval,hogy "idejük,mint a tenger". Mikor a számomra tetszetős házakat élőben is megnéztem egyből nem is volt olyan tetszetős. Kívülről lehet,hogy szépen néz ki,de belülről inkább hagyjuk. Szóval egy hét elteltével még mindig ott tartok,hogy sehol.
Ez alatt az egy hét alatt nagyon szoros kapcsolatba kerültem a fiúkkal,főleg Niall-el. Ha valamelyikőjüknek volt valami dolog ami a szívét nyomta lehetett az jó vagy rossz dolog általában hozzám jöttek kiönteni a szívüket. Nem tudom idáig,ha gondjaik voltak és nem tudták felhívni a szüleiket segítséget vagy tanácsot kérni kihez mentek,de nagyon örültem,hogy megbíznak bennem és elmondják vagy segítséget kérnek személyes dolgokba. Niall szerint számára én vagyok a legmegfelelőbb ember,akinek elmondhat mindent,mert feltétel nélkül megbízik bennem. Mikor ezt elmondta nekem a szőke has pók annyira jól esett,hogy nem tudtam mit mondani helyette csak jól megszorongattam és megpuszilgattam aranyos pofiját. Mindegyik fiúra úgy tekintek,mint ha ők lennének a nem létező testvéreim,kivéve egyet. Az nem más,mint Zayn. Ahogy telnek a napok én úgy szeretek bele egyre jobban. Ténylegesen is rá kell jönnöm,hogy olyan fiú,mint ő a világon nincs még egy. Hatalmas szíve van és ez már első pillantásra látszik. Nagyon sokat szoktunk esténként beszélgetni és mikor a szüleiről és testvéreiről beszél olyan,mint ha egy mesét mondana nekem. Elképzelem amiket mond és amikor vicces sztorikat mesél a húgairól és a nővéréről és azt elképzelem,azokon rettentő jókat szoktam nevetni vele egyetemben. Olyan örömmel és szeretettel mesél a családjáról,hogy a szavai a szívemig hatolnak. Elbírom képzeli,hogy egy ilyen fiúnak,mint Zayn,akinek a családja a világ közepe mennyire nehéz lehet,hogy távol vannak tőle. Ez nem csak róla mondható el,hanem a többiekről is. Sokszor hallottam,mikor elmentem Harry ajtaja előtt,hogy az anyukájával beszélget telefonon és milyen kedves és szív melengető dolgokat mondott neki. A fiúk elmondása szerint Harry a legérzékenyebb és törékenyebb köztük és az édesanyjával minden nap szokott beszélni telefonon,mert neki hiányzik a legjobban a családja. 
Bevallom,hogy volt mikor hallgatóztam,amikor valamelyikük a szüleivel beszélt telefonon,mert kimondhatatlan érzés volt azokat a szavakat hallani tőlük,amit az édesanyjuknak mondtak. Lehet hogy másnak már megszokottak ezek a dolgok,de nekem nem. Én nem szoktam percekig köszöngetni az anyukámtól olyan savakat mondva,hogy "Szeretlek" vagy hogy "Hiányzol" csak annyit mondunk egymásnak,hogy "Szia" és bonjuk a vonalat és napokig érjem be ezzel.
Úgy,ahogy a fiúkkal is úgy Dani-val és El-el is nagyon szoros kapcsolat alakult ki köztünk. A vásárlás óta többször is elmentünk csajos napot tartani,amit nagyon élveztem. Komolyan mondom,ha ez a két csajszi nem lenne ki kéne őket találni. Olyan dolgokat szoktak csinálni,amit első látásra ki nem néznél belőlük. Megmondom őszintén soha az életbe nem gondoltam volna,hogy Danielle tud főzni. Pedig igen is tud,méghozzá nem is akármilyen ételeket. Nagyon gyorsan,de annál finomabb kajákat tud csinálni. Elmesélte nekem,hogy amióta Niall megtudta,hogy tud főzni,azóta mindig azzal nyaggatja,hogy csináljon neki valami finomat. Akkor én is kössem fel a a gatyát,mert én is tudok sok mindet főzni,ami nem csoda mivel,ha egyedül él az ember muszáj feltalálnia magát és megtanulnia főzni. Eleanor olyan sütiket kreál,hogy az ember nem bír betelni velük. Azt hinné az ember,hogy csak a vásárlás és a sminkelés érdekli őket,de ez nem így van. Minden érdekli őket és szeretnek is új dolgokat kipróbálni.
Tudni kell rólam,hogy nagyon sokáig szoktam aludni csak akkor kelek fel korán,ha valami fontos dolgom van. Mások 11 órakor már a fél napi teendőiket elvégezték én meg még csak akkor fordulok a másik oldalamra. Amióta itt vagyok a fiúknál a sokáig szundizás,valahogy soha nem jön össze,mert Louis-ka reggel 7-kor célpontba vesz és addig nem hagy békén,amíg ki nem kelek az ágyból. Neki nem elég,ha fent vagyok még az ágyból is ki kell szállni,hogy megnyugodjon biztos nem fogok vissza aludni. Egy dolog boldogít ilyenkor,hogy ezt nem csak velem csinálja,ha nem a többiekkel is. Zayn-t szokta a legmorbidabban felkelteni,mert a Malik fiúcska olyan mélyen alszik,hogy azt sem hallja meg ha Louis fa kanállal a kezében püföl egy edényt. Ilyenkor a répa fiú már úgy felidegeli magát,hogy fogja Zayn haj zseléit és tubusonként mindből kinyomja a mosdó kagylóba és mint aki jól végezte dolgát ki megy a szobából és lemegy reggelizni. Mikor az áldozat fel kell és meglátja,hogy az imádott zseléjeivel mit művelt Tomlinson,na akkor aztán van baj.
Természetes Dina-ról és Jason-ről sem feledkeztem meg. Minden nap beszélek velük telefonon vagy skype-on. Inkább az internetes beszélgetést szoktam választani,mert úgy legalább láthatom őket. Rettentően hiányoznak és elmondásuk szerint én is nekik. Ők ketten olyanok nekem,mint a testvéreim. Mindig mellettem voltak és segítettek,amit soha nem tudok nekik meghálálni. Ha valami gondom,bajom volt ők egy szóra jöttek és segítettek,amiben csak tudtak. 
Úgy be vannak zsongva,mint az 5 éves gyerekek. Mikor beszélek velük nem az az első kérdésük,hogy "mi újság veled?" ha nem,hogy "találtál már házat?". Annyira várják a költözést,mint a karácsonyi ajándékot,de ha én nem jöttem volna Londonba,akkor nekik eszükbe sem jutott volna,hogy ide jöjjenek. Kicsit NAGYON bolondok,de mindenki így szereti őket,ahogy én is.
Ma sem lesz sokáig alvás,de most kivételesen nem Lou miatt,ha nem mert már teljesen hozzászoktam a korán keléshez és magamtól ébredek fel. Az éjjeli szekrényen díszelgő órára nézek,ami fél 7-et mutat. Szerintem ma még diló barátomnál is korábban keltem,mert ha már fent lenne,akkor nem lenne ilyen csönd. Megpróbálok még egy kicsit pihenni,de nem megy. Forgolódok össze-vissza nem lelem a helyem. Hirtelen ötlettől vezérelve kipattanok az ágyból és a mackós pizsama felsőmre felkapom a pulóveremet és kimegyek az erkélyre. Nagyon szeretek itt kint lenni és csak nézelődni. Ahogy kilépek az erkély ajtón megcsap a hideg levegő,ami nagyon jól esik így kora reggel.
Lassan november végét tapossuk és napról-napra egyre hidegebb van. Nekem a kedvenc évszakom a nyár,de szerintem a legszebb évszak az ősz. Ilyenkor imádok parkokban sétálni és nézni a színes,néhol még zöld fákat a játszótéren játszó gyerekeket és nyugodtan sétálgató néniket és bácsikat. Az őszben azt szeretem nagyon,hogy minden olyan nyugodt és csendes. A nap nem süt olyan erősen csak halványan és ilyenkor még a hatalmas New York is csendesebb és nyugodtabbnak tűnik. Itt Londonban még nem volt alkalmam elmenni parkokba sétálni,pedig sok mindenkitől hallottam,hogy milyen hatalmas és szép parkok vannak itt. 
Egyből célba veszem az én kis törzs helyemet az aranyos kis fehér széket,majd leülök és egyből gondolataimba merülve nézem az ébredő várost.
Már egy ideje ülhettem kint,mikor hirtelen meghallottam,hogy csörög a telefonom. Amilyen gyorsan csak tudtam beszaladtam a szobába,hogy elhallgattassam a hangos zenét,mert nem szeretném,ha felkelnének rá a srácok.
A kijelzőn megpillantom,hogy "Anya",amin egy kicsit meglepődök,mert általában két hét elteltével vagy annál később szokott hívni vagy mikor éppen az eszébe jutok.
A telefon hangszóróját befogom,hogy tompítsam a hangos zene hangját és ismét kimegyek az erkélyre,hogy a beszédemmel még véletlen se keltsek fel senkit. Niall szobája van mellettem és neki aztán nagyon jó hallása van és egyből felkelne a zajra,amivel csak magamnak csinálnák rosszat,mert az ír fiú is szeret reggelente nyávogni főleg akkor,ha nem magától kel,ha nem valami miatt. Ezt tapasztalatból mondom,mert már volt részem egy elég erős Horan fajta pofonba.
Nem tudom az előtti este mit csinált,de még Zayn-nél is tovább aludt. A  nappaliban néztük a TV-t lehetett már vagy délután 1 óra,de még mindig nem kelt fel. Nem bírtam elgondolni,hogy mi lelte,mert ő a második,aki a leghamarabb kel fel,ezért elindult az emeletre azon belül a szobájába,hogy felkeltsem a hét alvó manót. Halkan kinyitottam a szobája ajtaját és megláttam hason fekve,félig lefordulva az ágyról,hangosan szuszogva aludni. Halkan lépkedve oda mentem az ágyához és leültem az alvó fiú mellé és elkezdtem simogatni és a nevén szólítani ébresztő gyanánt. Egy ideje még ismételtem a cselekedeteimet,de 10 perc után meguntam és a kelleténél hangosabban mondtam a nevét,amitől úgy megijedt,hogy szépen lepofozott. Én úgy meglepődtem,hogy lefordultam az ágyról ő meg az ijedtségtől szinte belepréselődött a falba,mert mikor felugrott a legközelebbi "búvóhelynek" a falat gondolta. Mikor látta szöszi barátom,hogy én vagyok elkezdett szabadkozni és addig nem hagyott békén,amíg meg nem bocsátottam neki. Amúgy se haragudtam rá csak meglepődtem,de eleget tettem a kérésének és "megbocsátottam" neki. A végén kiderült,hogy azért aludt olyan sokáig,mert előző este zenét írt meg gitározott és hajnal 5-kor aludt el.
A még mindig csörgő telefonommal leültem a fehér székre és felvettem a telefont.
-Szia Anya.-szóltam bele normál hangnemben. Nem szoktam úgy csinálni,mint egy kis gyerek,aki alig várja,hogy beszélhessen az anyukájával és nyávogósan,nyálasan beszél vele. Rettentően haragszom rá is és apára is és ez szerintem eléggé tudtukra szoktam adni,főleg anyának.
-Szia Ashley.-mondta ő is hasonló hangnemben. Soha nem szokta azt mondani,hogy "Kicsim" vagy valahogyan becézni. Az apa szokta csinálni,ami nagyon jól szokott esni,mikor úgy köszön a telefonba,hogy "Szia Csillagom". Apa mindig is jobban alkalmazkodott hozzám,mint anyu. Ő gyakrabban felhívott és jobban érdekelte,hogy mi van velem,de még ennek ellenére ugyan úgy rá is nagyon haragszom,mert 16 éve csinálják ezt velem. Ilyen sok idő elteltével sem kapcsoltak,hogy "Jé,nekünk van egy lányunk és talán többet kellene vele foglalkozni!". Most már nincs is annyira nagy szükségem a figyelmükre,mert már felnőtt vagyok,de mikor jóval kisebb voltam nem kellett volna ilyen módon lelkileg teljesen összetörniük.
-Mi újság,hogy vagytok?-kérdeztem egy kicsit több lelkesedéssel,mert csak az anyám és nem beszélhetek így vele.
-Jól vagyunk. Megy a munka ezerrel. Te hogy vagy?
-Én is jól vagyok,de még mindig nem találtam házat.-mondtam neki,mert azért az csak érdekli,hogy a fejem fölött van-e fedél.
-De ha még nem találtál házat,akkor most kinél vagy?-kérdezte a kelleténél hangosabban. Úgy néz ki csak érdekli egy kicsit is,hogy mi van velem.
-Össze barátkoztam egy fiúval és most a barátai és az ő házában lakom,amíg nem találok saját házat.-vázoltam fel neki a helyzetet.
-Jól van,de ésszel és viselkedjél normálisan.-mondta,mint egy példamutató szülő. 
-Rendben.-adtam tudtára röviden,hogy megértettem.
-Nekem most már mennem kell,de itt van mellettem apád oda adom neki a telefont. Szia Ashley.-köszönt el anyu.
-Oké,szia Anya.-köszöntem el tőle. Amit most beszéltem vele az rekord időnek számít meg az is,hogy megkérdezte hogy vagyok és ezt a beszélgetést tudjam be 2 hétre.
                                                                      

-Szia Kicsim.-köszönt kedvesen apa.
-Szia Apa. Mi újság legalább te mesélj valamit,ha anyu nem mondd semmit.-mondtam neki én is kedvesen és hogy hallom apám hangját megmosolyogtat és jobb kedvem lesz.
-Velünk minden rendben. A munka nagyon sok alig van szabadidőnk,de ne én meséljek,hanem te. Milyen London?-kérdezte és biztos voltam benne,hogy mosolyog.
-Nagyon szép és minden teljesen más,mint New York-ban. Az elején hozzá kellett szoknom,hogy itt nagyon sokat esik az eső meg hidegebb van,de ezt eltekintve minden nagyon tetszik és nem bántam meg,hogy ide költöztem.
-Ennek örülök Angyalom. Ha van valami gond vagy valamire szükséged van tudod,hogy engem bármikor hívhatsz neked soha nem lesz olyan,hogy nem veszem fel. 
-Tudom Apa és köszönöm. Tudom,hogy te mindig itt leszel mellettem.-mondtam szomorúan,mert akár mennyire haragszom rá nagyon hiányoznak és annak ellenére,hogy anyu ilyen velem még ő is.
-Figyelj Drágám. Tudom,hogy miken kell keresztül menned miattunk és rettentően haragszom magamra,amiért nem foglalkozunk veled annyit amennyit kellene és az életed főbb részeiben nem voltunk melletted,de megígérem,hogy minden megfog változni és nem a munkával fogok foglalkozni,hanem veled,mert te vagy nekem a legfontosabb. Minden nap eszembe jut,hogy mikor kicsi voltál mennyire szerettünk mind a ketten a közeli parkba járni és milyen jókat játszottunk és milyen jó és szoros apa-lánya kapcsolat volt közöttünk. Az a baj,hogy csak volt,de ez mostantól nem lesz így,mert mindent megteszek,hogy olyan legyen a kapcsolat köztünk,mint régen. Tudom ez nem mentség semmire,de azt is tudom,hogy rettentő rossz szülők voltunk az elmúlt 16 évben. Amikor jönnünk kell vissza dolgozni a szívem szakad meg amiért ott kell hagyjalak,de nekem mindig te voltál és maradsz is az életemben a legfontosabb,mert te vagy az én gyönyörű és pótolhatatlan kis lányom. Ha nem is tudom mindet,de a legtöbb dolgot befogjuk együtt pótolni és minden olyan lesz mint régen, megígérem. Anyád nem úgy alkalmazkodik hozzád,ahogy kellene és ezzel rettentően fel tud bosszantani. A lánya vagy és nem kéne átnézni-e rajtad. Mikor megtudtam,hogy anyád terhes veled én voltam a legboldogabb ember a világon és ez most is így van,mert olyan lányom van,mint te. Gyönyörű,kedves és hatalmas szíved van,amit ki is mutatsz az embereknek. Rettentő büszke vagyok rád Kicsim. El sem tudod hinni,hogy mennyire. 
Mikor apa elmondta ezeket a dolgokat a szívem szakadt meg és a sírástól meg sem bírtam szólalni. Az egész testemben hatalmas szorító érzést éreztem és olyan nagy boldogságot és szeretet,hogy azt szavakkal nem lehet elmondani. Iszonyatosan jól esett amiket mondott. Minden egyes szavát elhittem,mert tudom,hogy soha nem hazudna nekem és eddig sem hazudott egyszer sem. Hatalmas késztetést éreztem,hogy most azonnal megöleljem és a végtelenségig a karjai között maradni. Nekem ő a példaképem és felnézek rá,mert egy fantasztikus ember és hatalmas szeretet lakozik benne,amit mindig is tudtam. 
-Nagyon szeretlek ugye tudod?-kérdeztem rekedten két szipogás között.
-Én is nagyon szeretlek Csillagom és nagyon szépen kérlek bocsáss meg nekem mindenért.-mondta ő is szipogva. 
-Apa nincs,amiért meg kellene bocsájtanom neked. Te úgy ahogy mellettem voltál mindig és ez nekem bőven elég. Igaz jobban telefonon tartjuk a kapcsolatot,de legalább hallom a hangod,ami a semminél is jobb. Anyára haragszom nagyon,mert ő úgy csinálja,mint ha nem is léteznék,éli világát és majd ha eszébe jutok felhív,beszélünk két szót és ennyi.-mondtam neki még mindig szipogva.
-Elhiszem Kicsim,hogy milyen rossz egyedül,de amint haza tudok menni,haza megyek és többet vissza se jövök. Tudom hamarabb is eszembe juthatott volna,de neked kerestem a pénzt,hogy mindenben tudjak neked akár anyagilag,akár máshogy segíteni. Mindig mindent miattad teszek úgy ahogy. A pénztárcámba van egy kép,amin ketten vagyunk azt már te is láttad. Mikor arra a képre ránézek nem adom fel csinálom tovább,mert neked akarok jót.-mondta ő is szipogva.
-Köszönöm. Ugye nem sírsz?-kérdeztem meg tőle mosolyogva,amit nem látott,de a hangomon biztos észre vette.
-De igen. Látod Kis asszony miket hozol ki belőlem. Én soha nem szoktam sírni,de te még is megtudsz ríkatni. Férfi létemre pedig nem szabadna.-mondta nevetve.
-Nem kell mindig erősnek mutatnod magad. Te is érző lény vagy egy hatalmas szívem megáldva. Ne szégyellj sírni csak azok sírnak,kik erősek.-világosítottam fel drága apukámat.
-Értettem.-nevetett.-Mennem kell Drágám ne haragudj és ne feledd,amit mondtam. Hamarosan hívlak,ígérem. Nagyon szeretlek Kis lányom.-köszönt el.
-Rendben,szia Apa. Én is nagyon szeretlek és vigyázz magadra.
-Tudod én mindig vigyázok. Inkább én mondhatom ezt neked,mert te vagy szelekótya.
-Én is vigyázok magamra. Szia Apa.-mondtam neki nevetve.
-Szia Kicsim.-köszönt el és már csak a telefon sípolását hallottam.
Ahogy letettem a telefont apu szavai játszódtak vissza a fejembe és a mosolyt nem lehet letörölni az arcomról,mert hála az égnek apuval rendeződtek a dolgok és minden rendben köztünk.
Kicsi koromba nagyon sokat voltunk együtt és mindig játszottunk egy jót vagy otthon vagy a játszótéren. Az a hely volt a törzs helyünk,mint nekem a fiúk házában a fehér kis szék,amin most is ülök. Rengeteg emlék szokott a fejemben kavarogni,mikor egyedül vagyok. Sokszor ezek az emlékek megsirattak,mert elgondolkodtam és rá jöttem,hogy egyedül vagyok.
Most per pillanat olyan emlék jutott az eszembe,amit soha nem fogok elfelejteni. Másnak egy kis sztorinak tűnik,de nekem igen is nagy dolog.

*Visszaemlékezés*

4 éves voltam alig tudtam még valamit a világból. Egy ilyen idős kis lány nem úgy fogja fel a dolgokat,mint egy 10 éves,de éreztem,hogy valami fog történni.
A nappaliban hason fekve néztem a kedvenc mesémet mellettem pedig apukám volt elnyúlva. Minden este együtt néztük meg azt a mesét. Sokszor eljátszotta nekem a szereplőket viccelődve,amiken jókat nevettem. Már elég késő volt,ezért kikapcsolta a TV-t és elindultunk a rózsaszín birodalmamba,mert holnap óvoda.
Mikor oda értünk,kinyitotta előttem a szobám ajtaját és előre engedett. Én egyből az ágyamra ugrottam és befészkeltem magam a jó puha takaróm közé és magamhoz szorítottam a "Brumi" nevezetű macimat és vártam,hogy apa,mint minden este egy nagy jó éjt puszival búcsúzzon el.
-Látom nagyon szereted az a macit.-ült le az ágyam szélére és megsimogatta az arcomat.
-Igen,mert tőled kaptam mikor megszülettem és ha ő velem van olyan,mint ha te is velem lennél.-mondtam neki mosolyogva és megfogtam a kezét.
-Nagyon szeretlek Tündérkém.-puszilta meg a fejem búbját.
-Én is téged Apa.-ültem fel és jó szorosan hozzá bújtam.
-Jól van Hercegnőm most már feküdj le,mert reggel nem fogsz tudni felkelni és egész nap durci leszel.-mondta nevetve,majd felállt az ágyamról.
-Az igaz.-nevettem én is.
Még egy puszit kaptam tőle és elindult az ajtó felé.
-Álmodj szépeket Kicsim.-mondta még mielőtt kiment volna.
-Te is.-mosolyogtam rá és belebújtattam az arcomat a macimba.
Az ajtó lassan becsukódott és pedig mély álomba merültem.
Reggel a nevelőnőm,Margaret jött be ébreszteni. Nagyon szeretem,mert olyan mint a nagyim és nagyon kedves velem. Jókat szoktunk játszani és fincsi sütiket tud csinálni.
-Jó reggelt Angyalom. Ébresztő vár az ovi.-mondta boldogan és elhúzta a függönyt,ami nem volt jó ötlet,mert nagyon bántotta a szememet a fény.
Mikor már a fény sem akadályozott,kipattantam az ágyból és oda szaladtam hozzá és egy nagy puszit nyomtam az arcára,amit már biztos vár,mert előre lehajolt,hogy elérjem. Nem magas,inkább alacsonynak mondható,de én még csak 4 éves vagyok és egyben kicsi is még hozzá képest is.
-Azt hittem már nem is kapok puszit.-mondta és ő is jól megpuszilgatott.
-De pedig kapsz.-nevettem.-Merre van apa?-kérdeztem meg tőle. 
Az arca hirtelen elkomorult és a szeme se csillogott olyan boldogan,mint a kérdésem előtt. 
-Figyelj Kicsim,gyere ülj le ide egy kicsit.-fogta meg a kezem és az ágyam felé húzott.
-Mi történt Dadus?-kérdeztem meg tőle. Amióta itt lakik nálunk azóta így hívom.
-A szüleidnek el kellett menniük messzire,de ne aggódj hamarosan vissza jönnek meg lásd. Pár hónap és már itt is lesznek.-mondta egy erőltetett mosoly kíséretében.
-De miért nem köszöntek el tőlem? Apa az este azt mondta,hogy szeret. Akkor ezek szerint még sem?-kérdeztem meg a szememből pedig hullottak a krokodil könnyek.
-Dehogy nem szeret. Mind a ketten nagyon szeretnek,de a munkájuk miatt muszáj volt elutazniuk.-mondta a dadusom.
4 évesen nem sok mindent fogtam fel,a legtöbb dolgot elbohóckodtam,de azt megértettem,hogy a szüleim elmentek és el sem köszöntek. A plüss mackómat magamhoz szorítottam,engem pedig Margaret szorított magához és próbált nyugtatni. A könnyeim pedig szüntelenül áztatták az arcomat és csak egy dolog kavargott a fejemben,hogy a szüleim itt hagytak.

*Visszaemlékezés vége*



                              **Zayn Malik**

Reggel elég korán keltem,ami nálam nagy szó,mert szeretek sokáig aludni. A telefonomat elvettem az ágyam melletti éjjeli szekrényről,hogy megnézzem mennyi az idő. Az óra kereken 8 órát mutatott. Még magamon is meglepődtem,mert szerintem ilyen korán magamtól még soha nem keltem fel.
Nagy nehezem kikeltem az ágyból és elvánszorogtam a fürdőig,mert ha már felkeltem,akkor elvégzem a reggeli dolgaimat meg felöltözök. A tükörbe megláttam magam,de elkönyveltem magamba,hogy rossz ötlet volt,mert nem vagyok valami szép látvány. A hajam össze-vissza áll az arcom nyúzott az életkedvem pedig a nullát tapossa.
Fél óra alatt belövöm a hajam,megmosdok,fogat mosok már csak az öltözködés van hátra. Nem veszek fel semmi extrát csak egy fekete melegítőt,fehér pólót meg egy szürke pulóvert,úgy se megyünk ma sehova.
Ahogy kilépek a szobámból minden fele csönd van szinte még a légy szümmögését is lehetne hallani. Ahogy elindulok Ashley szobája felé ott már lehet hallani hangokat. Ezek szerint már fent van,mert nem hinném,hogy Niall-től jön,mert még ő sem szokott ilyen korán felkelni. Louis szerintem őt is hozzászoktatta a korán keléshez,mert már az első nap megtudtuk,hogy szeret sokáig aludni ő is,de Tomlinson őt sem kímélte meg és előszeretettel kínozta reggelenként.
Már egy hete itt van nálunk én pedig lassan már nem tudok parancsolni az érzéseimnek,mert minden percben egyre jobban szeretem. Mindig oda figyel ránk,reggelit csinál,akármi problémánk van meghallgat minket. Mind annyian nagyon örülünk,hogy itt van és egyikünk sem akarja,hogy elmenjen innen,de hamarosan elfog,mert nagyon keresi a házakat,aminek én örülök a legkevésbé. Ha elköltözik nem láthatom minden nap nem beszélgethetek vele amikor akarok,de legfőképp ő maga fog a legjobban hiányozni. Nagyon sokat szoktunk beszélgetni és szinte már mindent tudunk egymásról. A családomnak is meséltem már róla és mind annyian,minél hamarabb megakarják ismerni,főleg Safaa és Doniya. Küldtem nekik képet róla és el vannak képedve,hogy milyen gyönyörű. Mikor mondták nem mondtak vele újat,mert rég rájöttem,hogy milyen szép és kivételes lány.
Mikor oda értem az ajtaja elé tétováztam,hogy be kopogjak vagy ne,de végül inkább bekopogtam. Az ajtó mögül hallottam,hogy halkan kiszól,hogy bemehetek.
Az ajtót óvatosan kinyitottam és megláttam,hogy az ágyát csinálja és már ő is fel van öltözve.
-Szia.-mosolygott rám aranyosan. Ezekkel a pici megmozdulásával is belém folytja a szót a hasam meg hirtelen görcsbe rándul.
-Szia.-mosolyogtam vissza rá és beljebb mentem.
-Gyere nyugodtan ülj le. Látom téged is rászoktatott a korán kelésre Louis.-nevetett fel halkan.
-Igen,de úgy látom téged is.
-Jó hatással van rám is,mert fél 7 óta fent vagyok.-mondta miközben leült mellém az ágyra.
-Mi ez a nagy jókedv? A mosolyt le se lehetne mosni az arcodról.-löktem meg játékosan a vállát.
Nem tudom,hogy jót álmodott vagy valami fontosabb dolog miatt ilyen boldog,de azt tudom,hogy örülök mikor mosolyogni és boldogan csillogó hatalmas barna szemeit látom és nem azt,hogy sír. Igaz amióta itt van nálunk egyszer sem sírt,de mikor a szállodában eléggé rájött nagyon sajnáltam és elkönyveltem magamban,hogy soha többé nem akarom úgy látni és mindent megteszek,hogy mindig mosolyogni lássam.

7.rész THE AND ZERRIE

Halihó Manók! :) Tádám,itt lennék a 7. résszel is. Közületek,akik 4-ig maradtok iskolába,hogy bírjátok? Én is addig szoktam maradni,de nem olyan vészes. Hamar eltelik az idő a sok hülyéskedéssel,mert mi általában azt csináljuk,mint hogy tanulunk,de szerintem nem csak mi csináljuk így! :D A mi iskolánkba szinte minden évben jönnek új tanárok,ahogy ebben az évben is. Az egyik új tanárunk töriből van és mivel még nem tudja,hogy hívnak minket mondta,hogy írjuk ki a nevünket egy cetlire,mert úgy könnyebben megjegyzi,hogy mi a nevünk. A legjobb barátnőmmel,Dorinával teljesen más nevet írtunk ki. Az ő neve Erzsi lett az enyém meg Jutka. Ezeken a neveken szólított fel minket,de mi már úgy nevettünk,hogy fájt a hasunk! :D A végén elmondtuk neki mi a rendes nevünk és ő is csak nevetett rajta,de szerintem azon,hogy milyen bolondok vagyunk. Nekünk olyan jó iskolánk van,hogy még angol tanárunk sincs. Hogy menjen ki így az ember Londonba,ha nem is tudja tanulni a nyelvet?! Jól van most már leállok a beszélőkémmel,nem untatlak titeket! :) Ha szeretnétek velem beszélgetni nyugodtan kövessetek be twitter-en vagy jelöljetek be facebook-on,az oldalon megtaláljátok,hogy milyen neven keresetek. Bízom benne,hogy ez a rész is tetszeni fog,ahogy reményeim szerint a többi is. Ahogy ígértem megpróbáltam nektek érdekes és hosszú részt hozni,remélem összebírtam hozni. :) Ne felejtsetek el komizni,értékelni vagy feliratkozni,mert nagyon sokat jelentene,ha kapnák néhány kedves szót vagy feliratkozót! Szeretlek titeket!

                    Jó olvasást és sok puszi: Fanny                             

                                                                      **Ashley Roberts**

A fiúk megpróbáltak meg ijeszteni minket,de ez nem jött össze nekik. Én azért sem ijedtem meg,mert New York-ban is próbáltak betörni a házunkba. Az egész házba nem sok helyiséget használtam csak a szobámat,konyhát és a fürdőt. Nem volt olyan nagy mozgás,mint ha valaki lakna benne és emiatt párszor megpróbálták kifosztani a házat. Ilyenkor vagy Dina-hoz vagy Jason-höz mentem,mert a rendőrök átnézték az egész házat,hogy nem tűnt el valami meg az ilyenkor szükséges dolgokat megcsinálták és mondták,ha lehet,akkor máshol töltsem az éjszakát. A szüleimnek sok mindent nem mondtam el,amik velem történtek,mert szerintem nem nagyon érdekli őket,hogy mi van velem. Itt Londonban a többieknek még nem mondtam el ilyen sztorikat,de ha nem muszáj vagy nem kérdezik,akkor nem is fogom.
Visszatérve a fiúk tervéhez Dani-tól és El-től kaptak egy kisebb letolást. Én nem szóltam bele semmibe csak csöndben hallgattam az eseményeket. Végig a fiúkat néztem és olykor-olykor kisebb röhögő görcsöt kaptam a bűnbánó vagy sértődött fejüktől. A letolás abból állt,hogy ha még egyszer  megpróbálnak ilyet csinálni,akkor nagyon megfogják bánni. Én a srácok helyében megfogadnám a lányok szavát,mert mindent kibírok nézni belőlük. Az 5 fiú közül Louis és Liam kapta a legnagyobb fenyítést. A lányok az mondták a két jó madárnak,ha még egyszer csinálnak valami ilyesmit,akkor 2 hétig csak telefonon tartják a kapcsolatot. Mikor ezt a két fiú meghallotta olyan ijedt fejet vágtak,hogy úgy elkezdtem nevetni,hogy kis híján lefordultam a kanapéról. A többiek meg azon nevettek,hogy én milyen jót szórakozok magamban. Louis-nak,mikor leesett,hogy mit mondott Eleanor,egyből elkezdett magyarázni,hogy az egész Liam ötlete volt és hogy vele El ne csinálja ezt,mert most kivételesen ártatlan.
-Ez igaz?-kérdezte meg Dani a tettesnek ki nyilvánított fiútól.
-Igen.-mondta Liam halál nyugodtan.
-Ez most komoly?-kérdeztük egyszerre El-el.
Több mindent olvastam már Liam-ről is és az interneten azt írták,hogy milyen csendes meg hogy ő állítja le a többieket,ha valami hülyeséget akarnak csinálni,de ezek szerint belé is bele szokott menni az ördög.
A srácok és Dani csak nevettek El-en és rajtam a kérdezett is nevetve bólintott,hogy tényleg ő találta ki az egészet.
-Liam miért találtál ki ilyen hülyeséget? Tudod,hogy megijedtünk?!-mondta Danielle kisebb dühvel a hangjában.
-Lányok,amúgy most miért is csináljuk ezt? Gondolom a fiúk se akartak rosszat csak egy kicsit megviccelni minket. Most ilyen kis dolog miatt ne hogy már összevesszünk. Ha meg is tudtak volna minket ijeszteni én az
elején berezeltem volna utána meg csak jót nevettem volna az egészen.-mondtam Dani-nak és El-nek. A fiúk csak hálásan mosolyogtak rám,amiért leállítom a két haramia nő személyt.
-Jó igazad van,lehet túlzásba vittük egy kicsit és bocsi srácok.-mondta a kanapén ülő 5 dilónak Dani.
-Ó,ugyan. El van nézve.-mondta Louis viccesekedve,de nem kellett volna,mert a barátnője jól tarkón vágta.
-Ez még nem azt jelenti Tomlinson,hogy el van minden intézve ennyivel. Ne várjátok meg amíg mi 3-an találunk ki valamit ellenetek.-mondta El kacéran Lou-nak.
-Jól van na! Ennyire ne mutasd ki,hogy szeretsz.-fogta a fájó tarkóját a Répa fiú.
-Oké minden zsír,mindenki boldog,de én nem,mert majd kilyukad a gyomrom. Hallottam fentről,mikor haza értetek,valami kajáról beszéltetek. Ugye hoztatok nekem is?-ki más kérdezte volna? Persze,hogy Niall Horan.
-Igen jól hallottad,hogy kajáról beszéltünk. Be mentünk haza fele a Nando's-ba és hoztunk egy kis kaját.-mutattam a kis szónál macska körmöket a levegőbe.
-A hűtőbe megtalálod,de a többiek részét,ha lehet ne edd meg.-mondta El kacarászva.
-Imádlak titeket!-puszilt meg hármónkat,majd ultra sebességgel rohant a konyhába.
-Remélem jó sok kaját vetettek,mert már mi is éhesek vagyunk.-mutatott körbe a társaságon Zayn,majd rám nézett.
Mikor ránéztem és egymás szemébe néztünk,szinte egyből elvesztem bennük. Volt már egy pár barátom,de még soha nem szerettem bele egy fiúba se ilyen hamar,mint Zayn-be. Aranyos mosolyával,rossz fiús stílusával,hatalmas barna szemeivel,egyből megszeretette magát vele,pedig engem nem lehet könnyen "megszerezni",ahogy a fiúk mondják.
Hirtelen elkaptam a fejem,mert annyira néztük egymást,hogy még a végén észreveszik a többiek és elkezdenek kombinálni. Ő is észhez kapott és más irányba nézett,de még ezek után is éreztem,hogy többször engem néz.
-Jól van fiúk menjetek egyetek,de én most már megyek haza,mert holnap megyek haza a szüleimhez és korán indulok.-mondta Eleanor,miközben szedte össze a szatyrokat,amiben a ma vett ruhái vannak.
-Én is megyek,mert holnap elég húzós napom lesz és ha nem pihenem ki magam,akkor úgy nem lesz buli táncolni.-mondta Dani. Neki már könnyebb dolga volt megkeresni a ruháit,mert jó ha én vettem 3 szatyor ruhát,míg ők ketten egyenként 15-öt,de addigra már csak Dani és az én cuccom volt földön,mert addigra El összeszedte az övéit.
A két szerelmes pár érzéki búcsút vettek egymástól,jól megölelgették,puszilgatták egymást. A két csajszi haragja nem tartott sokáig,mert alig bírtak elválni a barátaiktól. Louis-nak és Liam-nek elég nagy büntetés lett volna,ha Dani és El tényleg megcsinálták volna azt,hogy 2 hétig csak telefonon beszélnek,mert látszik rajtuk,hogy mennyire szeretik a barátnőiket.
A fiúk mentek a konyhába tömni a fejüket,ezért én kísértem ki a lányokat.
-Nagyon jól éreztem magam veletek és köszönöm,hogy ilyen aranyosak és kedvesek vagytok velem.-mondtam már az ajtóban nekik.
-Mi is nagyon jól éreztük magunkat veled és örülünk,hogy megismertünk.-mondta Eleanor,majd jól megölelgetett.
Olyan jó érzés mikor megölelnek ők is és a fiúk is,mert mindannyiuknak olyan szeretet teljes ölelésük van. Mikor megölelgetnek érzem,hogy törődnek velem,annak ellenére,hogy csak 1 napja ismernek és ez nagyon jól esik.
-Persze,hogy kedvesek vagyunk veled,mikor az egyik legjobb barátnőnk vagy. Tudom ezt korai mondani,de én ezt gondolom és szerintem El is. Ez alatt a kis idő alatt is úgy megszerettelek,hogy most már nem tudsz lerázni magadról. Egy életre rád leszek tapadva.-mondta göndör hajú barátnőm nevetve,majd ő is egy hatalmas öleléssel búcsúzott.
-Köszönöm. Én is nagyon megszerettelek titeket és Dani nem kell aggódnod,mert én csak örülök,ha veletek lehetek és ha már nem fogok a fiúknál tanyázni és találok magamnak házat remélem,akkor is fogjuk tartani a kapcsolatot.-mondtam nekik mosolyogva.
-Persze,hogy tartjuk ez nem kérdés!-csattant fel hirtelen Danielle.
-Nekünk most már tényleg mennünk kell. Jó legyél és a fiúkra figyelj,mert sokszor nagyon bolondok tudnak lenni. Te jó ég a fiúkkal leszel este most jutott eszemben. Nappal még csak-csak normálisak,de este kritikus.-hüledezett Eleanor.
Én csak nevettem,azon amit El mondott,de ha belegondolok tényleg elég ijesztő 5 teljesen diló fiúval együtt lakni.

 
                                                                 **Zayn Malik**

Már olyan éhes vagyok,hogy majd kilyukad a gyomrom,de szerencsére a lányok hoztak kaját és végre ehetünk. Niall most kivételesen több,mint egy óránál tovább kibírta kaja nélkül,ami nála már rekordnak számít. De ennek ellenére a hűtő tátong az ürességtől csak a Nando's-os kaja van benne meg még néhány dolog és kifújt. Valakinek holnap el kell menni-e vásárolni,mert ami a hűtőbe díszeleg abból normális reggelit nem tudunk csinálni max Niall,aki minden undorítoságot megeszik. Neki az a lényeg,hogy ehető legyen.
Ma jött el az a nap,hogy végleg lezárom a kapcsolatomat Perrie-vel és szakítok vele. Előtte se volt jó a kapcsolat köztünk,de amióta megismerkedtem Ashley-vel érzem,hogy már nem tudok rá úgy nézni,mint a szerelmemre,mert ő iránta már barátságnál nem érzek többet. Ashley szem pillantás alatt úgy elcsavarta a fejem,hogy még én sem értem ez hogy lehetséges. A megjelenésével,aranyos mosolyával,manóhoz hasonló nevetésével olyannyira megszeretette magát velem,hogy az hihetetlen. Mindig és mindig azon gondolkodom,hogy minél jobban meg kell ismernem és a bizalmába jutni,mert érzem,hogy benne megtaláltam az a lányt,akit kerestem és ha már megtaláltam az már biztos,hogy soha nem fogom elengedni. Most per pillanat egy hatalmas nagy szerencsétlenségnek érzem magam,mert iszonyatosan beleszerettem,de Perrie-t meg nem szeretném megbántani,mert csak 2 évig voltunk együtt még ha a vége fele nem is úgy,ahogy kellett volna.
Egy dologtól félek,de attól nagyon. Ha Pezz megtudja,hogy mit érzek Ash iránt,akkor ahogy ismerem biztos valamit kitalál,hogy bosszút álljon Ashley-n,mert szerintem az lesz az első gondolata,hogy Ash miatt van vége mindennek közöttünk. Részben igen,mert úgy bele szerettem,mint lányba még soha,de akkor sem szeretném,ha Ashley,Perrie hülyesége miatt szenvedjen vagy mások gyalázzák holmi Perrie Edwards által kitalált mese miatt. De erre biztos,hogy nem fog sor kerülni,mert megbeszélem a többiekkel,hogy csináljunk egy twittcam-ot és bemutatjuk a rajongóinknak Ashley-t,hogy ismerjék meg őt közelebbről is,mert szerintem nem bírnám magamat türtőztetni,ha a gyűlölködő Directionerek-től fenyegető vagy ahhoz hasonló üzeneteket kapna. Nagyon remélem,hogy a lányaink megbarátkoznak Ashley-vel és nem fognak hinni Pezz kitalált dumájának,mert már előre látom,hogy a szakításunk úgy is címlapon lesz és mindenki látni fog miket Ash-el a szennylapokban,de nem nagyon érdekel,ha meg is látnak vele. Azok a rajongók,akik szeretnek minket,akkor remélem a barátnőinket is szeretni fogják. Dani-t és El-t is egy idő elteltével megszerették.
-Min agyalsz már megint annyira Professzor?-kérdezte Harry,aki már időközben befejezte a vacsoráját.
-Azon,hogy hogy mondjam el ma Perrie-nek,hogy szakítok vele.-ahogy ezt kimondtam,mind a négyen felkapták a fejüket és tágra nyílt szemekkel néztek rám.
-Végre,hogy az eszedhez kaptál. Azt hitted nem látjuk,hogy mennyire beleszerettél a Kis hercegnőbe? Csak rád kell nézni és a világ leghülyébb embere is észre veszi,hogy szerelmes vagy.-mondta Louis halál komolyan. Az hogy így beszél az ritka pillanatok egyike.
-Maradj már csöndben,itt van kívül meg is hallhatja.-mondtam idegesen,mert nem akartam,hogy meghallja. Majd ha eljön az ideje,akkor elmondom neki,hogy mit érzek iránta,de az még várat magára egy kicsit.
-Akkor ezek szerint Louis te is az vagy?-kérdezte Liam nevetve a galamb mániás banda társunkat,aminek nagyon örültem,hogy terel,mert így Lou leszáll erről a témáról.
Nekünk egyből leesett,hogy mire kérdezte ezt Liam és egyből nevetni kezdtünk,mert teljesen jogos volt ez a kérdés,de a kérdezett úgy néz ki,hogy nem vágja,mert csak hülyén néz Liam-re. Itt a bizonyíték,hogy miért is mondjuk mindig Louis barátunkra,hogy gyagyás. Mind a négyen csak feladóan sóhajtunk,mert Louis egy külön fogalom,amit már 3 éve nagyon jól tudunk. Szerintem,ha tanár lenne,akkor a világon párja ne lenne az már biztos. Egy órája abból állna,hogy megmutassa szerinte hova a legjobb bújni,mikor bújócskát játszik. A másik órán meg,hogy elmesélje a galambokról minden hülyeséget vagy hogy kell répát vetni.
-A Kis hercegnőnk merre van már? Vagy fél órája,hogy elment kikísérni Dani-t és El-t.-mondta Liam csodálkozva.
-Most már úgy fogjátok hívni,hogy Kis hercegnő?-kérdeztem meg tőlük,mert furcsa,hogy már Liam is így hívja.
-Te találtad ki neki ezt a becenevet Romeo,szóval most már hiába pufogsz.-kezdte el megint a kötekedést Louis-ka. 
-Muszáj mindig más néven szólítanod? 3 év alatt szerintem már megtanulhattad,hogy hogy hívnak és tudtommal nevet sem változtattam Zayn Malik-ról,Romeo Malik-ra.-oktattam ki.
Még mielőtt visszavághatott volna Ash belépett a konyhába és kötözködés helyett,inkább a lánnyal foglalkozott,ahogy én is.
Semmi extra ruha nem volt rajta csak egy szűk farmer,ami kiemelte hosszú,csinos lábait,és egy szintén feszülős,kék felső. Ha szakadt ruhába lenne még,akkor is úgy tetszene,ahogy van.
-Mi a vita tárgya?-kérdezte mosolyogva és lehuppant egy székre Niall és Harry közé.
-Az,hogy Zaynie-nek nem tetszik,ha azt mondom neki,hogy Romeo.-adta meg a választ Louis legörbített szájjal. Ez a gyerek tényleg agy károsult. Tudom,hogy eddig is az volt,de kezd még jobban az lenni.
-Miért hívod úgy Zayn-t,hogy Romeo?-kérdezte Ashley felhúzott szemöldökkel,majd elvett egy sült krumplit Nialler tányérjáról.
Mind annyian meglepődve néztünk,kivéve Ash a még mindig evő srácra. Mikor valaki vesz a kajájából,akkor kiszokott törni a 3. világháború,mert ki nem állhatja,ha valaki mer venni tőle kaját. Mikor eszik chips-et és akarunk tőle venni,akkor fogja magát feláll és elmegy más fele,amíg megeszi az egész zacskóval. De már csak ilyen Niall James Horan és úgy szeretjük,ahogy van.
-Mi lett veled Niall,megsütött a nap?-kérdezte Harry,szinte kiabálva a kaja harcostól.
-Tudtommal nem,mivel nem is süt a nap,ha nem esik az eső,de miért kérdezel ilyen hülyeséget?-kérdezett vissza a mindentudó.
-Nem kérdezett hülyeséget! Ha nem vetted volna észre Ashley vett a kajádból! Ezt soha senkinek nem szoktad megengedni!-mondta Harry helyett a választ én.
-Ashley kivétel meg majd,ha lesz barátnőm ő is,de csak is ők ketten.-kacsintott a lányra a szőke "herceg".
Úgy nézem,hogy nagyon sasolnom kell szőke barátunkat,mert már a kelleténél is kedvesebb,mint szokott. Még azt is megengedni Ashley-nek,hogy egyen a kajájából?! Mi ez már?! Most ha a többiek belelátnának a fejembe és hallanák,hogy mit gondolok az már biztos,hogy elkezdenék mondani "jaj,Zayn,de édes vagy,hogy féltékenykedsz!"meg hogy "te nem szoktál ilyen lenni,mi van veled?" Niall nem olyan,hogy el vegye mástól azt a lányt,aki tetszik valaki másra,tiszteletben tartja mások érzéseit. Liam után ő az,akivel a legjobb a kapcsolatom.
-Akkor ezt vegyem megtiszteltetésnek Pocak?-kérdezte Ash kedvesen mosolyogva a mellette ülő fiútól.
-Igen Kis hercegnő,mert az már csoda,ha Nialler megosztja mással az elemozsiáját.-simította meg a hátát Harry és rámosolygott.
Látom,hogy Harry nem úgy viszonyul Ashley-hez,mint egy lányhoz,ha nem,mint egy baráthoz,ami megnyugtató,mert általában szereti közelebbről megismerni a lányokat. Én tényleg nagyon hülye vagyok. Még nem is a barátnőm Ash,de már is úgy féltékenykedek,mint ha már vagy 1 éve együtt lennénk. Ilyen az ha valaki túlzottan beleszeret valakibe.
-Ne haragudjatok fiúk,de ha nem baj,akkor felmennék a szobába elrendezni a cuccomat.Már elég soká van és még semmim nincs kipakolva.-kezdett szabadkozni.
-Semmi baj,menjél nyugodtan. A lányok hibája,mert ők rángattak el egyből első nap vásárolni. Tényleg a vásárlás! Te hány szatyor ruhát vettél,mert láttam,hogy Dani-ék elég sokat.-nevetett fel Liam mondandója közben.
-Én csak 3 szatyor ruhát vásároltam. De hogy hibásak a lányok. Ők hívtak én meg beleegyeztem és mentem velük. Szóval egyik csajszi se hibás.-nevetett fel Ashley is.
-Csak 3 szatyor ruhát vettél?!-kérdeztem meg tőle hatalmas meglepődéssel,mert azt hittem ő is hatalmas ruhaimádó,ahogy általában a legtöbb lány.
-Igen. Szeretem a ruhákat,de nem annyira,hogy 20 szatyorral vegyek belőle egyszerre.-mondta,majd felállt a helyéről és elindult kifele a konyhából,de mikor elment mellettem óvatosan megsimogatta a hátam. Érintésétől szinte kirázott a hideg. Ha a közelében vagyok vagy ha csak rám néz már attól a szívem 3-szor gyorsabban ver és még levegőt is elfelejtek venni.
-Hát most hatalmasat tévedtem.-szólalt meg Harry megtörve a köztünk beálló csöndet,mert ahogy Ash kiment meg se szólaltunk.
-Miért is szerelmem?-simogatta meg Louis Harry arcát. Jajaj,este van ilyenkor mind a ketten teljesen begyagyulnak és nem lehet mellettük megmaradni.
-Azért,mert azt hittem,hogy Ash is olyan,aki akár egy napot is eltöltene vásárolgatásokkal,meg minden csajos dolgokkal,de ahogy mondta ő nem ilyen.-mosolyodott el Göndörke.
Mi négyen csak bólogattunk,hogy egyet értünk Göndör barátunkkal.
-Én megyek fel a szobámba,mert áthívom Pezz-t megbeszélni a dolgokat.-mondtam nekik,majd felálltam a helyemről  és elindultam ki a konyhából.
-Csak óvatosan Perrie-vel.-szóltak utánam.
-Meg lesz.-kiabáltam vissza nekik már a lépcsőről.
Ahogy felértem az emeletre Ashley szobájából kihallatszott,hogy pakolászik. Be akartam menni hozzá,de inkább meggondoltam magamat. Majd beszélgetek vele,ha már megbeszéltem mindent Perrie-vel,ezért a szobámba vettem az irányt. Bementem a barlangomban és egyből elővettem a nadrág zsebemből a telefonomat és már tárcsáztam is Pezz-t.
-Szia Zayn.-szólt bele a telefonba semmitmondó hangon.
-Szia Perrie. Lenne egy kis időd át jönni beszélgetni?-kérdeztem meg félve,mert a délutáni incidens után nem hiszem,hogy sok kedve van hozzá.
-Nem hiszem,hogy nekünk kellene valamiről is beszélgetnünk.-kezdte el megint a flegmázás. Nagyon jól tudja,hogy utálom,amikor ezt csinálja,de nem nagyon foglakozik vele,mert előszeretettel húzza az idegeimet ezzel.
-De szerintem meg igen és ahelyett,hogy megint elkezdünk veszekedni beszéljünk meg mindent normálisan. Légy szíves gyere át.-vettem könyörgőre a dolgot,mert már tényleg szeretnék vele legalább egyszer normálisan beszélgetni és lezárni a kettőnk közötti szerelmi kapcsolatot.
-Jó. 10 perc és ott vagyok.-mondta sóhajtozva,majd egyből bontotta a vonalat.
A telefonomat ledobtam az éjjeli szekrényemre én meg magamat dobtam le az ágyamra. Az agyam már zúg a sok gondolkodástól,mert szinte ma egész nap csak azon agyaltam,hogy mit mondjak Perrie-nek. Nagyon gyorsan ki kell találnom,mert mindjárt itt van,de szerintem nem lesz belőle semmi,mert ha ideges vagyok az agyam egyszerűen leblokkol. Feladóan sóhajtottam egy nagyot,majd sután feltápászkodtam ülő helyzetbe. A többiek nem nagyon hagytak egyedül,mert már valamelyikőjük kopogtat az ajtón.
-Gyere.-szóltam ki a zargatómnak.
Az ajtó lassan nyitódott,majd megpillantottam Liam fejét a résnyire nyitott ajtó mögül.
-Bejöhetek egy kicsit?-kérdezte félve.
-Persze.-paskoltam meg magam mellett a helyett.
Bejött az ajtón és óvatosan leült mellém.
-Te félsz tőlem?-kérdeztem meg nevetve.
-Nem csak látom rajtad,hogy feszült vagy és tudom,hogy ilyenkor könnyen ki jön belőled az állat.-nevetett ő is.
-Az igaz.-hagytam alább a nevetéssel.
-Mi a baj tesó?-paskolta meg a vállam.
-Nem tudom Liam,hogy mit,hogy csináljak. Össze vagyok zavarodva. Azt már tudom,hogy mind a 4-en tudjátok és látjátok,hogy teljesen beleszerettem Ashley-be,de Perrie-nek meg nem tudom,hogy hogy magyarázzam el ezt az egészet.
-Figyelj. Igaz tényleg észrevettük,hogy mennyire vonzódsz hozzá,de hidd el,hogy ő is hozzád. Ahogy rád néz meg mosolyog lerí róla minden. Perri-vel meg ne foglalkozz. Tudom most szemét vagyok,de eleget szenvedtél miatta. Amióta megismerted Ash-t,mint ha kicseréltek volna. Ilyen boldognak,amióta ismerlek talán még soha nem láttalak. Ti ketten úgy illetek össze ahogy vagytok. Ash olyan,mint te lányba,te meg olyan vagy mint Ash fiúba. Reménykedj benne,hogy minél tovább itt lesz nálunk,mert ha pár nap múlva elmegy nem biztos,hogy minden nap tudtok találkozni,így meg minden nap látjátok egymást,beszéltek és még bármi lehet kettőtök között.-mondta el a monológját,elgondolást.
-Nagyon remélem,hogy tényleg így lesz,ahogy mondod,mert érzem,hogy megtaláltam benne azt a lányt,akit mindig is kerestem. Te tudod ezzel mire gondolok,mert valamelyik nap te is pont ezt mondtad,hogy Danielle-ben megtaláltad azt a nőt,akit mindig is kerestél.
-Igen tudom,mert 100%-ig biztos vagyok benne és tudom,hogy veled is így lesz Ashley-vel,mert ha nem,akkor össze zárlak titeket egy szobába és addig nem engedünk ki titeket,amíg nem jöttök össze.-mondta nevetve.
-Még örülnék is neki,ha össze zárnátok minket legalább vele lennék.
-Nagy franc vagy te. Na jól van hagylak és mondom Perrie-vel meg ne foglalkozz,ha fenyegetőzik,mert ahogy ismerem kitelik tőle.-veregette meg a vállamat,majd felállt és elindult az ajtó felé.
-Köszi Liam.-mosolyogtam rá.
-Nincs mit Haver,tudod,hogy rám mindig számíthatsz.-kacsintott,majd kiment a szobából.
Ahogy ki ment Liam az ajtón egyből csöngettek. Megjött Perrie. Nem mentem le elé a többiek úgy is mondják neki,hogy fent vagyok és jöjjön fel. Leültem az ágyamra és vártam,hogy jöjjön be.
Olyan hirtelen bejött kopogás minden nélkül,hogy az ijedségtől majd le fordultam az ágyról.
-Mi olyan fontos?-kérdezte türelmetlenül.
-Ülj le légy szíves és beszélgess normálisan,ne flegmázz mindig.
-Jól van ne oktass,ha nem mondjad,hogy mi olyan fontos,hogy este 10-kor magadhoz hívatsz.
-Mondom,hogy először ülj le.-nagy nehezen leült az ágyra,de legmesszebb tőlem. Jól kezdődik.
-Jó leültem,most már mondjad.
-Arról lenne szó,hogy már több,mint fél éve csak macska-egér játékot játszunk és szerintem,ami köztünk van az nem nevezhető szerelemnek. Mindig csak veszekszünk,nem tudunk normálisan beszélgetni,ha beszélgetünk is csak köpjük egymásnak a szavakat.
-De ez is csak te miattad van,mert mindig te kezded a veszekedést.-kezdett bele az ellenkezésbe.
-Aha,persze minden én miattam van. Gondolkodj már el egy kicsit,hogy én miket szoktam csinálni meg te mit szoktál. Úgy beszélsz velem,mint egy kutyával csak a kamerák előtt játszod magad,hogy te mennyire szeretsz. Te ezt hívod szerelemnek?-vontam kérdőre.
-Igen,így beszélek veled,mert megérdemled. Én vagyok állítólag a szerelmed,de te meg Ashley-kének csapod a szelet.
-Még Ash-t nem is ismertem,mikor te már így viselkedtél velem.-világosítottam fel.
-Nem érdekel,de akkor is megérdemled,amiért így viselkedek veled.-hepciáskodott.
Viszonylag türelmes típus vagyok,de már az idegeim kezdtek beindulni. Nem bírtam tovább a közelében lenni,ezért inkább felálltam.
-Lenne még valami,amiért szakítani akarok veled.-mondtam neki a legnyugodtabban.
-Hallgatlak.
-Ashley miatt is szakítok veled,mert olyannyira beleszerettem,ahogy még lányba soha.-mondtam el neki kerek-perec.
-Ó,szóval Ashley?-kérdezte cinikusan.
-Igen Ashley és nagyon nem szeretném,ha megsértenéd vagy megbántanád.
-Jaj,de aranyos vagy. A védelmező Zayn Malik. Majd én tudom,hogy mit csinálok és mit nem. Könnyen megtudhatok róla mindent és olyan meséket találhatok ki vele kapcsolatban,amilyet csak akarok,úgyhogy készítsd fel rá a kis szerelemedet a legrosszabbakra.-mondta lekezelően.
-Jobb,ha nem kezdesz kombinálni,mert én is tudok rólad sok olyan dolgot,amit a nagy világ még nem. Ashley-hez meg úgy merj hozzá érni,hogy nagyon megfogod bánni.-fenyegettem meg.
-Oké Zayn megértettem,de azt tudd,hogy ez még ennyivel nincs lerendezve. Észre fogod venni,ha belekezdek a dolgokba.-kacsintott rám gonoszan,majd kiviharzott a házból.
Nem is ment olyan nehezen,ahogy gondoltam. Megfogadtam Liam tanácsát és nem foglalkoztam Pezz-el,mert tényleg eleget szenvedtem miatta. A fél év alatt,amióta vitázunk nem sokat buliztam vagy szórakoztam,leszartam a világot és nem foglalkoztam semmivel,ha egyedül is voltam vagy a szobámba voltam vagy abban a szállodában,ahol Ashley-vel találkoztam. Áldom az eget,amiért pont akkor és pont ott volt mert így megismerhettem. 


                                                             **Ashley Roberts**

Ahogy felmentem a nekem kinyilvánított szobába,egyből hozzá kezdtem berendezkedni. Nem úgy,mint ha örökre itt maradnék csak olyan rutinosan,mert lehet már a héten találok házat,aminek nagyon örülnék,mert nem szeretnék sokáig a fiúk nyakán lenni még ha azt is mondák,hogy nem zavarok meg hogy örülnek nekem.
Zayn szobájából kihallatszottak beszéd foszlányok,amit akaratom ellenére még csukott ajtón is hallottam,de nem tisztán csak azt vettem ki belőle,hogy valakivel elég bizalmas beszélgetést folytat. Mikor ezt abba maradt,akkor már jóval hangosabb párbeszédet hallottam meg,amiből nagyja részt kivettem valamit meg nem is. Nem tudom,hogy én vagyok fóbiás vagy tényleg Perrie hangját hallottam. Nem kezdtem el hallgatózni vagy bármi más,mert semmi jogom,hogy Zayn dolgait kihallgassam,inkább tovább rendezkedtem a szobába.
Már mindennel kész lettem és egy hirtelen ötlet folytán,felvettem a pulóverem és kimentem az erkélyre. Ide még nem jöttem ki egyszer se,amióta itt vagyok,de ha akartam volna se tudtam volna kijönni,mert nem volt rá időm. Egy aranyos kis asztal és szék volt ott elhelyezve,amihez egyből oda mentem és leültem a székre.
Innen fentről nagyrészt lehet látni a kivilágított Londont. Egyszerűen csodás látvány. Nincs még egy ilyen csodálatos és gyönyörű város.
Úgy elnézelődtem,hogy észre se vettem,hogy valaki áll mellettem. Mikor oldalra néztem egy fekete alakot láttam meg és úgy megijedtem,hogy leestem a székről.
-Úr isten,jól vagy?-ahogy meghallottam a hangját egyből felismertem,hogy Zayn-től ijedtem meg ennyire. A saját szerencsétlenségemen úgy el kezdtem nevetni,hogy majd meg fulladtam. Zayn-re is egyből rájött a nevetés. Én a földön fekve nevettem,Zayn meg állva,de ő is majd nem elesett annyira nevetett.
Mikor már leálltunk a kacagással,egyből odajött és segített felállni. Mikor már talpon voltam és vele szembe álltam a szemébe néztem,ahogy ő is az enyémbe,de nagy hiba volt,mert egyből más világba kerültem a hasamba meg a pillangóim feléledtek és minden áron kiakartak onnan jönni,a levegőt meg nehezen tudtam venni. Engem egyszer ez a fiú meg fog őrjíteni.
-Nem ütötted meg magad?-kérdezte,de a szem kontaktust egy pillanatra se szakította meg.
-Nem,de hogy nem vagyok normális az biztos.-nevettem fel megint az előbb történt miatt.
-Miért ne lennél normális?
-Mert csak én lehetek olyan szerencsétlen,hogy ijedtemben leesek a székről.-kacagtam tovább,de már ne bírtam tovább  és Zayn mellkasába rejtettem a fejem,hogy lenyugtassam magam. Ő is csak nevetett és ahelyett,hogy eltolt volna mind a két kezével átkarolta a derekam. Elég kellemetlennek éreztem,hogy a karjai között vagyok,mikor neki van barátnője,ezért nagy nehezen kibújtam az öleléséből és az erkély korláthoz sétáltam. Észrevettem rajta,hogy meglepődött,de ezért jött utánam.
-Bocsi,hogy csak így bejöttem hozzád. Kopogtam,de nem jött válasz és azt hittem,hogy valami bajod esett.
-Semmi baj. Kipakoltam a cuccaim és kijöttem ide egy kicsit nézelődni,azért nem hallottam.-mosolyogtam rá.
-Találkoztál ma Perrie-vel?-ez a kérdés egy kicsit váratlanul ért,mert nem szerettem volna neki elmondani a Perrie és köztem történt dolgot,de szerintem muszáj lesz.
-De találkoztam vele a plázában.
-Nem sértegetett vagy valami?
Nem mondtam semmit csak lesütöttem a fejem. Neki se kellett több egyből maga felé fordított,majd az állam alá nyúlt és felemelte a fejemet,hogy a szemembe tudjon nézni.
-Ashley légy szíves mondd el ha volt valami.
-Rendben. Mikor a plázában voltunk,akkor Dani és El bementek egy ruha boltba vásárolni,de nekem már nagyon fájt a lábam,ezért leültem. Felhívtam Dina-t közbe és amikor letettem a telefont hallottam,hogy valaki kiabálja a nevem. Nézelődtem minden fele,hogy ki az és megláttam Perrie-t,ahogy löki félre az embereket és ordibálja a nevem. Nem tudtam,hogy mit akar meg miért keres,ezért oda mentem hozzá. Mikor oda értem elé konkrétan a fejemhez vágta,hogy  csitri vagyok,mert szerinte én elszerettelek tőle. Utána elmagyaráztam neki,hogy nincs köztünk semmi csak barátok vagyunk meg minden és csak utána nyugodott le meg bocsánatot kért,de mondta El meg Dani,hogy vigyázzak vele,mert nagyon aljas. Bocsánat,hogy gyalázom,de te mondtad,hogy mondjam el.
-Nem baj,mert tudom,hogy milyen. Én is meguntam a viselkedését és most nem rég szakítottam vele. Lehet,hogy hallottad a veszekedésünk,mert elég hangosak voltunk. Ha még egyszer ilyet mond vagy megfenyeget szóljál és mindet lerendezek.-mondta kedvesen,majd jó szorosan magához ölelt. Egy kicsit meglepődtem,azon,hogy szakítottak és hogy Zayn ilyen könnyen túlteszi magát rajta.
-Úgy szeretem,mikor így megölelsz,mert így érzem,hogy van aki törődik velem és nem egy fekete bárány vagyok,akit a szülei semmibe vesznek. Nekem nagyon sokat jelent,hogy itt vagytok nekem ti és Dina meg Jason,szinte ti vagytok az én nagy családom.-mondtam neki suttogva,mert nem kellett sok,hogy megint elsírjam magam. 
A fejemet belefúrtam a nyak hajlatába és beszippantottam a férfias és egy kis nikotinnal megspékelt illatát.
-Én mindig itt leszek melletted. Vigyázok rád és ha van valami gond hozzám bármikor jöhetsz. A többekre is mindenben számíthatsz.-ölelt még szorosabban magához,majd megpuszilta a fejem búbját.
-Köszönök nektek mindent. Sajnálom,hogy szakítottatok Perrie-vel.-mondta neki,de már felemeltem a fejét,hogy rálátást találjak csillogó,barna szemeire.
-Nem kell sajnálnod,így mind a kettőnknek jobb.-simította meg az arcom és megint jó szorosan megölelt.
Percről-percre egyre jobb bele szeretek és most,hogy már nincsenek együtt Pezz-el simán rá nyomulhatnák vagy elcsavarhatnám a fejét,de nem teszem,mert ha azt is mondja,hogy nem bánja a szakítást szerintem igen is bántja. Rettentően jól esik,hogy így figyel rám és mellettem van,ahogy a többiek is. Úgy a szívemhez nőttek,hogy az hihetetlen. Mindegyikőjüket úgy szeretem,ahogy vannak. Hatalmas hálával tartozom nekik,amiért ilyen kedvesek,közvetlenek,amiért itt lehet náluk.